Vége Milosevics uralmának?
2000. október 5. 21 óra
 Kostunica összehívta a szövetségi parlamentet

 21:28 Vojiszlav Kostunica közölte a fővárosi önkormányzat székháza előtt összegyűlt polgárokkal, hogy összehívta a szövetségi képviselőház alakuló ülését. Hamarosan a parlament épületébe kellene érkeznie a Szerbiai Demokratikus Ellenzék valamennyi képviselőjének. Kostunica a montenegrói szövetségi képviselőket is meghívta az ülésre, jelenti a B2-92. Még ma este meg kellene tartania alakuló ülését a fővárosi önkormányzatnak is.

 Perisics: A hadsereg nem vett részt a megtorló akciókban

 21:30 Momcsilo Perisics, a Szerbiai Demokratikus Ellenzék egyik vezetője, volt tábornok csütörtökön újságíróknak kijelentette, hogy értesülései szerint a hadsereg ma nem vett részt a tiltakozások elfojtásában, jelenti a Beta. Perisics cáfolta a korábban közzétett hírt, mely szerint tárgyalásokat folytatott volna a hadsereg képviselőivel.

A nép elfoglalta a jugoszláv parlamentet

 20:56 A szövetségi parlament épülete több helyen is kigyulladt, a Szerbiai Demokratikus Ellenzék pedig kihirdette, hogy a nép elfoglalta a parlamentet, jelentette a B2-92 Rádió tudósítója a helyszínről. Csütörtök délután fél 4 körül, Vladan Batics beszédének ideje alatt a tömeg áttörte a rendőrők alkotta sorfalat képviselőház előtt, és egészen az ajtóig hatolt. Az épület belsejéből rengeteg könnygázbombát lőttek ki, ezért a tömeg szétszéledt. Időközben a parlament hátsó kijáratából is könnygázbombákat lőttek ki, mert a tömeg itt is megpróbált behatolni az épületbe. A Koszovói utcában több rendőrkocsit felborítottak, ebből az irányból négy lövés, valamint robbanás zaja is hallatszott. Az anlavai klinika adatai szerint a zavargásoknak eddig tíz sérültje van. A Terazije felől visszatértek az emberek a parlament elé, ahonnan a bejutottak Szlobodan Milosevics képeit dobálják kifelé. Az ablakokból boldog emberek integetnek és zászlókat lobogtatnak, habár a szomszédos ablakok még égnek, jelenti a B2-92 a helyszínről.

 Ég a televízió épülete Belgrádban

 20:56 Hatalmas földmegmunkáló gépekkel indult a tiltakozók egy része rohamra a Szerbiai Rádió és Televízió ellen, ahol rendőrsorfal és számtalan könnygázbomba várta őket, jelenti a B2-92 Rádió tudósítója a helyszínről. Az ellenzék az elszabadult indulatok megfékezésére szólította fel a polgárokat, valamint a rendőrséget és a hadsereget is. Egyes ellenzéki tisztségviselők kijelentették, a parlament elfoglalása "nem szerepelt a tiltakozás mai programjában". A parlament épülete több helyen ég, a tűzoltók útban vannak az épület felé.

 A B2-92 tudósítójának jelentése szerint ég a Szerbiai Rádió és Televízió épülete is. A már említett földmegmunkáló gép -- amelyet a csacsakiak hoztak magukkal Belgrádba -- megpróbált eljutni a televízió épületéig, annak belsejéből pedig sortüzet zúdítottak rá. A televízió Takovó utcai épülete előtt rengeteg könnygázbomba füstöl, és ég maga az épület is. Nem hivatalos információk szerint a rendőrség már el is hagyta az épületet. Több emelet áll tűzben, a rendőrök egy része megadta magát a polgároknak. őket a Jevroszima anya utcai rendőrállomásra kísérték, amelyet a tiltakozó polgárok már szintén birtokukba vettek. Ljubomir Tadics közölte a B2-92 Rádióval, hogy Momcsilo Perisics volt vezérkari főnök a Szláviján tartózkodik, és a hadsereg képviselőivel folytat tárgyalásokat.

 Ég egy rendőrállomás, tovább ég a televízió

 21:27 Tűzben áll a Jevroszima anya utcai rendőrállomás, jelenti a B2-92 Rádió tudósítója a helyszínről. A tűzoltók már a helyszínen vannak, de még nem sikerült eloltaniuk a tüzet. A Rádió jelentése szerint a Szerbiai Rádió és Televízió épülete elé ezrével vonulnak az emberek. Az épület egy része még mindig lángokban áll, a környező utcák tele vannak a betört ablaküvegek szilánkjaival. Egy, a televízióban dolgozó műszaki személyzetből álló "polgári sorfal" védi a műszaki berendezéseket, hogy megakadályozzák a rezsim esetleges műsorközvetítési kísérleteit.

 A rezsimhű televíziók nem sugároznak műsort

 21:29 A Pink és a Kosava televíziók nem sugároznak műsort, továbbá a Palma Televízió és a Szerbiai Rádió és Televízió három programja közül egyik sem. A Politika Televízióban Zsarko Koracs és Szlobodan Orlics ellenzéki képviselők a vendégek, a műsort egy eddig teljesen ismeretlen műsorvezető irányítja, jelenti a B2-92. A BK Televízió Momcsilo Perisics nyilatkozatait idézi. Az Újvidéki Televízió képernyőjén egy felirat olvasható, mely szerint ez a televízió ismét a nép és a polgárok tulajdona lett. A Stúdió B csütörtök délutántól kezdve a belgrádi utcákon történt eseményeket közvetíti.
 
 

Vissza a kezdőlapra