Mit vár a közvélemény?
Ma választások vannak Magyarországon, pontosabban Dabas körzetében. A közvélemény kutatói nem egy körzetben, hanem az egész órszágban próbálják felmérni a közhangulatot. A kornyázó erők számára ennek két szempontja van, a kormány, illetve a korméányfő megítélése, és a pártokról való vélekedés. Ez az írás a Gallup márciusi felmérésére hívja fel a figyelmet.

Hosszú hónapok óta ebben az évben mondják ismét ugyanannyian, hogy Orbán Viktor jól végzi a munkáját, mint amennyien azt, hogy rosszul. Ha a tendencia folytatódik, akkor az a kormányzó Fidesz esélyeit komolyan megnöveli.

Egyébként a Fidesznek, mint pártnak szintén nő a támogatása. Januárban és februárban csak a Tárki hozott ki holtversenyt vagy Fidesz előnyt. Most a Gallup is kimérte, hogy szűkül a távolság a két nagy között.

Érdekes, hogy az MSZP akkor előzte meg a Fideszt, amikor Orbán Viktor megítélése romlott, s ez feltehetően visszafelé is így történik. A politikai élet azonban színesebb, mint a két nagy vetélkedője. Jó hír, hogy az SZDSZ kiesésre áll, rossz, hogy a koalíciós partnerek is. Ismét itt a tanulság: a hódmezővásárhelyi formulával kell győzni.

A teljes elemzést érdemes a Gallup honlapján, a fent már megadott hivatkozásnál alaposan elolvasni.




Vissza a kezdőlapra