ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most az egyes frakciók vezérszónokai következnek.
Elsőként megadom a szót Szabó Istvánnak, aki a Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselőcsoportjának véleményét fogja ismertetni;
SZABÓ ISTVÁN a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Házelnök Úr! Köztársasági Elnök Úr! Miniszterelnök Úr! Miniszter Úr! Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz-Magyar Polgári Párt vezérszónokaként és az európai integrációs ügyek bizottságának tagjaként egyaránt örömömre szolgál, hogy a Magyar Országgyűlés ebben a parlamenti ciklusban immár második alkalommal szenteli egy önálló ülésnapját az európai integráció aktuális kérdéseinek.

Szeretnék emlékeztetni arra, hogy a tavaly szeptemberi vitanap kezdeményezése az európai integrációs ügyek bizottságához kötődik. Megelégedéssel állapíthatjuk meg, hogy úgy tűnik, tavalyi kezdeményezésünk hagyományt teremtett, és ebben az évben - ezúttal a Magyar Köztársaság kormánya javaslatára - ismét az európai integráció szerepel napirendünkön. Úgy vélem, az ilyen eszmecserék jelentőségét nem lehet eléggé hangsúlyozni, hiszen mindannyiunk, az ország jövőjét érintő kérdések megvitatásáról van szó.
 

Állandóan halljuk, hogy a kormányfő diktatórikus vezető, vége a magyar parlamentarizmusnak. Nos, ez a példa pont az ellenkezőjét bizonyítja.


A vitanap igen kedvező időpontban kerül megrendezésre, hiszen mind Magyarország és az Európai Unió kapcsolataiban való előrehaladás, mind a hazai belpolitikai élet integrációt érintő eseményei, mind pedig az Unión belüli fejlemények alkalmat teremtenek az összegzésre és értékelésre. Túlzás nélkül állítható, hogy ezekben a hetekben az európai integráció jövőjét alapjaiban meghatározó események történnek az Unióban. Reményeink szerint néhány napon belül Nizzában az EU-tagállamok állam- és kormányfői döntést fognak hozni azokról az intézményi reformokról, amelyek azt célozzák, hogy az uniós döntéshozatal hatékonyabb, átláthatóbb legyen. Mindannyiunk számára nyilvánvaló, hogy a nizzai csúcstalálkozó sikere vagy esetleges kudarca meghatározó befolyással lesz a bővítési folyamat előrehaladására, és a tagjelölt országok, így Magyarország csatlakozási esélyeire is.

Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy felszólalásomban röviden értékeljem az elmúlt egy év európai integrációs eseményeit, a csatlakozási tárgyalások állását és európai integrációnk kilátásait.

Ha visszatekintünk az elmúlt időszak európai integrációt meghatározó főbb eseményeire, a magyar uniós kapcsolatokra, akkor leginkább úgy jellemezhetjük ezt a folyamatot, hogy apró lépésekben történt az előrehaladás. Ezek a lépések a kívülállók számára sokszor nem tűnnek fontosnak, mégis kijelenthetjük, hogy ezen eredmények által Magyarország és az Európai Unió kapcsolata minőségileg változott, javult. Ez év júliusában a tagjelölt országok közül elsőként Magyarország lépett a társulási viszony második szakaszába, melynek elsősorban szimbolikus jelentősége van.

Gyakorlati jelentőségű esemény volt, hogy aláírásra került és a nyáron hatályba is lépett a magyar-EU mezőgazdasági liberalizációs megállapodás, amely a kölcsönös engedmények alapján újabb lehetőségeket teremt, és piacokat biztosít a magyar agrártermelőknek. Szintén előrelépésnek lehet értékelni, hogy a korábbi években a Phare-támogatások terén felhalmozódott hátralékot napjainkra sikerült ledolgozni, és aláírásra került a 2000. évre szóló Phare-projekt.
 

 Igen furcsa öröksége volt a Horn kormánynak, hogy nem volt képes felhasználni az EU által Magyarországnak biztosított segélyeket. Ez egyrészt anyagi veszteség,  másrészt azt bizonyítja, hogy az ország nem "EU érett".


Ez az esztendő olyan szempontból is jelentős, hogy új előcsatlakozási alapok - az ISPA és a SAPARD - nyíltak meg a tagjelölt országok számára, amelyek a közlekedés, a környezetvédelem és a mezőgazdaság modernizálásához nyújtanak uniós segítséget. Az ISPA-projektben az ez évi támogatások jelentős része már lekötésre került.

A helsinki Európai Tanács döntéseire, valamint a csatlakozási tárgyalásokon történtekre figyelemmel az év folyamán a kormány módosította a jogharmonizációról és a közösségi vívmányok átvételéről szóló nemzeti programot, hozzáigazítva a felkészülés ütemét a megváltozott feltételekhez. Ezek a dokumentumok új határidőket állapítanak meg a belső felkészülési folyamatok elvégzésére.

A megfogalmazott célkitűzések szerint Magyarország vállalta azt, hogy a belső felkészülési folyamatot 2002 végére befejezi. A belső felkészülés során az Országgyűlésre jelentős szerep hárul a közösségi jogszabályok átvételével kapcsolatban, s ha áttekintjük a tisztelt Ház napirendjét, nyilvánvalóvá válik számunkra, hogy a beterjesztett törvényjavaslatok jelentős része a jogharmonizációs kötelezettségek teljesítését célozza.

Ma is helytálló az a megállapítás, amit egy évvel ezelőtt Szájer József úr, a Fidesz vezérszónoka mondott az uniós csatlakozásról: a Fidesz-Magyar Polgári Párt a mielőbb bekövetkező, ésszerű kompromisszumok árán kialakított, nemzeti érdekeket figyelembe vevő csatlakozás híve. Ez a gondolat, ha más megfogalmazásban is, de megjelenik a magyar belpolitika integrációt érintő legfontosabb fejleményeként értékelhető hatpárti közös nyilatkozatban.

