Kis(gazda) dolog
Hatalmas tömeg várt a képviselői irodaház első emeletén a Szájer József frakcióvezetőtől távozó (volt) kisgazdákra. Délben azután villogni kezdtek a vakuk, ahogy sorra jelentek meg Lányiék.
Pedig ennek a megbeszélésnek nem volt tétje. Miért kellett egy kis ügyből nagyot csinálni? Lányi előre jelezte, hogy ma előkészítik, valószínűleg csak kicsit később írják alá a megegyezést, amelynek lényegét ők már az un. szolidaritási nyilatkozatban megtették.
Érdekes talán csak annyi, hogy következetesen öt főről van szó, a hatodikként távozott Molnár Lászlót nem emlegetik.

Az eseményről többek között az alábbiakat jelentette meg az MTI:

A készülő megállapodás szerint Lányi Zsolt, Kiszely Katalin,  Molnár Róbert, Csúcs László és Pápai Mihály a jövőben a  parlamenti bizottságokban és az Országgyűlésben - megfelelő  egyeztetéseket követően - szavazataival támogatja a  kormány-előterjesztéseket, a frakciófegyelem azonban nem  vonatkozik majd rájuk.
A megbeszélésen Szájer József vállalta: a házbizottság  ülésén képviseli majd a függetlenné vált öt honatya  szempontjait annak érdekében, hogy mindannyian bizottsági helyhez juthassanak.
A Fidesz úgy tekint a függetlenné vált kisgazda képviselőkre, mint akik  továbbra is a koalíció részei - fogalmazott Szájer József a dolgozószobájában  tartott megbeszélést követően újságírók előtt.

Torgyán József valószínűleg nem olvasta az arról szóló újsághíreket, hogy kórházba kellene feküdnie. Nyilatkozott ée egyetértett azzal, hogy a parlamenti bizottsági helyeket újra kell osztani. Azt is elismerte, hogy a kisgazdapárt parlamenti ereje csökkent,  ugyanakkor jelezte, hogy az országos ereje nőtt.
Az FKGP-ből kilépett, illetve kizárt képviselők és a Fidesz tervezett megállapodását az FKGP elnöke nagyon jó döntésnek tartja.

Vissza a kezdőlapra