Elkeseredett FKGP, aggódó Fidesz
(Népszabadság remények)
Ezzel a nem túl kedves címmel jelentetett meg cikket a Népszabadság november 18-án.
A lap szerint a kisgazdapárt vezető személyiségei sokkolónak tartják, hogy az FKGP népszerűségi mutatója két-három százalékra esett vissza. Minek is tarthatnák?
A Fidesz is aggodalommal tekint szerintük a koalíciós partner látványos meggyengülésére. Ez tehát azt jelenti, hogy a tekintélyes lap szerint a Fidesz már nem akarja lenyelni, bedarálni, beolvasztani a partnerét?
A kisgazda politikusok bíznak abban, hogy az FKGP 2002-ben biztosan bejut a parlamentbe.
A Népszabadság pénteken közölte a Szonda Ipsos közvélemény-kutatási adatait. E szerint a kisgazdapárt az összes megkérdezett körében csupán két-, a biztos pártválasztók esetében pedig háromszázalékos támogatásra számíthatna, ha most vasárnap lennének a választások.
Bánk Attila, az FKGP parlamenti frakcióvezetője a pártja elleni „koncentrált támadássorozatnak” tudja be népszerűségük látványos csökkenését. Szerinte a kisgazdapárt politikai ellenfelei próbálták meg a Székely-ügy után a párt elismertségét rontani. Ez a választási kampány előszele volt, januárra túl lesznek ezen az időszakon, és az FKGP-frakció dinamikusabb lesz.
Számomra azonban érthetetlen, hogy a kisgazdák Székely látványos kidobásából nem tudtak kellő tőkét kovácsolni. Kár, mert valóban jól csinálták. Szó nélkül hagyták viszont, hogy továbbra is kisgazda korrupcióként fusson Székely gyalázatos zsarolássorozata.

Lányi Zsolt, a párt alelnöke szerint komolyan kell venni a közvélemény-kutatásokat, a kisgazdapárt népszerűsége, mint mondta, sajnos a Székely-ügy előtt is csökkent. Úgy látja, a kormányzati pozíció óhatatlanul visszaveti egy-egy párt népszerűségét, a sajtó pedig kiemelten foglalkozott a kisgazda minisztériumok kellemetlen ügyeivel, és „csak csöndesen” említette meg a pozitívumokat. – Az FKGP elnökségének a sarkára kell állnia, vissza kell nyerni a szimpatizánsokat. Ha felelősséggel politizálunk, és a pártelnök jobban odafigyel a tárcákra, akkor nyolc-tíz százalékos eredményt is elérhetünk a választásokon – vélte Lányi. De lehet, hogy egy Torgyán nem csinál pártot, legalábbis nem sokáig.

Csúcs László, az FKGP frakcióvezető-helyettese szerint is el lehet mozdulni a mélypontról, de csak akkor, ha a párt szembenéz a tényekkel, és elszámol a kellemetlen ügyekkel.
Valóban az a koalíció érdeke, hogy mindennek szépen utána menjenek és minden sártól megtisztuljanak. Ha ezt gyorsan teszik, erkölcsileg  jobb helyzetbe kerülnek, mint a Budai-Boldvai koalíció.

A Népszabadság szerint több vezető kisgazda politikus is úgy véli, nem lehet a szőnyeg alá söpörni a problémákat, de kizárólag Torgyán Józseftől függ, hogy rend lesz-e. Ő azonban az általános megítélés szerint nem mutat hajlandóságot offenzív lépésekre, a kínos ügyek felelőseinek eddig sem kellett távozniuk - így ez a pártatlan, független szocialista napilap. Állítása Pepó menesztése, Székely kizárása után merész. Majdnem akkora hazugság, mint annak idején Horné volt, aki azt állította, hogy évről-évre emelték a családi pótlékot.

Deutsch Tamás, a Fidesz alelnöke pénteki sajtótájékoztatóján az FKGP népszerűségvesztését firtató kérdésre azt mondta: senki sem gondolhatta, hogy az FKGP-t és annak elnökét ért támadások nem befolyásolhatják a párt népszerűségét. – Ha elfogy a muníció, akkor a kisgazdapártnak módja lesz a megerősödésre – mondta. Szerinte az kisgazdák mostani közvélemény-kutatási mutatói nem befolyásolják sem a koalíciós együttműködést, sem a Fidesz és az FKGP 2002-es választási együttműködési megállapodásának idei megkötését.

"Lapunk információi szerint a Fideszben is aggodalommal szemlélik a kisgazdapárt rohamos népszerűségvesztését. Attól tartanak: ha az FKGP kiesik a parlamentből, nem lesz meg a jobboldali kormányzáshoz szükséges többség. Ha bejut is, de a jelenlegi 48 helyett kevesebb, 15–20 képviselővel, az is veszélyeztetheti a Fidesz-kormány fennmaradását. A Fidesz prominens politikusai is úgy látják, Torgyánnak minél előbb rendet kellene tennie a pártban és a frakcióban."

Kérdezzük már meg egyszer, kik ezek az informátorok és hogyan szerzik ismereteiket.
Négy-válaszos játékot ajánlunk:

a. Profi megfigyelőkkel lehallgatják a Fidesz vezetőket.
b. Megvásárolnak egy takarítónőt, meg egy irodistát.
c. Nincs is ilyen informátor, a cikkíró maga szopja ki a kisujjából az ilyen közléseket.
d. Ezek magánbeszélgetésből származnak, s a nyilatkozó azt kérte, ne írják meg.

A helyes megfejtést közreadjuk.

A Fidesz frakcióban viszont nincs aggodalom. Munka van.

Vissza a kezdőlapra