A parlamentből jelentjük

Megszavazta a Ház az 1999-es társadalombiztosítási és központi költségvetés zárszámadását.

 
Az Országgyűlés nagy többséggel elfogadta a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló törvény módosítását. A módosítás lehetővé teszi, hogy a 100 forint alatti összegek is eljussanak a kedvezményezett szervezethez.

A módosítást egyrészt a vatikáni megállapodás végrehajtásából adódó feladatok teljesítése, másrészt a törvény hatályba lépése óta szerzett tapasztalatok beépítése indokolja. A "100 forintos" változtatás az előterjesztés indoklása szerint évente további 7-8 millió forint személyi jövedelemadó közvetlen felajánlását jelenti, amelyből a Magyar Katolikus Egyház becsülhetően 5-6 millió forinttal részesül. További módosítást jelent, hogy a kedvezményezetteknek a köztartozási igazolás beszerzése helyett úgynevezett felelős nyilatkozatot kell tenniük.

Ugyancsak megszavazta a Ház az 1999-es társadalombiztosítási és központi költségvetés zárszámadását. Azt is megszavazták a képviselők, hogy a házelnök kezdeményezze mindhárom törvényjavaslat sürgős kihirdetését a köztársasági elnöknél.
 
 

Kivonultak a szocialisták

Szerintük nem lehet tárgyalni a kétéves költségvetésről

Az Országgyűlésben éles vita alakult ki az ügyben, hogy a képviselők szavazhatnak-e a következő költségvetésről, amikor az előtte elfogadott 1999. évi költségvetésről szóló zárszámadás még nincs kihirdetve. A szocialista Szekeres Imre, majd az SZDSZ-es Kuncze Gábor is azt javasolta, halasszák el a kétéves költségvetés tárgyalását. Áder János házelnök elutasította ezt az indítványt, ezek után az MSZP képviselői kivonultak az ülésteremből. A bennmaradt kormánypárti honatyák elkezdték a módosító indítványokról a szavazást.
 

Vissza a kezdőlapra