Kik járatják le a parlament tekintélyét?
A hazugság nem igen alkalmas arra, hogy valaki saját magának, vagy annak a testületnek, amelynek tagja a tekintélyét emelje.

Napjainkban az ellenzék gyakorta vádolja a kormányt azzal, hogy jelentéktelenné tette a parlamenti vitákat. Az MSZP épp most látta szükségesnek, hogy demokrácia csomagot terjesszen be a parlamentbe.

A Magyar-Hon-Lap úgy véli, hogy azok a képviselők, akik szemrebbenés nélkül képesek eltérni az igazságtól, nagymértékben hozzájárulnak ahhoz, amit Kövér László úgy fejezett ki, hogy az 1998-as választásokat a baloldal unalomba, a most következőt undorba akarja fullasztani.

Kik ők? Nem kell soká keresgélni. A hazúg embert könnyebb utólérni, mint a sánta kutyát. Honlapunk előszeretettel közöl részleteket a parlamentben elhangzottakból. Igaz, a jegyzőkönyvek nyilvánosak, az internetről bárki számára elérhetők. A vitát közvetíti a Magyar Rádió (bár olyan hullámhosszon, amelyet egyre kevesebben tudnak hallgatni). A jegyzőkönyv hosszú. Elveszni benne könyebb, mint megtalálni a lényeget. Ezért van értelme annak, hogy bizonyos részeket kiemeljünk. A Parlamentben történt sorozatunk ezt teszi.

Ez az írás viszont csak egyetlen részlettel foglalkozik, amelyen keresztül meglátható, milyen gátlástalan emberek vannak a parlamentben, s milyen könnyen teszik túl magukat egyesek az igazmondás erkölcsi kötelezettségén.
Az alábbi részletek bizonyítják mondanivalónkat.

Béky Gabriella beszél:
Tisztelt Képviselőtársaim! Szerintem nekünk nem az a dolgunk, hogy tovább
     nehezítsük az emberek sorsát, az életkörülményeit, hanem éppen ellenkezőleg,
     hogy a nehéz sorsú emberek körülményein lehetőség szerint egy kicsit
     könnyítsünk.

Csáky András beszél:
Úgy gondolom, hogy Béki Gabriellának az a felvetése, hogy ezzel a
     törvényjavaslattal tovább nehezítjük az emberek sorsát, enyhén szólva
     csúsztatásnak minősül. (Bauer Tamás: Nem ezt mondta. - Béki Gabriella: Nem ezt
     mondtam. Azt mondtam, hogy nem könnyíti.) Bocsánat, az hangzott el, hogy
     tovább nehezítjük az emberek sorsát. (Selmeczi Gabriella: Így van!) Ez egy hamis
     érvelési rendszer, ugyanis ezzel a javaslattal egy meglévő családtámogatási
     rendszert próbálnánk bővíteni, és azt mi a kezdetektől fogva elismertük, hogy ez
     nem egy olyan lényeges változás, de színesíti a palettát, és lehetőséget biztosít
     arra, hogy akik mérlegelik, igénybe vegyék ezt a szolgáltatást.

A két felszólalás egymást követve hangzott el, 2001. március 9-én 14:20 és 14:30 között. Tegnap közöltük az egész vitát. Most csak rá akarjuk irányítani a figyelmet, hogyan dolgoznak a csúsztatás bajnokai.

Vissza a kezdőlapra