Összeférhetetlenségi eljárás indul a Torgyán házaspár ellen
 

Pénteken indul meg a vagyonnyilatkozatokkal kapcsolatos összeférhetetlenségi eljárás a Torgyán házaspárral szemben - közölte Isépy Tamás


A mentelmi bizottság elnöke elmondta: az eljárást kezdeményező kilenc szabad demokrata politikus december 5-én pontosította, hogy milyen indokkal kéri az összeférhetetlenségi vizsgálatot. Hétfőn levelet írt Torgyán Józsefnek és feleségének, Torgyánné Cseh Máriának. Ebben azt kérte, hogy öt napon belül nyilatkozzanak arról: vagyoni helyzetükkel kapcsolatban fennáll-e összeférhetetlenség. Egy nappal később jelezték, hogy a vagyonnyilatkozatuk minden szempontból megfelel a valóságnak.
Jogkövető magyar állampolgárként nem tehetek mást, mint megindítom az eljárást - fogalmazott Isépy Tamás, aki jelezte: a mentelemi bizottság jövő keddi ülésén derül ki, hogy az összeférhetetlenséget vizsgáló 3 fős bizottságnak kik lesznek a tagjai.
 

Vissza a kezdőlapra