Hírek, megjegyzések
A MIÉP borsodi tisztújító megyegyűlése

 (MTI) - A Magyar Igazság és Élet Pártja  Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezete szombaton, Miskolcon tartotta  kétévente esedékes beszámoló és tisztújító megyegyűlését, amelyen a 79  küldött a három jelölt közül  ismét Miklós Árpádot, a Lévay József Gimnázium tanárát választotta elnökké.
Miklós Árpád közölte, hogy a pártnak a megyében jelenleg 340 bejegyzett tagja van,  a szimpatizánsok száma ennél háromszor több.  - A megyei tagság jelentős részét teszik ki a pedagógusok, vidéken a kis- és  középvállalkozók, mezőgazdasági termelők. Az utóbbi hetekben egyre többen  jelentkeztek az FKGP soraiból, azzal, hogy a jövőben a MIÉP-ben akarnak politizálni -  jelezte a megyei elnök.

Ez utóbbit még értjük mindannyian, de ha nem elírás az MTI közleményében, akkor a háromszor 340 Borsod megyei szimpatizáns nem teszi félelmetes erővé a MIÉP-et.

Az Agrárszövetség célja a kormányváltás

(MTI) - A rendszerváltás legnagyobb vesztese a magyar mezőgazdaság - jelentette ki Szili Katalin, az MSZP elnök-helyettese, az Országgyűlés alelnöke szombaton, Budapesten az Agrárszövetség-Nemzeti Agrárpárt VII. kongresszusán.
Az MSZP és az Országgyűlés vezető tisztségviselője elsőként kapva szót a kongresszuson kifejtette, hogy jelenleg a magyar vidék életét leginkább a rosszul előkészített vagy elhalasztott direkt politikai döntések befolyásolják. A kormány szemére vetette, hogy még saját meghirdetett elveivel is szembekerült a vidéki Magyarországgal kapcsolatban. -

Mindössze két apró megjegyzés: Nem igazán jellemző, hogy egy pártkongresszuson egy másik párt vezetője kapjon elsőként szót. Hogyan lehetséges az, hogy bár a vidék teljesen romjaiban van, ott mégis a Fidesz vezet???
 

FKGP

(MTI) - Ha Bánk Attila kisgazda frakcióvezetőt a képviselőcsoport keddre összehívott ülésén nem váltják le, akkor a párt vezető testületének döntése értelmében ki kell zárni az FKGP-ből. Torgyán József hangsúlyozta: kedden mindenképpen lesz frakcióülés, mivel annak összehívását a képviselőcsoport tagjainak több mint kétharmada írásban kezdeményezte. Torgyán József szerint a frakciószabályzat értelmében az ülés határozatképes, ha a képviselők kétharmada megjelenik, és a résztvevők kétharmadának egyetértésével lehet érvényes döntést hozni a frakcióvezető-helyettesek kizárásáról valamint Bánk Attila leváltásáról.

A Független Kisgazdapárt parlamenti képviselőcsoportja több mint egyharmadának támogatását élvező Polgári Platform elutasítja a Bánk Attila frakcióvezető leváltására irányuló kezdeményezést - közölte Pokol Béla. Szavai szerint az a tény, hogy a 42 tagú frakcióból legalább 15-en támogatják a Polgári Platformot, illuzórikussá teszi Torgyán József pártelnök szándékát Bánk Attila leváltására. Pokol Béla tájékoztatása szerint a Polgári Platformhoz az alapítókon kívül a kisgazda képviselők közül már csatlakozott Hanó Miklós, Vincze László, Kurucsai Csaba és Zakó László is. Pokol Béla jelezte, hogy vannak a kisgazda képviselők között olyanok, - például Boda Ilona, Orosházi György, Kékkői Zoltán és Tímár György - akik ugyan aláírásukkal nem csatlakoztak a Polgári Platformhoz, de támogatják azt.