A tagjelölt országok között egyedülálló integrációs belpolitikai esemény volt, hogy szeptember közepén az Országgyűlés hat pártja és a kormány közös nyilatkozatot fogadott el az integráció stratégiai kérdéseiről. Az elfogadott dokumentum rögzíti azokat a közös megállapításokat és feladatokat, amelyeket minden mérvadó politikai erő elfogadott, vállalva, hogy saját lehetőségei szerint mindent megtesz azok megvalósítása érdekében. A magunk részéről abban a reményben írtuk alá a dokumentumot, hogy ez a megállapodás nem marad meg a kinyilatkoztatások és a kívánságok szintjén. Alapjául szolgál a parlamenti pártok és a kormány egy cél érdekében való együttműködésének, annak nemzeti minimumát határozza meg, amelyhez a maga részéről mindenki tartja magát, attól függetlenül, hogy az integrációt érintő más részkérdésekben hogyan vélekedik.

A megállapodást aláíró felek a csatlakozási tárgyalások átláthatósága, az érdemi párbeszéd, ezáltal az integrációs politikát övező széles körű konszenzus fenntartása érdekében arról is döntöttek, hogy az integrációs bizottság havonta fog ülést tartani, kibővülve a külügyi bizottság elnökével és a szakbizottságok integrációs albizottságainak elnökeivel, és az Országgyűlésben képviselettel rendelkező pártok részletes tájékoztatást kapnak a tárgyalásokról. A kibővített bizottság az elmúlt két hónapban egy-egy ülést tartott, és ezeken a megbeszéléseken a képviselők megvizsgálták és áttekintették a csatlakozási tárgyalások egyes fejezeteire vonatkozó magyar és uniós tárgyalási álláspontokat, az átmeneti mentességi igényeket és a kompromisszumkeresés lehetséges útjait, illetve a Magyarország előrehaladását értékelő dokumentumot, az Európai Bizottság ez évi országjelentését.

A grémium működése által az Országgyűlés és a Külügyminisztérium közötti, eddig is hatékonynak mondható együttműködés megerősödött és új minőséget nyert. A Fidesz-Magyar Polgári Párt képviselőcsoportja a jövőben is támogatni fogja a konszenzusos célok elérése érdekében azokat a megoldásokat, amelyek biztosítják Magyarország lehető legkorábbi és lehető legkedvezőbb feltételek melletti uniós csatlakozását. Hiszünk abban, hogy ez az intézményes együttműködés fennmarad nem csak a csatlakozás idejére, és átalakult formában az uniós tagság elérése után is része lesz az Országgyűlés tevékenységének.

A magunk részéről mindig azt hangsúlyoztuk, hogy sokkal fontosabbnak tartjuk a csatlakozás lehetséges időpontjára vonatkozó találgatások helyett egy reálisan meghatározott céldátum kijelölésével a belső felkészülés maradéktalan megvalósítását. Ezt a megközelítést igazolta vissza az Európai Bizottság éves jelentése is, amely az elvégzett munkát elismerve, hazánkról az egyik legjobb értékelést adta.

Üdvözöljük, hogy a bizottság a november 8-ai bővítési stratégiai dokumentumban felvázolt egy útitervet a csatlakozási tárgyalások befejezésére, és megerősítette az egyes tagjelöltek egyéni érdemek alapján történő értékelését is.

Számunkra mindkét javaslat elfogadható, mert egybeesik az általunk régóta megfogalmazott elvekkel. Régóta hangsúlyozzuk, hogy a bővítési folyamatban az időtényezőnek és a kiszámíthatóságnak egy ponton meg kell jelennie. Ezért a Bizottság szándéka a tárgyalások programozására mindenképpen előremutató, de a magunk részéről azt szeretnénk, hogy lehetőségünk legyen a tárgyalások rugalmasabb és gyorsabb vitelére. E vonatkozásban támogatjuk a leendő svéd elnökség ambiciózusabb elképzeléseit.

Úgy véljük, ha a jövő év első felében sikerül egy dinamikus tárgyalási szakaszt lezárnunk, akkor tarthatóvá válik az az elképzelés, hogy 2002-ben lezárhatják Magyarországgal a tárgyalásokat. Ennek a határidőnek a betartása számunkra azért is fontos lenne, mert 2002-ben Magyarországon és több fontos EU-tagállamban is parlamenti választásokat tartanak, amelyek nyilvánvalóan megnehezítik a legfontosabb kérdésekről való kompromisszumos megállapodás elérését.

Megítélésem szerint arról is fontos néhány szót ejtenünk, hogy eddig milyen előrehaladást sikerült elérnünk a csatlakozási tárgyalásokon.

Tisztelt Országgyűlés! Uniós csatlakozásunk feltételeit és időpontját nagymértékben meghatározzák azok a tárgyalások, amelyeket Magyarország a tizenöt uniós tagállammal immár több mint két és fél éve folytat. Lehet-e objektíven mérni az eddig eltelt idő sikerességét? Ez nem könnyű feladat, mert az egyik lehetséges mód, nevezetesen a lezárt fejezetek száma, nem ad egyértelmű és megnyugtató eredményt. Egyrészt elismerésre méltó, hogy Magyarország a legfelkészültebb tagjelölt országok egyikeként sikerrel zárta le a tárgyalási fejezetek majdnem felét. E tény értékelésénél azonban célszerű az emlékezetünkbe idézni, hogy a lezárt fejezetek zömmel könnyebb jogterületeket tartalmaznak.

Sikerként könyvelhetjük el olyan, más tagjelölt országok számára problémás fejezetek lezárását, mint az energiapolitika. Más szempontú megközelítésből azonban korántsem lehetünk annyira elégedettek a csatlakozási folyamattal. Ebben a félévben a francia elnökség ideje alatt két tárgyalási fordulón mindössze három tárgyalási fejezetet sikerült lezárni. A nyár folyamán még arról beszéltünk, hogy a francia elnökség várhatóan, a korábbiaktól eltérő módon, új minőségben fogja a csatlakozási tárgyalásokat folytatni. A mi álláspontunk szerint az új minőségű tárgyalások azt jelentették volna, hogy az eddig fejezetről fejezetre történő haladás helyett, a tárgyalóasztal letisztítása után, horizontálisan próbáljuk a problémákat megoldani. A magyar félnek ez a törekvése a mai napig nem valósult meg, és nem történt meg a gyorsabb ütemű tárgyalásokra való áttérés.
 

