Demszky ígéretei és országértékelése



Háttéranyag:

2001. január 31. reggel 7 órakor a TV-híradó az alábbi híreket adta közre:

AZ ÍGÉRET SZÉP SZÓ

A Fővárosi Közgyűlés ellenzéki frakciójának vezetője szerint Demszky Gábor világváros helyett városállamot teremtett Budapestből, miközben az elmúlt tíz évben tett ígéreteinek csupán a töredékét valósította meg. A fideszes Tirts Tamás ezt a képviselőcsoportja által szervezett, a főpolgármester tevékenységét értékelő konferencián jelentette ki.

Tirts Tamás beszédében hosszasan sorolta a főpolgármester be nem váltott ígéreteit: az elmúlt tíz évben leállt a szociális lakásépítés, elakadt a városrehabilitációs program. Elmaradt a dunai rakpartok kiszélesítése, a Moszkva tér és a Móricz Zsigmond körtér átépítése, a felszíni tömegközlekedés fejlesztése és nem készültek el az agglomerációt és Budapestet összekötő sugárirányú utak sem. A Demszky Gábor által tíz éve beígért öt Duna-híd építéséből egy valósult meg, az is kormányzati pénzből. A fideszes politikus úgy véli, a jövőben olyan főpolgármesterre van szükség, aki együttműködik a kormányokkal, a régióval, és legfontosabb feladatának a környezetvédelmi- és közlekedési problémák megoldását tekinti.

DEMSZKY ORSZÁGÉRTÉKELŐ BESZÉDE

Demszky Gábor, az SZDSZ elnöke mindeddig példa nélküli országértékelő beszédet tartott. Az esemény előtt a fővárosi Fidesz-MDF-MKDSZ frakció nevében Juharos Róbert átadta Bőhm András SZDSZ-es frakcióvezetőnek a fővárosi ellenzék ajándékát, amelyet az általuk tegnap délelőtt megbírált főpolgármesternek címeztek.

 A Fővárosi Közgyűlés ellenzéki tagjai, utalva Demszky Gábor korábbi bejelentésére, vagyis hogy körbe lovagolja az országot, egy lovaglópálcát, egy budapesti- és egy országtérképet adtak át. A főpolgármester országértékelését azonban már nem hallgatták meg, mivel nem voltak meghívottjai az eseménynek. Demszky Gábor beszédében az ország helyzetéről, a Fidesz-kormány eddigi teljesítményéről és az elkövetkező évek lehetőségeiről szólt. A szabaddemokraták elnöke szerint ma jobb Magyarországon élni, mint a rendszerváltás előtt volt, de ez nem az Orbán-kormánynak köszönhető, amely inkább akadálya, mint motorja volt az előrejutásnak. Demszky Gábor úgy fogalmazott: a Fidesz erőszakos aktivitását pusztán hatalmi és politikai célok vezetik. A legnagyobb kormányzó pártnak szerinte nincs jövőképe, és az ígért reformokkal is adósa maradt az országnak. A pártelnök szerint a szocialisták sem jelentenének jó választást. Úgy látja, közeledés indult meg a Fidesz és az MSZP között, amely könnyen a kétpárt-rendszerhez vezethet.
 

Vissza a kezdőlapra