A szőke olaj folyik csendesen...
Az algyői önkormányzat és a helyi rendőrség is érintett az olajügyekben - jelentette ki az MTI-nek Molnár Mihály, az Algyői Közéleti Egyesület elnöke, akit hétfőn délelőtti ülésén hallgatott meg az olajügyeket vizsgáló parlamenti bizottság.
A testület hétfőn délelőtt Csongrád megyei tanúkat hallgatott meg. Az Algyői Közéleti Egyesület vezetője az ülésen arról számolt be, hogy miután napirendre került meghallgatásuk, többször életveszélyesen megfenyegették őket. Molnár Mihály egy dossziét adott át a bizottságnak, amely az algyői olajügyek és a helyi önkormányzat lehetséges összefonódásáról tartalmaz információkat. A fenyegetések miatt az Algyői Közéleti Egyesület elnöke közölte: a testület úgy döntött, nem ismertetik a dosszié tartalmát a parlamenti bizottság előtt, hanem arról az ügyészségen tesznek vallomást. Ebben közrejátszik az is, hogy vizsgálódásaik eredménye miatt négy, az ügyben érintett önkormányzati képviselő polgári pert indított az egyesület ellen. Egyetért a civil szervezet által készített anyaggal Csúri Sándor algyői önkormányzati képviselő, aki szintén nem vállalta, hogy a bizottság előtt számoljon be a dosszié tartalmát alátámasztó, birtokába jutott információkról. A testület meghallgatta Németh Róbertnét, aki 1993 és 1998 között a hódmezővásárhelyi Rákóczi Termelőszövetkezet központi pénztárosa volt. A volt pénztáros arról tájékoztatta az olajbizottságot, hogy 1993-tól 1996-ig a téesz hetente egy-két alkalommal, tételenként négy és fél-ötmillió forint készpénzért vásárolt gázolajat. Németh Róbertné jelezte: nem tudja, hogy ennek ellenértékeként érkezett-e gázolaj a téesz telephelyére. Hozzátette: amikor 1996-ban egy adócsalás miatt indult eljárásban tanúskodnia kellett a szegedi bíróságon, akkor a termelőszövetkezet elnöke arra kérte, ne ismerjen fel senkit azok közül, akik a téesznek számlázott gázolaj áráért a pénztárban megfordultak. - Nem értettem, hogy miért nekem kell tanúskodni, amikor nem én kötöttem az üzleteket, de megtettem, amit a főnököm kért, hiszen ez azt jelentette számomra, hogy megmaradt az állásom - idézte fel. Németh Róbertné úgy véli: 1998-ban ennek ellenére szándékosan tették őt tönkre a téeszben, amikor - jegyzőkönyv felvétele nélkül - lezárták a pénztárat és szabadságra küldték. Elhangzott: a korábbi pénztárost a termelőszövetkezet elnöke feljelentette, és a bíróság első fokon börtönbüntetésre, valamint tízmillió forint megtérítésére kötelezte azért, mert hamis számlákat fizetett ki a szövetkezet pénztárából. Az olajbizottság megszavazta, hogy az Algyői Közéleti Egyesület által készített anyag előbb kerüljön az ügyészséghez véleményezésre, és a testület csak eztán, a következő ülésen foglalkozzon vele.

Máté László nem hajlandó békülni Nógrádi Zsolttal

Nem járt sikerrel a bírói békítés Nógrádi Zsolt és Máté László perében, ugyanakkor a Nógrádi Zsolt kontra Zsíros Géza-ügyben sikerült megegyezésre jutniuk a feleknek a Pesti Központi Kerületi Bíróságon hétfőn - tudta meg a meghallgatásokat követően Magyar Györgytől, az olajbizottsági tanú védőügyvédjétől az MTI.
A politikusok azért perelték be Nógrádi Zsoltot, mert az az Országgyűlés úgynevezett olajbizottságának zárt ülésén tett vallomásában összefüggésbe hozta őket az olajügyekkel. Magyar György tájékoztatása szerint Nógrádi Zsolt - gesztusként - sajnálkozását fejezte ki a két érintettel szemben. Máté László, akit Nógrádi Zsolt ugyan név szerint nem említett vallomásában, csak mint az MSZP egykori pénztárnokára utalt, elzárkózott a békülés elől. Máté László és ügyvédje nem kívánt a személyes meghallgatást követően nyilatkozni az újságíróknak. A másik eljárásban Zsíros Géza volt kisgazda országgyűlési képviselő elfogadta az olajbizottsági tanú bocsánatkérését, ennek jeleként a meghallgatást követően a felek kezet is fogtak. Zsíros Géza elmondta: döntésében szerepet játszott az Alkotmánybíróság határozata, amely a politikusokat nagyobb rugalmasságra kötelezte. Ugyanakkor hozzátette: őt nem Nógrádi Zsolt személye érdekli, sokkal inkább azok az emberek, akik őt kioktatták, vagy aki a kioktatókat hozzá küldte. A Nógrádi kontra Máté-per így november végén folytatódni fog, míg a másik per a bíróság jogerős végzése értelmében megszűnt. - Míg az első ügyben még akármi megtörténhet, addig a Nógrádi Zsolt - Zsíros Géza féle perben az érdekeltek kompromisszumkészsége győzött - értékelte a két meghallgatást Magyar György.

Vissza a kezdőlapra