A Fidesz az EDU tagja lett
Az egységesülés felé hajló európai mérsékelt jobb oldali szevezetek összekapcsolták vezető testületeik ülését. Berlinben 2001. január 11-én délelőtt az Európai Demokratikus Unió (EDU) tartja pártelnöki értekezletét, délután pedig az Európai Néppárt berlini kongresszusa kezdődik  meg, mégpedig a néppárti kormányfők felszólalásával. Magyar szempontból mindkét esemény jelentős. Az EDU pártelnöki értekezleten felvételt nyer a Fidesz - Magyar Polgári Párt is. Az erről szóló okmányt Kövér László 10:15-kor írja alá.

Mivel a Fidesz már korábban az Európai Néppártban is tag lett, kimondhatjuk, hogy nemzetközi vonatkozásban is teljessé tette azt a politikai fordulatot, amely élesen megkülönbözteti a liberális értékeket egyébként felmutatni képtelen Szabad Demokraták Szövetségétől.

Most már annak kellene következnie, hogy az azonos nemzetközi szervezetekhez tartozó pártok otthon is közeledjenek egymáshoz. Ehhez nagyobb együttműködési készségre, illetve a belső feszültségek kultúrált és demokratikus kezelésére van szükség.

Ugyanezen az ülésen lett EDU tag a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja is - bár ez ellen korábban szlovák részről tiltakoztak.

MHL információ
Vissza a kezdőlapra