Eszterházy János jubileum
  Eszterházy János a monarchia széthullásakor tudatosan vállalta a kisebbségi sorsot, politikai tevékenysége során mindig a dunamedencei népek összefogását és békés egymás mellett élését hirdette - mondta   emlékező beszédében a köztársasági elnök. Eszterházy 1942-ben a szlovák parlamentben egyetlenként szavazott nemmel a szlovákiai zsidók deportálására. Ezt követően pedig sok  menekültnek segített Magyarországon keresztül Nyugatra jutni.

  Eszterházy Jánost 1945-ben Gustav Husak, akkori csehszlovák belügyminiszter tartóztatta le és adta át a szovjet ügynököknek. A vád ellene: fasiszta kollaboráció volt. Deportálták, majd 1949-ben kiadták, de ekkor sem kapott felmentést az ellene felhozott vádak alól. 1957-ben halt meg börtönben.

Az ünnepségről a Magyar Nemzet is beszámolt.

Vissza a kezdőlapra