A tragikomédia folytatódik
Szomorú dolog, hogy a politikusok között polgári perek zajlanak. Ám a hebehurgya kijelentések felelőtlenségének véget kell vetni. Ebből a szempontból örülhetünk az alábbi hírnek.

Pallag László kisgazda országgyűlési  képviselőnek, az olajbizottság vezetőjének alperesként 1,25 millió forintos  kártérítést kell fizetnie Pintér Sándor belügyminiszter részére azért, mert  június 9-én a parlamentben tartott sajtótájékoztatóján valótlanul állította  be Pintér Sándort a maffia fizetett emberének - áll a Pesti Központi Kerületi  Bíróság hétfőn kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében.

A politikusokat közéleti tevékenységük során is ugyanúgy terheli a polgári jogi  felelősség, mint bárki mást - szögezte le a bíróság. Pallag László pedig legalábbis  súlyos gondatlansággal járt el akkor, amikor nem ellenőrizte kellően Nógrádi  Zsoltnak a bizottság zárt ülésén tett és az inkriminált sajtótájékoztató alapjául  szolgáló kijelentéseit.  A bíróság megállapította: Pallag László a sajtótájékoztatón valótlanul  híresztelte azokat a tényállításokat, melyek szerint Pintér Sándor 1992 és 1996  között országos rendőrfőkapitányként tudta mi történik Bács-Kiskun megyében,  többször megjelent az alvilág rendezvényein, és onnan hol 20, hol 50 millió forinttal  távozott.
Pallag László ügyvédje a tárgyalást követően úgy nyilatkozott: a képviselővel  való konzultációt követően döntenek a jogorvoslat kérdésében, de vélhetően  fellebbezni fognak az elsőfokú ítélet ellen
 

Vissza a kezdőlapra