A kisebbik rossz
C.V. Tudor jó szolgálatot tett Iliescunak. Ha nem lenne, ma mindenki a visszalépésről beszélne, ha a román választást értékeli. Kiveséznék Iliescu programját, és kimutatnák, hogy Romániában a befelé fordulás, a reformok leállása várható, a háttal Európának jelszó alatt.
Az Erdélyben gyakran V.C Tudornak emlegetett úr mellett azonban Iliescu maga a megváltás. Meg is kapta a mérsékeltek, az általa legyőzöttek szavazatát.
Románia sorsa most azon múlik, a vasárnap megszerzett legitimáció elég erőt ad-e ennek a 71 éves politikusnak ahhoz, hogy a bal oldalon egyébként megszokott módon ne a választási programot valósítsa meg, hanem azt, amit Románia valós érdekei kívánnak. Az ötlet, hogy pártja kisebbségben akar kormányozni, erre utal.
Az RMDSZ jól szerepelt a választásokon és most is jól politizál. Egységesebb, mint szokott lenni, ez is jó jel. A helyzet, amibe kerül viszont igen nehéz.
Azon pedig mindenkinek el kell gondolkodnia: hogyan történhetett, hogy az 1996-ban győztes paraszt párt eltűnt a süllyesztőben.
Vissza a kezdőlapra