Nem szavazás, jogi csata dönt

Egymással igencsak ellentétesen értékelik világszerte az USA elnökválasztási küzdelmét. Fokozott, sőt lelkesen áhítatos figyelem, mosoly, gúny, undor - hogy csak néhányat említsünk. Az európai nem érti, hogy a világ legfejlettebb országában miért mond csődöt a technika, hogy miért nem tudnak egyértelmű szavazólapot gyártani, hogy miért nem egyforma a rendszer minden államban. Az pedig, hogy a végén a bírósági tárgyalások döntenek, teljesen kiábrándító. Már csak azért is, mert a bírók objektív ítéletén furcsa mód meglátszik, milyen párttálású elnök nevezte ki őket. Nem demokrácia, hanem alkotmányos köztársaság - mondják. A mi szemünkben ezek nem egymást kizáró fogalmak. Az alábbiakban a hétvége fordulatos hírei.

Florida fővárosában, Tallahassee-ben, valamint számos floridai megyeszékhelyen szombaton - több mint egy hónappal a november 7-én lebonyolított amerikai elnökválasztás után - megkezdődött a még mindig vitatott szavazólapok kézi átvizsgálásával megbízott személyek (pártközi vitákkal tarkított) helyszíni eligazítása.
George Bush republikánus elnökjelölt ügyvédeinek fő aggálya a gép által szavazatként nem érzékelt szavazólapok érvényessé történő átminősítésének feltételrendszerével kapcsolatos. A legfelsőbb bíróság annyit írt elő, hogy meg kell állapítani a szavazó eredeti szándékát.
Hogy azonban szavazói szándékra utal-e az, ha a lyukkártya-szerű szavazólapon a perforált rész egyáltalán át sincs szakítva, csupán kisebb-nagyobb benyomódás látszik a papíron, erre nézve egységes irányelv szükséges, mert annak hiányában a republikánusok szerint teljesen szubjektív eredmény fog születni. A számlás irányításával megbízott bíró, Terry Lewis azonban nem adott iránymutatást, és ebből az következik, hogy minden megye választási bizottsága saját maga dönti el, milyen kritériumok alapján kategorizálja a szavazólapokat. Miami-Dade kivételével a megyékben ezen felül még azt is meg kell oldani, hogy a tényleges kézi számlálás előtt elkülönítsék az összes szavazólaptól azokat a megvizsgálandó lapokat, amelyeket a szavazatszámláló gép nem érzékelt érvényes szavazatként.


Döntés a tárgyalóteremben, nem az urnáknál

A The Washington Post szombati vezércikke a választás előtt Al Gore demokrata elnökjelölt mellett elkötelezett szerkesztőség súlyos aggodalmainak adott hangot a floridai legfelsőbb bíróság pénteki ítélete kapcsán. A lap szerint Gore-nak joga volt ugyan ehhez a fellebbezéshez, ám "távolról sem világos", hogy a bíróság kellő körültekintéssel járt-e el. A The Washington Postnak erős fenntartásai vannak azt illetően, hogy az adott helyzetben igazságos eredményhez vezet-e majd a kézi számlálás.
A The New York Times szerint mindenkit "villámcsapásként" ért a floridai legfelsőbb bíróság kézi számlálást elrendelő döntése. A lap "a csodálat és kelletlenség vegyes érzésével" szemléli a fejleményeket, de álláspontja az, hogy a bíróság bölcsen döntött, amikor azt az elvet emelte mindenek fölé, hogy a választás kimenetelét a leadott szavazatok gondos átvizsgálása révén kell megállapítani.

Ekkor jött a forulat: Az amerikai legfelsőbb bíróság leállítatta a floridai szavazatszámlálást

Az amerikai legfelsőbb bíróság szombaton - helyi idő szerint délután - rendkívüli intézkedéssel, azonnali hatállyal leállíttatta a vitatott elnökválasztási szavazatok floridai kézi átszámolását, amit pénteken rendelt el a floridai legfelsőbb bíróság. A legfőbb amerikai bírói testület, 5-4 arányban megszavazott intézkedésében december 11-re (hétfőre), délelőtt 10 órára meghallgatást tűzött ki a republikánusok kézi számlálás elleni panaszának elbírálására. George Bush republikánus és Al Gore demokrata elnökjelölt ügyvédei azon csapnak majd össze hétfőn a washingtoni taláros testület előtt - mindkét fél másfél órát kapva érveinek előterjesztésére -, hogy a floridai legfelsőbb bíróság pénteki ítélete, amely elrendelte a kézi számlálást, sérti-e az alkotmányosságot. A demokraták szerint a kézi számlálás az egyetlen helyes eljárás szoros eredmény esetén a szavazattöbbség megállapítása érdekében. A republikánusok elismerik, hogy a gépi számlálás nem száz százalékig tökéletes, de hangsúlyozzák, hogy a gép tévedései mentesek a szubjektív emberi részrehajlásoktól. Szerintük az egyértelmű szempontrendszer nélkül - "több, mint hatvan megyében több, mint hatvan kritérium szerint" - végzett kézi számlálás káoszhoz és hiteltelen eredményhez vezet. A hét tagú floridai legfelsőbb bíróság mind a hét tagját demokrata kormányzó jelölte ki, és a testület immár kétszer hozott olyan döntést a több mint egy hónapja húzódó elnökválasztási ügyben, amivel hatalmas előnyhöz juttatta Gore-ékat. Előző alkalommal ezt egyhangúlag, most pénteken már csak 4-3 arányban tette.
Az amerikai legfelsőbb bíróság kilenc tagja közül hetet republikánus, kettőt demokrata elnök nevezett ki, és ez a testület mosthatalmas veszélyt hárított el Bush feje felől - hogy csak ideiglenesen-e, avagy végérvényesen, az majd a jövő héten derül ki.
A szombati döntés a lázas ütemben folyó munka kellős közepén, "derült égből villámcsapásként" érte Florida fővárosában, Tallahassee-ben a demokrata többségű Miami-Dade megye oda szállított, vitatott szavazólapjainak átvizsgálását végző illetékeseket, akik állítólag már nagyjából a munka felével végeztek, amikor az egészet azonnal abba kellett hagyniuk. Van olyan értesülés, hogy az eddigi számlálás nyomán már csak néhány szavazatkülönbségnyi volt Bush floridai szavazatelőnye. Egészen más volt a hangulat például a republikánus többségű Hillsborough megyében, amely Tampa környékét jelenti. Ott még nem végeztek tényleges számlálást, mert előbb bőven elég munkát adott nekik azoknak a szavazólapoknak a különválogatása, amelyek a gépi számlálás során nem bizonyultak érvényes szavazatnak, és amelyeket aztán most egyenként meg kellett volna vizsgálniuk. A leállítás hírét a televízióban hallották, és a szinte kizárólag republikánus rokonszenvű jelenlévők kitörő örömujjongással fogadták.

Vissza a kezdőlapra