Valaha még Kínában is ünnepelték:

Grúziában a kommunisták most rehabilitálták

            .

Nálunk talán csak Eörsi István (SZDSZ) emlékezik rá meleg szavakkal,
ha régi verseit rendezgeti. Kalász István küldött egyet mutatóba. 
A mű megtalálható az Index egyik fórumán    Ma tette ki valaki.

Eörsi István

    SZTÁLIN

    A BETEGSÉG HIRE. Az volt a legiszonyúbb
    hogy elveszette a szót és öntudatát,
    ki a világon a legtöbb igazságot beszélte,
    arra borul a némaság,
    ki e világról a legtöbbet tud, most önmagát
    sem ismeri – fekszik mozdulatlanul,
    remény az ágya, remény száll fölébe,
    minden igaz szempárból remény száll feléje,
    s egyszer az is a semmibe hull.

    KÉS HASÍT ÍGY a húsba, a rádió szinte üvöltött
    vagy csak én hallottam úgy?- nem, hisz az éter
    megtelt a torlódó fájdalom nehezével,
    gyásszal teli drótok jajszava nyöszörgött,
    zörgött a csupasz fa ága a szélben,
    de a sok hang és zörej
    nem akart szóvá összeállani mégsem,
    a hírt
    aktirata ellen jajongva cipelte mind -

    a házakra leszálltak fekete vásznak,
    tépett madarak szárnyai, vergődve verődtek,
    alattuk emberek jártak,
    amott egy idősebb
    férfi rángó ráncai közt révedezve, nehezen
    gurult a könnycsepp.
    Nem hunytam le a szemem,
    benne is fénylő csillám remegett –
    egymás fölé tartott
    tükrök az acok,
    melyekben magára ismer a kínlódó szeretet

    EGYSZERRE AGYAMBA NYOMULT a képe fekete keretben
    Arca minden vonását ismerem,
    de így, mégis az egész mutyira ismeretlen,
    hogy elszorul a szó...nem is tudtam, hogy ezerszeresen
    megnő a szeretet a gyász lencséjén keresztül…
    csak most, hogy nézem arcát, mely sohase rezdül
    eztán mosolyra, száját,
    mely nem nyílik szára, nem szívja pipáját-
    és mégis e régi kép ez! Újra látom,
    kisüt a keretből, szinte már kilép,
    ő maradt az élet, érzem tekintetét,
    arcomra száll, majd végighullámzik az elárvult világon.

    MI MINDENT VESZTETTÜNK örökre el!
    Gyár volt az agya, jelen és jövő
    Számára a szakadatlan termelő –
    és ez a gyár
    nem munkál soha többe,
    mert elmosta vér, lerombolta halál!
    De termékeit nem rontja az idő -
    vésd mind az eszedbe, szívd a szívedbe,
    hordozza a véred,
    s ahogy lángja lobog,
    világítson legbensőbb rejtekedbe
    hogy még azt is megértsed,
    amit ő már nem alkotott.

    A GONDOT. a MUNKÁT, sose-hűlt hitét
    harcát, örömét hagyta reád,
    világ,
    dolgos ezernyi nép –
    az ő biztató szavát

A szerző életrajza megtalálható a sulinet oldalain, a szövegből nem derül ki, hogy a fentihez hasonló verseket is írt.
Az ember arra gondol, hogy talán bölcsebb lett volna mértéktartást  tanusítani a sulinetben, s élő "klasszikusokat" nem népszerűsíteni.

Vissza a kezdőlapra