A beszédnek ez a pontja ténymegállapítás s egyben kritikai jellegű. A tárgyalás nem hajbókolás, elemi érdek, hogy meg tudjuk fogalmazni saját véleményünket, ez ugyanis azok érvényesítésének előfeltétele. A kritika nemcsak a tárgyalások tartalmára, hanem sebességére is vonatkozhat.


A jelenlegi állapot elsősorban azzal magyarázható, hogy a francia elnökség és a tagállamok energiáit jórészt a kormányközi konferencia kötötte le. Ennek a sikeres, az intézményi reformokról való döntéssel való lezárásával hárulhat el a bővítés utolsó, az Unió részéről fennálló akadálya, s az ezt követő uniós elnökségek figyelmüket a bővítés kérdésének tudják szentelni. Másrészt azt is látnunk kell, hogy a tárgyalásokon képviselt közös uniós álláspont tizenöt tagállam véleményét tükrözi, s ennek fényében ez egyfajta kompromisszumnak tekinthető. Ezt a tagállamok közötti kompromisszumot sokszor azért is nehéz tető alá hozni, mert a megállapodás hiánya más, a tagállamok közötti egyet nem értésre vagy a tagállam és valamely tagjelölt közötti kétoldalú problémára vezethető vissza.

Immár sokadszor kell rámutatnunk arra, hogy a tárgyalások felgyorsítása az Európai Bizottságtól és a tagállamoktól, valamint hangsúlyozottan az elnökséget adó országtól függ. E vonatkozásban előremutató és biztató jelnek tekintjük a már említett bővítési stratégiai dokumentumot. Bízunk abban, hogy a nizzai csúcson az állam- és kormányfők elfogadják a Bizottság javaslatait, s ezáltal a programozottság, az előreláthatóság megjelenik a folyamatban.

Rá kell mutatnunk azonban arra, hogy továbbra sincs elfogadott uniós koncepció arra vonatkozóan, hogy a tárgyalások lezárásakor az egyes tagjelöltek kisebb vagy nagyobb csoportokban csatlakoznak-e az integrációs szervezethez. Megítélésem szerint, a differenciálás elvét tiszteletben tartva, a tagjelölt országok egy kisebb csoportjának reális lehetősége van arra, hogy három-négy éven belül uniós tagállammá váljon. E tekintetben is pozitív fejlemény a stratégiai dokumentumban megjelenő, az egyéni teljesítményen alapuló differenciálás elve. A magunk részéről elvetjük azokat az elképzeléseket, amelyek tíz tagjelölt egyszerre történő felvételét javasolják, mert ez a legfelkészületlenebb ország haladási sebességét kényszerítené rá a tagjelöltekre.

Tisztelt Országgyűlés! Befejezésül néhány szót az integráció jövőjéről! Hajlamosak vagyunk általában a csatlakozás napi aktuális kérdéseivel foglalkozni, s ezért viszonylag kevesebb figyelmet szentelni annak a kérdésnek, hogy milyen Európához fogunk csatlakozni. Ennek a kérdésnek a felvetése és megválaszolása számunkra is kikerülhetetlen, mert az elmúlt néhány hónapban neves európai politikusok különböző elképzeléseket vázoltak fel az Unió jövőjére vonatkozóan. Az erre a témára vonatkozó vita magyarországi lefolytatása is mindenképpen indokolt. Fontosnak gondolom e kérdés megvitatását, és remélem, hogy a jövő évben megrendezendő hasonló témájú vitanapon ilyen kérdésekre is választ próbálunk adni.

A Fidesz-Magyar Polgári Párt európai jövőképpel rendelkező s változatlanul elkötelezett híve hazánk integrációjának. Elkötelezett híve a globális szerepvállalásra is képes, sokszínű Európának, a béke és prosperitás Európájának, amelynek Magyarország is része, s amelyben a magyar polgárok is jólétben élhetnek.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)





ELNÖK:  megadom a szót Kovács Lászlónak,

KOVÁCS LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Köztársasági Elnök Úr! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Házelnök Úr! A harmadik évezred, a XXI. század küszöbén az ezeréves magyar állam valóban egy történelmi lehetőség előtt áll. A NATO után az Európai Unióhoz is csatlakozva, teljes jogú tagként és véglegesen elfoglalhatjuk helyünket a világfejlődés élvonalában, a legfejlettebb demokratikus államok közösségében, családjában.

A NATO-hoz és az Európai Unióhoz tartozásunk, saját erőfeszítéseinken túl, garantálja katonai biztonságunkat, gazdasági-társadalmi stabilitásunkat és fejlődésünket. A rendszerváltozás óta a parlamenti pártok döntő többsége kezdettől, egyértelműen kinyilvánította elkötelezettségét Magyarország európai uniós tagsága mellett. Csak az oda vezető út vagy az ahhoz vezető, azt a leghatékonyabban szolgáló módszerek tekintetében voltak és vannak is különbségek. Mi, néhány más párttal ellentétben úgy gondoljuk, hogy nem történelmi érdemeink elismerésének, nem is szenvedéseinkért kijáró kárpótlásnak, valamiféle történelmi jussnak kell tekinteni európai uniós csatlakozásunkat. Tudomásul vesszük, hogy annak feltételei vannak, mégpedig az, hogy viszonyainkat, szabályainkat a szükséges mértékben hozzáigazítsuk az Európai Unió viszonyaihoz és szabályaihoz. Ezt szorgalmaztuk ellenzékben 1990 és '94 között, és ezt szorgalmazzuk most is.

