Vád vagy vádaskodás?

Boros Imre, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium megbízott vezetője büntetőfeljelentést tett Szabadi Bélával, a tárca korábbi politikai államtitkárával szemben - közölte a miniszter szerdán közleményben az MTI-vel.

A témakörről a nap folyamán újságírók előtt kifejtette álláspontját a kormányfő is. A közlemény szerint a megbízott FVM-miniszter a hozzá eljuttatott információk és tájékoztatók alapján rendkívüli vizsgálatot rendelt el a tárcánál, mert Szabadi Béla volt politikai államtitkár a hivatali teendőit nem adta át, nem készített a jogszabály szerint előírt átadás-átvételi jegyzőkönyvet, illetve ismeretlen okból hivatali működésének utolsó napjaiban igen nagy mennyiségű iratanyagot semmisített meg.

Boros Imre a Szabadi Béla ellen tett büntető feljelentést a legfőbb ügyészhez nyújtotta be, s erről tájékoztatta Orbán Viktor miniszterelnököt. A közlemény szerint a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálata is megállapította, hogy Szabadi Béla az állami vezetők közül a legköltségesebb, szakmailag is indokolatlan külföldi "luxusutazásokon" vett részt az állami költségvetés terhére.

Szabadi Béla a közigazgatási államtitkár és a miniszter jogköréből olyan rendelkezési jogosultságokat vont magához, amelyek nem illették meg. A közlemény szerint Szabadi Béla ezen jogosultságok felhasználásával a pénzeszközök és az intézmények fölött minden vezetői, illetve pénzügyi kontroll nélkül, kvázi tulajdonosként úgy rendelkezhetett, hogy az visszaélések gyanúját vetette fel.

A miniszter közleménye leírja: a soron kívül, rövid határidőn belül lefolytatott vizsgálat olyan súlyos, jogellenes cselekményeket, illetve szabálytalanságokat tárt fel, amelyek megalapozták Szabadi Bélával szemben a büntető feljelentés megtételét. Boros Imre közleménye kitér arra is, hogy az eddigi vizsgálat feltárta azokat a jogszabályba, törvénybe ütköző, Torgyán József volt miniszter által kiadott és hatályba léptetett, a tárca működtetését szabályozó belső rendelkezéseket is, amelyek lehetőségeket adtak Szabadi Béla volt politikai államtitkár által folytatott szabálytalan, jogtalan, a büntetőjog területét is érinthető cselekmények kivitelezéséhez. Ez pedig Torgyán József volt miniszter közvetlen felelősségét is felveti. A közlemény szerint új, súlyos pénzügyi visszaélésekre is fény derült Szabadi Bélával kapcsolatban, s az ezzel összefüggő vizsgálatok lezárultával várhatóan újabb büntetőfeljelentésre kerül sor a volt politikai államtitkár ellen.

Ez nem vizsgálat, hanem boszorkányüldözés - reagált Szabadi Béla volt kisgazda politikai államtitkár az MTI-nek. A politikus szerdán azt nyilatkozta: Boros Imre minden áron egy lehetséges gyanúsítottat akar fellelni. Szabadi Béla elszomorítónak tartja egy ilyenfajta politikai kultúra megnyilvánulását egy olyan miniszter részéről, akit a kisgazdapárt delegált a koalíciós kormányba. Hangsúlyozta: nem tudja, hogy milyen konkrét ügyben tett ellene feljelentést Boros Imre. Szabadi Béla fontolgatja, hogy mihelyt a konkrét vádakról tudomást szerez, hamis vád miatt feljelenti Boros Imre megbízott agrárminisztert. Orbán Viktor miniszterelnök szerint ha Boros Imre megbízott agrárminiszter feljelentette Szabadi Bélát, a földművelésügyi tárca volt politikai államtitkárát, akkor erre volt oka. A kormányfő jelezte, újságíróktól értesült a feljelentésről, de a nap folyamán találkozik a megbízott agrárminiszterrel és akkor pontos tájékoztatást kap az ügyről. Leszögezte: a minisztereknek akkor is megvan az a lehetőségük és felelősségük, ha ideiglenesen vezetnek egy tárcát, hogy ha olyasmire bukkannak, amiben eljárást kell indítani, azt megtehetik, nem szükséges hozzá a miniszterelnök engedélye. Kérdésre válaszolva Orbán Viktor úgy vélekedett: hétfőn, kedden, de legkésőbb szerdán meg kell történnie a végleges agrárminiszter bizottsági meghallgatásának, ehhez viszont a hét végén vagy hétfőn döntést kell hozni a földművelésügyi miniszter személyéről. -

Megdöbbenésemet és rosszallásomat fejezem ki Boros Imre megbízott agrárminiszter boszorkányüldözést felidéző vádaskodásai miatt - közölte Torgyán József, az FKGP elnöke szerdán az MTI-vel arra reagálva, hogy az ideiglenes földművelésügyi miniszter büntetőfeljelentést tett Szabadi Béla, a tárca volt politikai államtitkára ellen és felvetette Torgyán József felelősségét is az ügyben. A kisgazda pártelnök hangsúlyozta: elkeserítőnek tartja, hogy egy megbízott agrárminiszter "ne tudja felfogni, az FVM-re korábban érvényes szervezeti és működési szabályzat nem volt adaptálható az 1998-ban létrejött agrártárcára, mivel annak működési területe többszörösére növekedett, mint jogelődjéé". - Orbán Viktor miniszterelnök nem tett kifogást az ellen, hogy büntetőeljárást kezdeményeztem Szabadi Béla volt földművelésügyi politikai államtitkár ellen - mondta újságírók előtt Boros Imre megbízott agrárminiszter, miután négyszemközti megbeszélést folytatott a kormányfővel szerda este a Parlamentben. Hangsúlyozta: kölcsönösen arra a megállapításra jutottak, hogy ez a magatartás helyes, és mindketten úgy látják, az agrártárca ügyeit távol kell tartani a politikától. Boros Imre jelezte, hogy a büntetőfeljelentés hátteréről szóló teljes írásos anyagot átadta Orbán Viktornak.

Emlékeztetőül: A Székely ügy óta következetesen mondjuk, a bűnös bűnhödjék, az ártatlant viszont ne vádolják. A politika számára a gyors eljárás a legfontosabb. A vádak és ellenvádak tengerében csak elveszni lehet.

Vissza a kezdőlapra