Bíróság előtt a zámolyi romák
Székesfehérvárott megkezdődött a büntetőeljárás az emberöléssel, illetve a garázdasággal vádolt zámolyi romák ügyében.

Korábban többször szó esett arról, hogy a zámolyi romák Strasbourgba távozásának egyik oka az emberölés vádja miatt zajló vizsgálat előli menekülés. Ezt többen cáfolták ugyan, de a megindult bírósági tárgyaláson kiderült, ez a gyanu alapos volt.
 
Az eljárás feltehetően el is húzódik majd. Az idézésre 4 vádlott, valamint hét tanú nem jelent meg. A vádlottak közül egy szúrt sebbel a székesfehérvári kórházban van, egyről pedig a bíróság biztosan tudja, hogy Strasbourgban van, kettő tartózkodási helye ismeretlen. Krasznai József szerint a garázdasággal vádoltak közül hárman a hét tanúval együtt Franciaországban tartózkodnak. Az ügyészséghez elküldött levelükben megnevezték a zámolyi emberölés társtettesét, ezért az itthon maradt romák bosszújától tartva, nem akarnak hazatérni, vallomásukat így Strasbourgban kívánják megtenni. A tárgyalást vezető bíró az ismeretlen helyen és a Strasbourgban tartózkodó vádlottak felkutatását, illetve kiadását javasolhatja.A bíróságnak november 2 - ig kell határoznia az elhunyt fiatal férfi családjának jogi képviselőjének a pótnyomozás elrendelését illetően.

Vissza a kezdőlapra