Ezen a ponton érhető tetten leginkább az MSZP és a Fidesz közötti szemléletbeli eltérés. Kovács László szerint nincs semmiféle követelni valónk," tudomásul kell vennünk" és "hozzá kell igazítanunk". Orbán Viktor szerint valójában nem integrációról, bővítésről kell beszélni, hanem Európa újraegyesítéséről.
Ma az EU politikusai többször hangoztatják, a bővítés az EU érdeke is. Ennek megfelelően a tárgyalás nem állhat csupán tudomásulvételből. Azt is meg kell tanulnunk, hogy a magunk érdekeit nekünk kell megvédenünk. Az MSZP külpolitikusai viszont fiatal korukban csak engedelmeskedni tanultak.
S ezt tettük, amikor kormányoztunk, 1994 és '98 között, többek között azzal, hogy helyreállítottuk a gazdaság veszélyesen megingott egyensúlyát, rendeztük kapcsolatainkat szomszédainkkal, előrevittük a jogharmonizációt és az ország felkészítését, felkészülését. Az európai uniós csatlakozáshoz elengedhetetlen volt csatlakozásunk az OECD-hez, a fejlett országok gazdasági közösségéhez, és ezt is megtettük. Nagyon fontos, ha nem is elengedhetetlen volt a NATO-csatlakozás előkészítése; és kitartóan érveltünk a differenciálás, a csatlakozni kívánó országok teljesítmény szerinti, felkészültség szerinti elbírálása mellett.

Ennek is köszönhető, hogy 1998 március végén a hat leginkább felkészült országgal kezdték meg a csatlakozási tárgyalásokat, és ebben a körben hazánk is ott volt. Amit tettünk, az folytatása volt annak, amit az Antall-kormány elkezdett, mely kormány kidolgozta és aláírta Magyarország és az Európai Unió között a társulási megállapodást - más néven európai megállapodást -, és amely benyújtotta Magyarország teljes jogú csatlakozásra irányuló kérelmét. Ily módon az Orbán-Torgyán-kormány jó örökséget vett át az integráció kérdésében is, és nem állítom, hogy ezt elherdálta volna.

Érdekes szónoki fogás. Nyelvtani értelemben nem kifogásolható, mégis az örökség elherdálása kifejezés megragad az emberek egy részében. Az ilyen szó fordulatokat pont ezért szokták használni.
1999 őszén és most néhány hete az országjelentés képet ad a továbbhaladásról, de természetesen képet ad a hiányosságokról is. Meggyőződésem, tisztelt Ház, hogy a mindenkori kormány akkor jár el helyesen, ha örül az elismerésnek, de nem utasítja el, nem hagyja figyelmen kívül, nem valamiféle ellenzéki aknamunkának tekinti, hanem megszívleli a kritikákat, és hozzálát a hiányosságok felszámolásához. Ehhez természetesen fel kell adni a berzenkedést, fel kell adni az önérzetre hivatkozást az úgynevezett vizsgáztatás miatt. Tudomásul kell venni, hogy az Európai Unió tagállamainak kormányai és parlamentjei felelősséggel tartoznak saját választóiknak azért, hogy ebben a több mint negyvenéves munkával kialakított integrációban ne okozzon működési zavarokat egy-egy megfelelően fel nem készült ország csatlakozása.
Ezen megint egy érdekes fogás. A szónok véleményt mond, s nem vádol senkit. Mégis azt üzeni, hogy a kormány berzenkedik és túl önérzetes. Ha ezt szóvá tennénk, felolvasnák a szószerinti szöveget, s azt hallanánk, hogy bizonyára a rossz lelkiismeret szólalt meg bennünk. Megkapnánk a jó tanácsot, akinek nem inge, ne vegye magára.
Felelősségük van ezért, és ezt a felelősséget teljesítik, amikor gondoskodnak arról, hogy csak olyan ország kerülhessen be, amelyik teljesíteni tudja a csatlakozási feltételeket. És valóban van felelőssége az Európai Uniónak azért, hogy megteremtse a bővítés feltételeit, és van felelősségük a csatlakozni kívánó országoknak, hogy ők meg a csatlakozás feltételeit teljesítsék.

Azt gondolom, tisztelt Ház, van remény arra, hogy megváltozik a kormány egyes politikusainak ez a felfogása, hiszen miniszterelnök úr épp az imént mondta - s ezt nagyon nagy örömmel hallottam -, hogy Magyarország európai uniós csatlakozása nem fogja veszélyeztetni nemzeti identitásunkat, nem fogja veszélyeztetni kultúránkat. S remélem, már végleg túljutott azon az álláspontján, amit még ellenzéki politikusként fogalmazott meg, hogy Magyarország a csatlakozásával bizony elveszítheti nemzeti kultúráját, sőt a nyelvét is.

