A Rapcsák győzelem a sajtóban
A Magyar Hírlap sajátos módon adja hírül Rapcsák győzelmét. A cikk címe: Kampánycsendsértéssel vádolják Rapcsák Andrást. A szövegben több olyan elem van, amely még nap közben, az eredmény ismerete nélkül született. A fenti link elvezet a teljes szöveghez, az alábbiakban néhéány részletet emelünk ki.

Vasárnap 17 órakor a 38 934 szavazásra jogosult polgár 59 százaléka járult az urnákhoz, ami az időközi helyhatósági választásokhoz képest igen jó arány. Az adatok 21,67 százalékos nem hivatalos feldolgozása után Rapcsák több mint 200 vokssal vezetett a független Mucsi Imre előtt.
Túri József alpolgármester a kampánycsend megsértését úgy értékelte, ez is azt mutatja, hogy Rapcsák fittyet hány a törvényekre. Túri úgy tudja, hogy Orbán Viktor miniszterelnököt többen fel akarják jelenteni a választási bizottságnál, amiért múlt héten Rapcsák mellett kampányolva azt ígérte, hogy ha "megfelelő kezekbe" kerül Hódmezővásárhely, akkor a kormány megvizsgálja annak lehetőségét, miképpen tudná kiépíteni a város és Algyő közötti útszakaszt, a Vásárhelyet elkerülő utat, valamint rendbe hozni a település úthálózatát.
Túri József szerint a közgyűlésben kevés Rapcsákot támogató képviselőjelölt fog bekerülni, mert a 142 jelöltből mindössze 20-at indított a Fidesz-Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ)-Egységes Hódmezővásárhelyi Egyesület választási szövetség. (Ebben Túri úr elszámította magát!!)
 

Pokorni Zoltán oktatási miniszter Rapcsák mellett kampányolva nemrég egy hódmezővásárhelyi fórumon kijelentette, hogy a december 3-ai választáson a polgárok nemcsak egy személyről döntenek, amikor polgármestert választanak, hanem megítélik a kormány eddigi munkáját, így az oktatáspolitikát is. Löffler Tibor politológus szerint azonban az a tény, hogy a vásárhelyi pártok és civil szervezetek nagy része összefogott Rapcsák ellen, azt mutatja, hogy ez elsősorban nem pártpolitikai, hanem helyi kérdés.
(Ez a megállapítás elméletben helyes is lehetne, de akkor nem kellett volna pl. az MSZP részéről elnöki szinten részt venni a kampányban. Ezzel a Rapcsák ellen szövetkezők a maguk fejére tették a parazsat, legyenek ellenzékiek vagy korménypártiak a parlamentben.)

Löffler Tibor úgy véli, a miniszterelnök a kormány nevében tett múlt csütörtöki ígérete "nem volt fair" a kisgazdákra nézve, ugyanis ők is a kormány részei. Nem beszélve arról, hogy Rapcsák ellenlábasát, Mucsi Imrét az FKGP jelölte. A politológus szerint ez később a kormánypártok között feszültséghez vezethet. (Ez azért majd meg tudjuk oldani.)

A Fidesz számára nem az volt a fontos, hogy Rapcsák András megnyeri-e az időközi választásokat vagy sem, hanem hogy támogassa a jelöltet. A Mucsi Imrét támogató pártoknak viszont fontosabb, hogy Rapcsák ne nyerjen, mint jelöltjük személye - vélekedik Török Gábor. A politológus szerint a hódmezővásárhelyi időközi voksolás attól egyedi, hogy két kormánypárti jelölt mérkőzik egymással - még ha Mucsi mögé az összes többi parlamenti párt is felsorakozott. A politológus szerint a Fidesznek igazán a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) - amely jól megragadható széles szavazóbázist jelent - miatt volt fontos a régi polgármester melletti aktív kampányolás.

Tanulságos olvasmány az Origo Rapcsák cikke is, ennek címe sokkal korrektebb, mint a Magyar Hírlapé: Minden összefogás kevés volt Rapcsák András ellen. Így igaz.

Vissza a kezdőlapra