Bánk Attila országgyűlési frakcióvezetői tisztségéről való leváltását, továbbá Horváth Béla és Várhelyi András frakcióvezető-helyettesnek a frakcióból való kizárását javasolja az FKGP országos vezetősége és országos elnöksége - közölte Torgyán József a pártvezetés pénteki ülése után tartott sajtótájékoztatón. A pártelnök bejelentette: február 20-ára összehívják a frakció közgyűlését, amelyen a képviselőket kötelezik arra, hogy az országos vezetőség döntésének megfelelően szavazzanak. Aki nem így szavaz, az a párt előírásával ellentétesen cselekszik. Szavazáskor az országos elnökség határozatát kell követni, ennek szellemében kell voksolni - fogalmazott. A Bánk Attiláról hozott döntéssel kapcsolatban Torgyán József elmondta: a frakcióvezető huzamosabb ideje kettős politikai magatartást tanúsított, és saját megyéje követelte, hogy országgyűlési képviselői mandátumát is adja vissza. - Bánk Attila tegnap bement a miniszterelnökhöz, holott neki nincs joga az FKGP politikáját alakítani, csak az általam engedélyezett körben járhat el. Olyan kettős játékot játszott, ami a kisgazdapárt tagjainak megengedhetetlen - jelentette ki az FKGP elnöke. Bár a pártvezetőség egy ellenszavazat és három tartózkodás mellett állást foglalt arról, hogy Bánk Attila adja vissza országgyűlési képviselői mandátumát, végül sem ezt, sem a frakcióból való kizárását nem kezdeményezték - tette hozzá. Torgyán József arról is beszámolt, hogy Horváth Béla és Várhelyi András ellen fegyelmi eljárást indítottak, és egyúttal kizárták őket a kisgazdapártból. Velük kapcsolatban Torgyán József a sajtótájékoztatón közölte, hogy a frakcióvezető-helyettes jó ideje pártromboló tevékenységet végez. Várhelyi Andrást kizárását Torgyán József szerint a az FKGP vezető testülete azért javasolta, mert a frakcióvezető-helyettes a közszolgálati televízió egyik adásában Oláh József kisgazda vezetőt "vérlázító és kioktató hangon" kezelte a televízió nyilvánossága előtt. Torgyán József jelezte, hogy nemcsak a frakción belül hétfőn létrehozott Polgári Platform miatt került napirendre ez a kérdés, hanem mert a megyei vezetők felháborítónak tartották, hogy Horváth Béla egy olyan feddhetetlen jellemet próbált bemocskolni, mint Gyimóthy Géza, a parlament kisgazda alelnöke. +++

A kisgazda belharc sokakat a KDNP 1997-es állapotára emlékeztet. lehet, hogy a kisgazdák elnöke pár év múlva hasonló humoros nyilatkozatokat ad majd mint a következő:

A Kereszténydemokrata Néppárt a nemzeti sorskérdések mentén kialakuló igazi politikai megbékélést akar. Erről beszélt pénteken, Zalaegerszegen tartott sajtótájékoztatóján Giczy György. - A lecsúszó-elszegényedő rétegek gondjainak megoldásától az EU-hoz való csatlakozáson át a szociális biztonságot lehetővé tevő gazdaságpolitikáig minden valóban nemzeti kérdésben igazi politikai megbékélést akarunk - hangsúlyozta a KDNP elnöke. Az ezen az elven nyugvó választási stratégiájuk megvalósításában nem akarnak együttműködni a Fidesszel - jegyezte meg -, mert "eddig minden velük társult párt elvérzett". - A Kisgazdapártban kialakult helyzet és a mi kiadott választási téziseink együttes hatására megnőtt a KDNP iránti érdeklődés - mondta a pártelnök, s kifejezte reményét: ez a folyamat és "a politikai megbékélést igenlők összefogása" tovább tart. - Ennek alapján számítok rá, hogy a KDNP a 2002-es választásokon bejut majd a parlamentbe - mondta a KDNP elnöke. Giczy számításaiba olykor kisebb hibák csúsznak, például 1998-ban sem jutott be.