Igen nagy bajba jutna Kovács úr, ha bizonyítania kellene ezt az állítást.
Azt is tudomásul kell venni, hogy az Európai Unió brüsszeli Bizottsága az országjelentésben nem a magyar emberek teljesítményéről állít ki bizonyítványt, csupán a mindenkori kormány teljesítményéről. Éppen ezért a kormánynak kell elsősorban megszívlelnie a kritikát. Vissza kell szorítani a korrupciót, amit az ez évi országjelentés az autópálya-építés ügyével kapcsol össze. Helyre kell állítani az érdemi szociális párbeszédet és az érdekegyeztetést. Fel kell gyorsítani a jogharmonizációt, különösen a környezetvédelem, a mezőgazdaság, a közlekedés és a szállítás területén. Erősíteni kell az önkormányzatok pénzügyi autonómiáját, pénzügyi függetlenségét. Meg kell szüntetni a közszolgálati televíziók és rádió irányító testületeinek az egyoldalú összetételét, hiszen - ahogy az országjelentés utal rá - ez a politikai befolyásolás lehetőségét veti fel. Azt mondja az országjelentés, hogy "as soon as possible", ami nem azt jelenti, hogy akkor, amikor a kormány kénye-kedve ezt így tartja. Nem is említem ebben a felsorolásban az elmaradt reformokat vagy a visszafordítani próbált reformokat, mint a nyugdíjreformot vagy az egészségügy reformját, mert őszintén szólva nem bízom már abban, hogy másfél évvel a választás előtt a kormány hozzáfogna ahhoz, amit két és fél évig nem tett meg.
Ez a Kovács beszéd központi része, és hemzseg a hamis állításoktól. Az országjelentés általában szól a korrupcióról, ráadásul a Magyarországon tevékenykedő multinacionális vállalatok véleménye szerint hazánkban nem tapasztaltak szóvá tenni való korrupciót. Egyetértünk azzal, hogy mindent meg kell tenni ellene, de azt is tudni kell, hogy ez a téma politikai harc része lett, a vádaskodások sokszor belpolitikai indíttatásúak. Az érdekegyeztetésnél szó sincs helyreállításról, hanem azt  olvashatjuk, hogy élni kell a szociális párbeszéd újjá alakított intézményeivel. Különösen torz a médiára vonatkozó kitétel. Ennél a pontnál ugyanis éppen az ellenzéket marasztalja el a jelentés, nem volt képes megfelelő jelölteket állítani.
És, tisztelt Ház, fel kell hagyni az ellenzék nyilvános gyanúsítgatásával, azzal a próbálkozással, hogy a kritikát az ellenzék valamiféle aknamunkájának tüntessük fel, mely próbálkozást az Európai Unió bővítési biztosának szóvivője bolhacirkusznak minősített, megtanulva magyarul ezt a szót, talán azért, hogy mindazok, akik szeretik az egyenes beszédet, azok is pontosan értsék, miről van szó.
Jó lenne, ha Kovács László pontosan arról beszélne, amivel a kormányoldal támadta. Egyszer sem mondtuk azt, hogy az országjelentés kritikai elemei tőlük származnának. Ezek az un. kritikai elemek egyébként inkább célkitűzések, mint elmarasztalások és nyilvánvalóan az Unió elvárásai. Mi az ellen emeltünk szót, hogy megpróbálták feketébbre festeni a helyzetet és néhány ponton - belpolitikai érdekből - elmarasztalni a kormányt. Ezek a területek: média, érdekegyeztetés, roma kérdés. Egyikben sem értek el eredményt.
És miniszterelnök úr, ha kérhetem, ne állítsa olyan rejtély elé az Európai Unió vezetőit, hogy megpróbálják kitalálni, mit jelentenek azon szavai, amelyekkel megkülönbözteti a becsületesen dolgozó magyar embereket - természetesen közéjük sorolva saját magát és kormányát, hiszen többes szám első személyben fogalmazott - az általa meggyanúsított ellenzéktől. S ha már bolhacirkusz az, ami itt történik, legalább ne vállaljon ebben személyes szerepet.
Valójában sajnálom, hogy Kovács László nem sorolja magát a becsületesen dolgozó magyar emberek közé. Ő tudja, hogy miért.
Tisztelt Ház! A Magyar Szocialista Párt elkötelezettsége nem változik aszerint, hogy éppen kormányon vagy ellenzékben vagyunk-e; távlati programunkban is nyomatékos hangsúlyt helyezünk Magyarország európai uniós csatlakozására és beilleszkedésére. Arra törekszünk, hogy Magyarország mielőbb és az elérhető legjobb feltételekkel legyen az Unió tagja. Ezért érvelünk változatlanul a differenciálás, a teljesítmény, a felkészültség szerinti megkülönböztetés alkalmazása mellett, a nagy ugrásnak, nagy robbanásnak nevezett koncepció - hogy tíz vagy még több országot vegyenek fel együtt - ellen és a kisebb csoportokban történő, folyamatos, fokozatos bővítés mellett.

Erre összpontosítunk minden alkalommal, amikor a velünk szoros kapcsolatokat tartó európai uniós szocialista, szociáldemokrata pártok vezetőivel találkozunk és tárgyalunk, akiknek döntő többsége saját országának kormányát is alkotja, és szívesen vállalunk részt éppen ezen kapcsolatrendszerünkön keresztül akár vitás kérdések rendezésének előmozdításában vagy majd a parlamenti ratifikáció előmozdításában. És ezért szorgalmazzuk idehaza is a széles körű egyeztetést, az együttműködést, ezért kezdeményeztük - és változatlanul fenntartjuk a kezdeményezést - a parlamenti integrációs nagybizottságot a házelnök vezetésével. Ezért javasoljuk egy integrációs vagy európai nemzeti kerekasztal létrehozását, amelyben a pártok, az érdek-képviseleti szervek, szakmai és más civil szervezetek vennének részt. Ezt tesszük, és ezt kell tennünk, hiszen Magyarország európai uniós csatlakozása egy több kormányzati cikluson átívelő dolog, aminek előmozdításában valamennyien felelősséget kell hogy vállaljunk.

Ami pedig a miniszterelnök úr által felmutatott - ha jól láttam - borítékot illeti, azt készséggel átvesszük. Mi mindig átvesszük és fel is nyitjuk a borítékainkat.

Ez célzás Torgyán Józsefre, aki általában valóban nem bont borítékot. Szellemes húzás, de a téma nem ide tartozik. Egyébként nem volt semmiféle boríték. Arról az anyagról volt szó, amely az ellenzékiek által külföldön elmondott torzításokból szemléz.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)
 
 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Hozzászólásra következik Szent-Iványi István képviselő úr, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportja nevében. Képviselő úr, öné a szó.

DR. SZENT-IVÁNYI ISTVÁN, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Köztársasági Elnök Úr! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Külügyminiszter Úr! Tisztelt Ház! Elkészült az Európai Unió Bizottságának országjelentése, és kisvártatva elkészült a Miniszterelnöki Hivatal diadaljelentése. Látszólag e két jelentés ugyanarról a dologról szól, valójában azonban semmi közük egymáshoz.

Az országjelentés egy tárgyilagos, egy összetett, kiegyensúlyozott képet rajzol Magyarországról. Az összkép pozitív, de nagyon sok a kritikai elem. Ami az összkép pozitívumait illeti, mi, szabad demokraták ennek nagyon örülünk, hiszen az a célunk, az a törekvésünk, hogy ez az ország minél hamarabb és minél sikeresebben csatlakozhasson Európához. De a pozitívumok nem fedhetik el a súlyos kritikai felvetéseket is.

