Rapcsák András és csapata győzött Hódmezővásárhelyen
 
A Fidesz, az MKDSZ és az Egységes Hódmezővásárhelyért Egyesület összefogása nemcsak a polgármesteri posztot szerezte vissza Rapcsák Andrásnak, hanem kiütéses győzelmet ért el: a lehetséges 14 egyéni képviselői helyből 13-at megnyert. Így Rapcsák Andrásnak abszolút többsége lesz az új testületben.

Rapcsák egy kapánygyűlésen. Megérdemli a koszorút.

Az eredmény ismeretében a polgármester úr nyilatkozott a Magyar-Hon-Lap számára:

"Hódmezővásárhely megmutatta, hogy törvénytelen eszközökkel, az emberek becsapásával már nem lehet politikát csinálni Magyarországon. Az is kiderült, hogy restaurációt sem engednek az emberek, nem visszaváltást akarnak, hanem fejlődést, folytatást."

A függetlennek mondott ellenjelölt mögött ott állt az MSZP, az FKGP, az SZDSZ, az MDF, a MIÉP és a Munkáspárt. Ezek ellenében sikerült győzni!

A győzelem túlmutat önmagán, túl Hódmezővásárhelyen. 2002 előszelét érezni.

SL
A hódmezővásárhelyi választás honlapja
Az MTI a választásról
 
Vissza a kezdőlapra