Fidesz - frakcióhétvége Kaposvárott

(MTI) - A Fidesz teljes egészében integrálódott az európai néppártok demokratikus szervezetéhez - jelentette ki szombaton Kaposváron újságíróknak Alexis Wintoniak, az Európai Demokratikus Unió (EDU) főtitkára, az Európai Néppárt főtitkárhelyettese. Az osztrák politikus részt vett a Fidesz kihelyezett frakcióülésén, ahol tájékoztatta a képviselőket az együttműködés további lehetőségeiről, a Fidesz teljes jogú tagságából adódó napi teendőkről. A Fideszről úgy vélekedett, hogy a dinamikus, újszerű szemléletű párt megjelenése a néppártban "fiatalító kúraként" értékelhető. Az európai konzervatív pártokat tömörítő, egymással szorosan együttműködő két szervezetben is vezető tisztséget betöltő politikus hangsúlyozta: az európai politika nagyon sokat változott az utóbbi időben. - Az egyes országokat érintő döntések nemzeti szintről európai szintre tevődtek át - mondta Alexis Wintoniak. Hozzátette: e döntésekért a nemzeti szintű politika is felelősséggel tartozik, ezen belül a Fidesz-frakció képviselői is. Látogatásának céljáról elmondta: szeretné vázolni a két európai párt intézményi struktúráját, hogy a napi kapcsolattartás, az együttműködés formáit kialakíthassák. Kérdésre válaszolva elmondta: az Európai Demokratikus Uniónak és az Európai Néppártnak egyaránt komoly érdeke fűződik ahhoz, hogy Magyarországon a jobbközép pártok együttműködése zavartalan legyen. - A tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy ahol megosztottak a polgári pártok, ott könnyebben tért nyernek a szocialisták - tette hozzá. - Mint mondta: az egység érdekében minden segítséget megadnak a Fidesznek, ám mint minden más esetben, most is tiszteletben tartják a tagpártok autonómiáját, a nemzeti sajátosságokat. A Fidesz kihelyezett frakcióülésén, szombaton Németh Zsolt, a Külügyminisztérium politikai államtitkára a státusztörvényről, Matolcsy György gazdasági miniszter a Széchenyi tervről szólt. Mikola István egészségügyi miniszter pedig az általa vezetett tárcánál az elkövetkező két évben várható szervezeti és személyi változásokról.

A frakcióülés rendkívül jó hangulatban zajlott, s a következő hónapok kemény munkájára való felkészülés jegyében telt el. A koalíciós partnerekről kevés szó esett. A kormánytöbbség de facto megszűnésére senki nem számít. Előrehozott választásokra sem gondolnak, mert ez nem érdeke sem az országnak - hiszen a politikai stabilitás gazdasági érek is - sem a felkészületlen ellenzéknek. A Fidesz viszont soha nem fog pártérdekből nemzetérdek ellen cselekedni.
 

Ferihegyi gyorsvasút - az idén elkezdődhet a építése
 (MTI) - Gyorsvasút épül a Ferihegyi repülőtér és a Nyugati pályaudvar között. Az erről készült tervjavaslat már elkészült, azt pénteken mutatta be egy, a MÁV és a TriGránit Rt. megbízásából egy éve alakult munkacsoport - tájékoztatta a MÁV Rt. sajtószolgálata pénteken az MTI-t. A szakértők számításai szerint a terv megvalósítása 15-20 milliárd forintba kerül és két év alatt valósulhat meg. A kivitelezési munkák a MÁV szerint várhatóan már az idén megkezdődnek. A megbízók által elfogadott javaslat szerint a Budapest Nyugati-pályaudvarról indulva a Rákosrendező-Körvasút-Rákos-Újszáz vonalról Rákos után vonalkiágazást építenének, ahonnan mély vezetésű alagúton haladna a gyorsvasút a repülőtérre. A tervek szerint a vonatok 20 percenként, 19 perces menetidővel közlekednének. A szakértők által készített projekt 15-20 milliárd forintba kerül és két év alatt valósulhat meg - áll a közleményben. A gyorsvasút tervének következő szakasza a megvalósítás konkrét feltételeinek megteremtése, vállalkozás létrehozása, a hatósági engedélyeztetés és a teljes kivitelezés megszervezése. A megvalósításra létrejövő vállalkozásban a MÁV többségi tulajdoni részesedéssel rendelkezne és a beruházás költségeinek rá eső részét a vasút ingatlanhasznosítási bevételekből, továbbá saját gazdálkodási bevételeiből kívánja fedezni. Az MTI érdeklődésére a MÁV sajtószolgálatánál közölték, hogy a projekt megvalósításához keresik a további befektetőket. A tervek szerint a gyorsvasút megvalósítására szerveződő társaság 2001. első félévében létrejön. A kivitelezési munkák még az idén elkezdődnek és maximum 2 év alatt befejeződnek.

Megint valami, amit a fővárosnak kellett volna kezdeményezni, de a fülük botját sem mozdítják. Nagyon reméljük, hogy nem érdekeltek a taxis-maffiában.
 

Vissza a kezdőlapra