A magyar országjelentés értékét a többi jelölttel való összehasonlítás adja meg. Ez pedig igen kedvező számunkra. Mi ezt az eredményt az egész nemzet sikerének tartjuk, Kovács László szerint a kormányt ítélték meg, Szent-Iványi pedig diadaljelentésről beszél. Miért gondolják, hogy az ellenzéknek okvetlenül el kell kedvtelenítenie a lakosságot. Miért nem lehet önfeledten, párt szempontok nélkül örülni? Még az olimpiai győzelmek kapcsán is megjelent a fanyalgás. Nem kóros lelki alkatról, hanem a hatalom megszerzésének egyik módszeréről van szó. A megelégedett ember hajlamos lehet arra, hogy ne cserélje le a vezetést. Az elégedetlen inkább hajlik a váltásra. Itt válik el az államférfi a politikustól...
Nem vagyok éppen lírai kedvemben, de engedjék meg, hogy a jelentés kapcsán Ady Endre Ülj törvényt, Werbőczy! című versét idézzem. "Még magasról nézvést megvolna az ország, Werbőczy-utódok foldozzák-toldozzák." Magasról nézvést, távolról nézvést a dolgok rendben vannak. De mi nem magasban vagyunk, tisztelt képviselőtársaim! Mi ebben a társadalomban, ebben az országban élünk, és mi szigorúbbak vagyunk, mint ahogyan a jelentés fogalmazott, bár én a jelentés kapcsán fogom kifejteni csak nagyon töredékesen azokat a fontos kritikai elemeket, amelyeknek nagy részét már tavaly is kénytelen voltam megfogalmazni.
Pedig az idei jelentés máshová teszi a kritikai pontokat.
A tavalyi vita kapcsán felhívtam a tisztelt Ház figyelmét és a kormány figyelmét a korrupció problémájára, a helyzet súlyosságára.

Akkor a kormánypárti képviselőtársaim közül jó néhányan nevettek, mosolyogtak, volt, aki gúnyos megjegyzést is tett. Nem tudom, hogy ezeknek a képviselőtársaknak van-e még kedvük nevetni.

Van-e még kedvük nevetni akkor, amikor a kormány egyik minisztere, Torgyán József, több mint egy hónapja nem tudott hitelt érdemlő magyarázatot adni látványos vagyongyarapodásáról?

Torgyán magyarázata mindenesetre részletesebb és hitelesebb volt,  mint a postabankos Horné.
Nem tudom, van-e kedvük nevetni akkor, amikor a mai napon tölti utolsó munkanapját az a miniszter, Ligetvári Ferenc úrra gondolok, aki keményen fellépett a visszaélésekkel szemben, aki rendet kíván teremteni az általa vezetett minisztériumban, és akinek ezért kellett mennie. Nevethetünk-e?
Az új miniszter folytatja a felmerült gyanú tisztázását, s Ligetvári nem távozott, mielőtt át nem adta volna az ügyeket a bűnüldöző szerveknek.
Nevethetünk-e akkor, amikor egy - akkor még Kisgazdapárthoz tartozó - képviselőtársunkat éppen húsz súlyos dokumentum átvétele során érte tetten a rendőrség?
Valóban  nevetséges, hogy a szocialisták még mindig védik Boldvait, a kisgazdák pedig pusztán a gyanú miatt megváltak Székelytől.
Nevethetünk-e akkor, amikor azok a hírek járják, hogy újabb kisgazdapárti képviselőtárs ellen fontolgatja a mentelmi eljárás beindítását az ügyészség?

Hölgyeim és Uraim! Ne nevessünk ezeken a problémákon, hanem ideje szembenéznünk, hogy milyen súlyos ügyek vannak, és a kormányzatnak elsődleges feladata rendet teremteni ezen a téren. Azt hiszem, hogy ez közös érdekünk.

De rendet teremthet-e az a kormány, amely maga is közbeszerzési eljárás nélkül indította el az ország előtt álló egyik legfontosabb, legjelentősebb közberuházását, a Széchenyi-terv részeként emlegetett autópálya-beruházását? Van-e erkölcsi joga ennek a kormánynak a korrupcióval szemben fellépni, amikor 60 milliárd forintot osztanak szét úgy, hogy azt semmiféle közbeszerzési, tehát tisztán átlátható eljárás nem előzi meg, amikor nem tudjuk ellenőrizni, hogy valóban az kapta-e meg a megrendelést, aki a legolcsóbban, a leghatékonyabban és a legjobb minőségben ígéri ennek a teljesítését?

Sajnos a közbeszerzések eddig története nem igazolta ezeket a fennkölt szavakat. Az ellenzék itt a beruházástól elesett külföldi cégek szócsöve. A közbeszerzési eljárást jogilag azért lehetett megkerülni, mert nem költségvetési pénzből épül az autópálya, gyakorlati szempontból pedig azért, mert így hamarabb lehetett megkezdeni a munkát.
Tisztelt Ház! Ez a jelentés - tavaly is szólni voltam kénytelen erről - felhívta a figyelmet arra, hogy a Magyar Nemzeti Bank függetlenségével problémák vannak. Ezt meg kell erősíteni. S mi történik most? Bár semmilyen aktív lépés a jegybank függetlenségének megerősítésére nincs, tudom, hogy a miniszterelnök úr ígéretet tett arra (Orbán Viktor: Most fogadtuk el.), hogy majd jövőre történik valami, de ez csak egy távoli ígéret, amit azonban most tudunk, hogy a jegybank következő elnöke ennek a kormánynak a pénzügyminisztere lesz, Járai Zsigmond úr.
A Horn kormány alatt a jelenleg érvényes bank törvény volt hatályban. Akkor miért nem volt probléma a "függetlenség".
Amit most tudunk: a jegybank egyik alelnökét a koalíciós megállapodás értelmében a Kisgazdapárt fogja jelölni, az a párt, amely eddig is független és hozzáértő szakértők sokaságát jelölte különböző pozíciókba. Tehát én nem tudom, hogy milyen függetlenségről beszélünk, és miről beszélhetünk. Azt hiszem, hogy komolyabban kellene venni ezeket a problémákat, tisztelt Ház.

