„Ad limina” látogatás Rómában

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia január 4-én rendkívüli ülést tartott budapesti székházában. A testület a 2001. január 24-31-i között sorra kerülő vatikáni „ad limina” látogatással kapcsolatos teendőket egyeztette.

Egyebek között eldöntötték, hogy az egyes vatikáni kongregációkat (minisztériumokat) mely püspökökből álló küldöttségek keressék fel, illetve hol kell a teljes püspöki karnak megjelennie. Az ökumenikus hét lezárása alkalmából január 25-én a teljes testület részt vesz a római Szent Pál-bazilikában tartandó pápai liturgián. A látogatás során a magyar püspöki kar valamennyi tagját személyesen fogadja a Szentatya, majd befejezésül közös szentmise ünneplése után ebéden látja őket vendégül.

„Ad limina” látogatásra legutóbb 1993-ban kapott meghívást a magyar egyházfői testület. Az ötévenként szokásos eseményre a Szentatya zsúfolt programja miatt kerül sor idén januárban.

II. János Pál pénteken fogadta hivatalos magánkihallgatáson a magyar katolikus püspöki kar "ad limina" látogatáson Rómában tartózkodó tagjainak első csoportját. Ezen a napon négy egyházmegye vezetőit fogadta, így Paskai László bíborost, prímást, Esztergom-Budapest érsekét Spányi Antal és Beer Miklós segédpüspökkel együtt, Seregély István egri érseket Kovács Endre és Katona István segédpüspökkel együtt, Veres András püspököt, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkárát, Márfi Gyula veszprémi és Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érseket Bíró László segédpüspökkel együtt, Gyulai Endrét, Szeged-Csanád püspökét. Ugyancsak ezen a találkozón vett részt Keresztes Szilárd, a Hajdúdorogi Görögkatolikus Egyházmegye püspöke.

A pápa a közeli napokban találkozik a többi magyarországi egyházmegye vezetőivel. A püspökök saját egyházmegyéjük helyzetéről beszéltek a katolikus egyházfőnek.

Vissza a kezdőlapra