A Fidesz nem cél, hanem eszköz
Kövér László interjút adott a Magyar Nemzetnek. Az interjú leglényegesebb elemei az alábbiak:

A Fidesz országos elnöksége tett egy javaslatot az MDF-fel való együttműködésre, amely az MDF január 27-i országos gyűlése utáni első elnökségi ülésig mindenképpen érvényben van. Az együttműködés nem a két pártelnök magánügye, arról a vezető testületeknek kell dönteniük. Az elnök asszony szavaiból egyértelmű, hogy ő a választások előtt nem kíván a Fidesszel megállapodni. A Fidesz értékes heteket-hónapokat vesztett azzal, hogy az MDF válaszára várt, illetve vár. Az MDF országos gyűlése után nekünk is meg kell kezdenünk az önálló választási felkészülést, hiszen a fórum döntése minket is kényszerpályára állít.
A Fidesz a kisgazdapárttal eleve korlátozott együttműködést tervezett. A második fordulós együttműködés automatikussá tétele – esetleg néhány közös jelölt állításával együtt – nagy előrelépést jelent 1998-hoz képest. Amit egyébként az MDF elnöke képvisel, az azt jelenti, hogy a Fidesz viszonya az MDF-hez, illetve az FKGP-hez azonos minőségűvé válik. Dávid Ibolya nem törekszik szorosabb együttműködésre a Fidesszel, mint Torgyán József.

Ma Magyarországon van egy egymástól világosan elkülöníthető polgári és egy posztkommunista-baloldali integráció. Ehhez képest másodlagos kérdés, hogy 2002 után az SZDSZ, az FKGP vagy az MDF parlamenti tényező marad-e. A választók pontosan látják, hogy az alapvető kérdésekre nincs hatféle válasz. Ilyen értelemben az idő nem a tiszteletre méltó múltú MDF-nek dolgozik. Kövér kijelentette: mint a Fidesz alapítója és az 1-es számú párttagkönyv birtokosa – a saját pártom önállóságáról is azt gondolom, hogy a Fidesz nem cél, hanem eszköz a magunkénak vallott politikai értékek képviseletére, az ország felemelését célzó program végrehajtására. Nem ragaszkodnék tehát a Fidesz-Magyar Polgári Párt jelenlegi formájában való fennmaradásához, ha egy pártunió vagy pártszövetség jobban szolgálná e célok megvalósítását. Ha egyesek azt gondolják, hogy az MDF öncél, akkor nem csupán a politikai realitásoktól szakadnak el, hanem abba a bűnbe is esnek, amit a görögök hübrisznek hívnak.

Bizonyos ügyek kapcsán – nem önhibáján kívül – az FKGP az utóbbi időben támadhatóvá vált. Az FKGP tehát jobb állapotban is lehetne, mint amilyenben jelenleg van. Az ellenzék feltehetőleg úgy gondolta: ha már a költségvetés vagy az államfőválasztás kapcsán nem tudott éket verni a kormánypártok közé, akkor inkább az FKGP-t érdemes szétverni, hiszen ezzel is fel lehet számolni a koalíciót.

A két párt együttműködésének elsődleges színtere a kormányzati és törvényhozói munka. Ennek sikerességét az FKGP gondjai nem teszik kérdésessé, hiszen ettől még a gazdaság növekszik, az emberek életkörülményei, gazdasági lehetőségei javulnak, a közbiztonság szintén. Az az értékrend, amelyet az FKGP nem 1989-től, hanem régebb óta képvisel, egy hozzánk közel álló polgári értékrend. Amíg – a pártot irányítók személyétől függetlenül – van esély arra, hogy az FKGP ezt képviseli, addig nincs okunk arra, hogy a pártot kirekesszük a szövetségeseink köréből.

Ma a sajtó elé a személyiségi jogok tiszteletben tartását illetően semmilyen korlát nem magasodik. Nincs igazi szankciója a bíróságok által megállapított jogsértéseknek sem. Ezért én inkább a polgári jog keretei között próbálnám rendezni a kérdést. Esetleg az újságírók is rendet tehetnének végre a szakmájukban, kijelölve a szalonképes viselkedés határait.

Az, hogy az MSZP-ben Nagy Sándort frakcióvezetővé, Jánosi Györgyöt pedig választmányi elnökké választották, abban az értelemben pozitív fejlemény, hogy az ő hátuk nem lúdbőrözik a nemzet szó hallatán. A szocialisták korábbi vezetőivel ellentétben talán képesek lesznek a kompromiszszumkész, konstruktív politizálásra. Kovács Lászlót viszont olyan politikus, aki mindenre és annak az ellenkezőjére is képes. Nem lehetetlen, hogy az MSZP-n belüli erőviszonyok megváltozásával a pártelnök úr is békülékenyebb hangot üt meg. A Szájer József által kezdeményezett párbeszéd sikerében még egyáltalán nem lehetünk biztosak, de a szocialisták részéről egy konstruktívabb magatartás akár a két pártelnök közötti kapcsolatfelvételhez is elvezethet.

A teljes szöveg elolvasható a Magyar Nemzet honlapján.

Vissza a kezdőlapra