Pintér kontra Pallag: jogerős ítélet a Fővárosi Bíróságon

A főváros csütörtökön változtatás nélkül jogerőre emelte a Pintér Sándor belügyminiszter és Pallag László kisgazda országgyűlési képviselő közti személyiségi jogi perben az elsőfokú ítéletet, mely szerint a honatyának 1,25 millió forint kártérítést kell fizetnie az olajügyekben Pintér Sándorról tett nyilvános kijelentései miatt.

    Az ítélet kimondja: Pallag László olajbizottsági elnökként június 9-én a parlamentben tartott sajtótájékoztatóján valótlanul híresztelte azokat a Nógrádi Zsolttól származó tényállításokat, melyek szerint Pintér Sándor 1992 és 1996 között országos rendőr-főkapitányként tudta, mi történik Bács-Kiskun megyében, többször megjelent az alvilág rendezvényein, és onnan hol 20 millió, hol 50 millió forinttal távozott.
     - Pallag László e valótlan tényállításokkal megsértette Pintér Sándor jó hírnévhez és becsülethez fűződő személyiségi jogait - állapítja meg az ítélet.
     A bíróság a nem vagyoni kártérítés mellett eltiltotta a képviselőt a további jogsértéstől, illetve sajtótájékoztató keretében nyilvános elégtétel adására is kötelezte.
     A bíróság szerint Pallag László legalább is súlyos gondatlansággal járt el akkor, amikor nem ellenőrizte kellően Nógrádi Zsoltnak a bizottság zárt ülésén tett és az inkriminált sajtótájékoztató alapjául szolgáló kijelentéseit.
     A csütörtöki ítélethirdetés során a bíróság azt is leszögezte: a perben senki nem vonta kétségbe, hogy Pallag László az ügyben jóhiszeműen, jószándékkal járt el, ám a mástól szerzett információ híresztelése is megvalósíthat jogsértést.
     A csütörtöki tárgyaláson az ítélethirdetést megelőzően szót kért Pallag László. A tanácsvezető bíró ekkor felhívta a honatya figyelmét a békés megegyezés lehetőségére.
     Pallag László felszólalásában azonban csak arról szólt: az olajbizottság elnökeként olyan információkhoz jutott, melyek szerint a korábbi rendőr-főkapitány munkája kritikával illethető. A bizottság élén pedig a képviselő véget akart vetni a titkosítások addigi gyakorlatának, ezért is fordult a nyilvánossághoz.
     Ezzel azonban - miként elmondta - nem Pintér Sándor lejáratása, hanem éppen ellenkezőleg, a tisztázás szándéka vezette.
     Pallag László hangsúlyozta, hogy országgyűlési határozat kötelezte őt az olajbűnözés és a korrupció feltárása érdekében végzett munkára. Megjegyezte: amennyiben ezért a bíróság jogerősen is elmarasztalja, kérdés, kinek lesz még mersze ilyen ügyekben fellépni.
     Pallag László jogi képviselője az eljárás során mindvégig azzal érvelt, hogy a parlamenti képviselők közfeladataik ellátása során elkövetett esetleges polgári jogi jogsértéseiért elsődlegesen az Országgyűlés felel. Ezért az ügyvéd a Pallag László ellen folyó per megszüntetését kérte, az első- és a másodfokú eljárás során egyaránt.
     Pallag László korábban azt is kijelentette, hogy minden lehetséges bel- és külföldi jogi fórumon fellép az őt elmarasztaló ítélet ellen, így a többi között a magyar Alkotmánybíróság és a Strasbourgi Emberi Jogi Bíróság előtt is.
     Pintér Sándor jogi képviselője a csütörtöki határozathozatalt követően üdvözölte a jogerős döntést. Reményét fejezte ki, hogy Pallag László minél rövidebb időn belül fizet, hiszen akkor még karácsony előtt lehetőség nyílna arra, hogy a belügyminiszter korábbi ígéretének megfelelően a kártérítés összegéből ajándékokat vásároljon a rendőrárvák számára.

MTI
Vissza a kezdőlapraVissza az olaj-dosszié oldalra