Képviselőtársaim! A szabad demokraták közül fognak bővebben szólni a környezetvédelmi törvényhozás lemaradásairól, a jogharmonizáció lemaradásáról, a mezőgazdaság és különösen a közös mezőgazdasági politika irányelveinek átvételében való súlyos lemaradásról, beszélni fognak azon problémák sorozatáról, amelyet ez a jelentés megemlít.

Csak röviden idézem fel a romák helyzetére vonatkozó megjegyzéseket. Úgy ítélem meg, hogy itt az ideje, hogy a kormány - de nemcsak a kormány, hanem valóban valamennyi párt és a társadalom is, de az elsődleges felelősség a kormányé - komolyan vegye a romák beilleszkedési támogatását. Komolyan vegye a romaprogramot, mert azt a kárt, amit a zámolyi romák Franciaországba történő távozása okozott Magyarország képének, de nemcsak Magyarország képének, hanem az egész roma integráció problémáinak, sürgősen helyre kell hoznunk. Ez elementáris nemzeti érdekünk. Ha itt nem történik semmi, akkor Magyarországon néhány éven belül egy rendkívül súlyos és alapvető társadalmi problémává válik, amely akár a társadalmi békét is veszélyeztetheti.

Az országjelentés nem mond mást, minthogy folytatni kell az elkészült programokat.
De vannak más problémák is, nagyon-nagyon sok; engedjék meg, hogy ezek közül még kitérjek egyre. A miniszterelnök úr több alkalommal is, nem egyszer, hanem ezt megismételve, majd a pénzügyminisztere, aki mindig hallgat a miniszterelnökének a szavára, szintén megismételte, hogy az Európai Unión kívül is van élet. Igen, tisztelt képviselőtársaim, van élet, ma is ott élünk. De mit akarunk? Egyértelműen mi az Unión belüli életet akarjuk. Helyes-e az, ha az ország miniszterelnöke, majd pénzügyminisztere következetesen arra hivatkozik, mintha egy alternatívát jelentene az ország számára az Unión kívüli élet. Nem helyes, tisztelt képviselőtársaim! Kétségbe vonja az országnak, az ország vezetőjének és vezető kormányférfiainak az Unió iránti elkötelezettségét. Tehát tegyük világossá! Élet persze van, de ez a kormány nem kívül, hanem belül keresi ezt az életet.
Megint a tipikus csúsztatás. A "van élet az Unión kívül" mondás értelme: ha az Unió nem képes új tagállamokat befogadni a következő öt-tíz éven belül, akkor sem esünk kétségbe, hanem tesszük a dolgunkat. Inkább Svájc vagy Norvégia példájára fogunk figyelni, legalábbis a kényszerű várakozás évei alatt. Tisztességtelen dolog az áldozatokkal is járó felkészülésre késztetni minket, ha nincs reális esély a belátható időn belüli belépésre. A lassabb felkészülés kevesebb áldozattal jár, ez is vállalható, de szeretnénk tisztán látni. Ezt a gondolatmenetet kiforgatni és Unió ellenességnek beállítani vagy tudatlanság, vagy rosszakarat jele.
Nem sokat segít az ország uniós elkötelezettségének bizonygatásában az sem, ha a legnagyobb kormánypárt elnöke - Kövér László úr - úgy nyilatkozik, hogy az Unió úgy megbánta a bővítést, mint a kutya, amelyik hetet kölykedzett. (Orbán Viktor: Kilencet! - Dr. Martonyi János: Kilencet! - Derültség.) Egyesek szerint kilencet - köszönöm a pontosítást. Így már mindjárt más, már másképp látom én is ezt a kijelentést.

Tisztelt képviselőtársaim, helyes ez? Szabad-e nekünk így beszélnünk, ilyen lebecsülő módon az Unióról és az egész bővítésről, amely a legfontosabb feladata ma Magyarországnak? Szabad-e ezt így lebecsülnünk? Ez nem veti fel azokat a kételyeket, hogy az ország vezetői ezt igazából másodlagosnak, vagy nem is másodlagosnak, hanem sokadlagosnak tekintik? Én ezt nem állítom, tisztelt képviselőtársaim. A szavaimat vegyék figyelmeztetésnek, jó szándékú figyelmeztetésnek, hiszen az a célom, az az érdekünk, és az az érdekünk nekünk, szabad demokratáknak, hogy a leghamarabbi időpontban és a legsikeresebb módon tudjunk csatlakozni.

Most azért emeljük fel a szavunkat, mert úgy ítéljük meg, hogy veszélybe került ez a terv. Veszélyben van, és a veszélyt nem az ország általános teljesítménye okozza, amely alapvetően jó, és ezt az Unió elismerte, ennek készséggel és örömmel adok kifejezést, hanem a veszély az, hogy a politikai vezetők nem ismerik fel azokat a problémákat, amelyek súlyos gondokat okozhatnak a közeljövőben, nemcsak uniós szempontból, hanem az ország kiegyensúlyozott, békés belső fejlődése szempontjából. Kérem, tisztelt képviselőtársaim, és különösen kérem a miniszterelnök urat és a kormány tagjait, hogy szívleljék meg azt, ami itt elhangzott.

Nos megint itt a dilemma: miről szól az országjelentés. Magyarországról vagy a kormányról? Szerintünk mindkettőről, Kovács szerint a kormányról, az SZDSZ vezérszónoka szerint az országról. Mindenben van egy kis igazság, de azt nem lehet elfogadni, hogy a dicséret az országé, főleg az ellenzéké, a bírálat meg a kormányé.
Végezetül pedig hadd mondjam el, hogy igen, magasról nézvést megvolna az ország, de mi, szabad demokraták azt szeretnénk, ha az egyszerű állampolgárok perspektívájából is meglenne az ország. Azt szeretnénk, ha ők is örülhetnének, és nemcsak Brüsszelből, nemcsak a kormányzati magaslati megfigyelő helyekről lenne olyan pozitív a kép.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az SZDSZ soraiban.)
 
 

ELNÖK: Köszönöm. Felszólalásra megadom a szót Szinyei András képviselő úrnak, Fidesz.

SZINYEI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Kedves Vendégeink! "A magyar mezőgazdaság ezer éve" címmel kiállítás nyílt a Mezőgazdasági Múzeumban a millenniumi rendezvénysorozat részeként. Ez nagyon örvendetes. Mezőgazdaságunk szép sikereket tud felmutatni, méltán lehetünk büszkék az eredményekre a búzanemesítéstől a malomiparig, a szarvasmarha-tenyésztéstől a borászatig. A sikerek mellett természetesen árnyoldalak is felmutathatók, elég, ha a gyapottermesztésre vagy a téeszszervezésekre gondolunk. Persze, a természet is gyakran megtréfált bennünket aszály vagy árvíz formájában.

Szerencsésnek mondhatom magam, mert a mezőgazdasági szakmai munkám - az agráregyetem elvégzése után - egybeesett egy olyan korszakkal, melyben a magyar mezőgazdaság világszínvonalat ért el. A hetvenes évek elején korszerű állattenyésztési telepek épültek, a növénytermesztésben az iparszerű termelési rendszerek sosem látott termésátlagokat produkáltak, és szellemi tudásunkat is képesek voltunk exportálni. Mérnökszemmel nézve gyönyörű, hatalmas táblákon folyt a termelés, reggel beállt a traktor vagy a kombájn a táblába, és egész nap hihetetlen hatékonysággal tudott dolgozni. Kinek jutott eszébe ekkor a családi gazdaság, a kisüzemek vitathatatlan értékei, az eltüntetett tanyavilág szépségei, a falusi turizmus vonzó lehetőségei? Minden simának és egyszerűnek, könnyen tervezhetőnek tűnt; a kisebb hibákat akár vegyszerekkel, műtrágyával is ellensúlyozni lehetett. A téeszszervezés keservei és igazságtalanságai halványulóban voltak, és a saját gazdálkodás igényének kielégítésére ott volt a háztáji lehetősége.

Aztán egy világpolitikai fordulat részeként minden megváltozott. Kiderült, hogy a természet mégsem egyszerű ipari terep. Bár voltak korábban is jelzések, mint például, hogy a szőlő, a dinnye, de a juhászat sem tűri a szocialista termelési viszonyokat, és magánkézbe vágyik. Kiderült az is, hogy az emberi sérelmeket, igazságtalanságokat soha nem lehet meg nem történtté tenni, és orvosolni kell a társadalmi megbékélés érdekében.

A rendszerváltást követően nagyon gyorsan lezajlott a szerkezet- és tulajdonosváltás, de ez sajnos nem járt együtt a tőke beáramlásával, ellentétben az iparban lezajlott folyamatokkal. Nagyon sokan úgy jutottak földtulajdonhoz, hogy nem értettek a gazdálkodáshoz, vagy csak egyes részfolyamatait ismerték. A szövetkezetek jelentős része csődöt mondott és felszámolásra került.

A fenti okok miatt a mezőgazdasági termelés jelentősen visszaesett, az állatállomány létszáma is csökkent. Ehhez járult még hozzá a mezőgazdasági termékek jelentős piacvesztése - lásd a keleti piacokat -, valamint a belső fogyasztás visszaesése. A fenti problémákat a mindenkori kormányzat felismerte, azonban több-kevesebb sikerrel tudott csak változtatni a kialakult helyzeten. Zavaróak voltak az ellentétes iránymutatások is. Az egyik kormány a megmaradt nagyüzemeket preferálta, míg a másik a családi kisgazdaságokban látja a jövőt. Azonban mindkét gazdálkodási formával reálisan számolni kell, hiszen ma az ország 8 millió hektár termőterületének mintegy felét gazdasági szervezetek használják és a másik felét a kis- és egyéni gazdaságok.

Nem dőlt még el sem szakmai, sem társadalmi szinten, hogy az amerikai típusú, erősen profitérdekelt nagyüzemeké, vagy a nyugat-európai típusú, támogatást igénylő családi gazdaságoké a jövő. El kell-e ezt dönteni? Úgy tűnik, hogy nem. Az agrárágazat szempontjából mindkettő jelentősége meghatározó. Az átalakulás tíz nehéz esztendeje után kialakulóban vannak az egészséges arányok, és a kidolgozott agrárstratégia az ágazat valamennyi szereplőjére számít, kiemelve azt, hogy a családi gazdaságok az Európai Unióban is nagy lehetőséget rejtenek magukban, és megerősítést, fokozott támogatást igényelnek.

A magyar emberek kreativitása, lelkiismeretes munkája és dolgos akaratereje nemcsak a nehéz időszak áthidalásában jelentett és jelent segítséget, de meg fogja találni a helyét, szerepét, megfelelő struktúráját az Európai Unióban, és már ma is képes versenyképes termékekkel megjelenni. De a lehetőségeink úgy növekednek, ahogyan növekszik a kiváló minőségű, mindenféle génmanipulációtól és hormonkezeléstől mentes termékek iránti igény az Európai Unió piacán. Mindehhez szükség van a hazai támogatási rendszerekre, és élni kell az Unió által kínált felzárkóztatási támogatásokkal, és ehhez biztosítani kell a társfinanszírozást is.

A mindenkori kormányok igen nagy összegeket fordítottak az eltelt évtizedben a bankrendszer megerősítésére, tudva azt, hogy a bankrendszer a modern gazdaság motorja. Hasonló elv alapján biztosítani kell a mezőgazdaság megerősítését, mert az agrárgazdaság a vidék felemelkedésének, fejlesztésének az alapja.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Miért is tapsolnának meg egy ilyen beszédet az ellenzéki oldalon? Nincs benne semmi pártos hang, kissé talán szikár is, elkerüli a pátoszt, de nem kerüli el a gondokat és a feladatokat. Tipikus példája annak, hogy a kormánykoalíció teszi a dolgát. Sokkal messzebbre is haladhatna, ha energiáit nem vinné el a sorozatban rákényszerített belharc.

Az el nem hagzott "kétpercesek" szerzője: Surján László

Vissza a kezdőlapra