A napi sajtó a Kövér beszédről
A Fidesz választmány szombaton volt, a napilapok csak ma tudtak írni róla. Érdemes elolvasni mindegyiket. A Magyar Nemzet már a címben is kiemeli, hogy Kövér "szellemi hontalanokról" beszélt.  A Népszabadság beszámolója is az ellenzékről mondottakra tereli olvasói figyelmét. Az elért ereményeket nem részletezi. A Magyar Hírlap felvezetőjében meg sem említi az eredményekről szóló részt, bár az a cikk végén röviden mégis taglalja.Ez a lap még a pártelnöknek azt a javaslatát is megemlíti, amelyben azt kérte a jelenlévőktól, hogy minél szélesebb körben terjesszék az elhangzotakat.

A Népszava cikkét nem azért emeltük át, mert a legjobbnak tartjuk mind között. Nem tudjuk, hogy a rendelkezuésre álló link meddig él, s nem akartuk, hogy az alábbi örökbecsű eltünjék az archívum mélyebb rétegeiben. Itt áll tehát a cikk, s benne néhány kommetáló megjegyzésünk.

Jó szót vár az ellenzéktől a vezető kormánypárt elnöke

 Pungor András NÉPSZAVA

 Nagy segítség lenne, ha az ellenzék külföldön abbahagyná az áskálódást a kormány ellen,  ha jó szót szólnának Magyarország valós helyzetéről - mondta Kövér László, a Fidesz  elnöke a párt szombati, választmányi ülésén. Országértékelő beszédében arra kérte az  ellenzéket, ne mondják a jóra, hogy rossz, legyenek társak. Nehezményezte Gál Zoltán  szocialista képviselőnek azt a mondatát, mely szerint minden, amit a kormány a bűnüldözés  terén tett, szemfényvesztés. Elmondta, a rendőrséget 4 milliárdos adósságállománnyal  vették át. Azóta a testület gazdálkodását konszolidálták, fegyelmét megerősítették.

A Fidesz elnöke szerint az uniós csatlakozás Magyarország felemelkedésének eszköze.  Ezzel összefüggésben utalt a Fidesz-MSZP-tárgyalások megszakadására, mondván, Nagy Sándor szocialista frakcióvezető nem tartotta fontosnak, hogy a két legnagyobb párt a leendő csatlakozásról tárgyaljon.

Elmondta, Magyarország lakosságának kétharmada szegénységben él. A lakosság 82 százaléka nem képes felhalmozásra. Kövér leszögezte: az ország kettészakadása nem a Fidesz felelőssége, azt örökölték. A kormánypárt egy háromosztatú társadalom létrejöttét szeretné elérni, ahol kialakul egy polgári középosztály.
 

Emlékezetem szerint a 82 százalék elhangzott, de az 1998-as helyzet jellemzéseként. Az elért ereményekről egyetlen szót sem szólnak.


A pártelnök arra figyelmeztette a küldötteket, hogy a közvélemény-formáló erő nem azonos a médiával. Szerinte a lakosság keveset tud a kormány eredményeiről. - Ha az erdőt nem tudjuk kivágni, meg kell kerülnünk -mondta Kövér, aki arra kérte a küldötteket,  vigyék hírét a kormány eredményeinek.

Kovács László szerint azokat érhették hideg zuhanyként a Fidesz elnökének szavai, akik őszintének hitték az MSZP-nek tett Fidesz-kezdeményezést. A szocialista pártelnök a maguk igazának bizonyítékát látja Kövér László újabb alaptalan vádaskodásaiban, képtelen állításaiban és sértő hangnemében. Mint lapunknak elmondta, beigazolódott a szocialisták sejtése: csupán a választók megtévesztését szolgáló kampányfogás volt a Fidesz
tárgyalási készsége.
 

Érdemes lenne figyelni, hogy az ellenzéki megnyilatkozások mellé ugyanígy beszerzik-e a kormánypárti politikusok véleményét?
 
Az alábbiakban pedig álljon itt két hír az internetről:

Szellemi hajléktalanokról beszélt a Fidesz elnöke

2001. február 11, vasárnap 11:50

(Korridor) Kövér László "szellemi homeless-eknek" nevezte azokat az ellenzéki értelmiségieket, akik gúny tárgyává teszik a milleniumi ünnepet. A pártelnök a Fidesz országos választmányának budapesti ülésén értékelte az ország helyzetét pártja szempontjából. Úgy véli: mindenkinek joga van ugyan megvallani saját identitását, de erkölcsileg nem illő a nemzeti érzést kritizálni.

Kövér szerint a kormánynak sikerült megállítani a társadalom kettészakadásának folyamatát, a magyar társadalom állapotát tekintve fordulat értékű változások zajlanak, s ezek közül a legfontosabb az, ami a közhangulatban, a lelkekben, a gondolkodásban következik be. Véleménye szerint a sikerek Magyarország polgárainak a sikerei, ugyanis az emberek többsége igyekezett megragadni a kormányprogramból fakadó esélyt.

Problémának azt látja, hogy az elmúlt két és fél évben a kormány az MSZP-SZDSZ ellenzéktől semmilyen segítséget nem kapott, és arra kérte az ellenzéki pártokat, hogy ne vegyék el a magyar társadalom kibontakozó életkedvét, valamint hagyják abba az áskálódást külföldön a kormány ellen. A politikus szerint az MSZP és az SZDSZ 98-ban a választásokat unalomba fullasztotta, 2002-ben pedig az undorba akarja fullasztani. A politikus szerint a média sem számol be reálisan az elért eredményekről.

Kövér úgy látja: belátható időn belül elérhető lesz a teljes foglalkoztatottság, de mindig lesznek olyanok, akik nem akarnak majd dolgozni. Egy debreceni példát felidézve elmondta, hogy a városban a segélyért jelentkezők mindegyikének ajánlott 40 ezer forintos minimálbérért az önkormányzat munkát, de csak kevesen fogadták el. Ennek ellenére Kövér szerint segély helyett esélyt kell nyújtani. A Fidesz elnöke úgy vélte: azoknak az úgynevezett jogvédő romavezetőknek, akik soha nem láttak közelről romatelepet, és akik a Rózsadombon, illetve a Gellért-hegyen laknak, abba kellene hagyniuk az uszítást, és párbeszédre kellene törekedniük.
 


Index

Kövér: az ellenzék ne vegye el a társadalom életkedvét

Kövér László szerint a kormánynak sikerült megállítani a társadalom  kettészakadásának folyamatát, és van esély arra, hogy egyre erősödő  középosztállyal háromosztatú polgári társadalom jöjjön létre – jelentette ki a  Fidesz elnöke, a párt országos választmányának ülése után. A legnagyobb  kormánypárt első embere ismét élesen támadta az ellenzéket, mert az  semmilyen segítséget nem adott a kormánynak. Élesen bírálta a millenniumi  ünnepségek kapcsán az emlékező polgárok nevében az általa szellemi  "homelesseknek" titulált ellenzéki értelmiségieket, akiktől kikérte, hogy gúny  tárgyává tegyék az ezredéves évfordulót.

 MTI 2001. február 10. szombat 14:11
 A jövő polgári Magyarországa nem lehet olyan végletesen kettészakadt, mint 1998-ban volt – mondta Kövér László, a Fidesz elnöke a párt országos választmányának ülése után. Szavai szerint a magyar társadalom állapotát tekintve fordulat értékű változások zajlanak, s ezek közül a legfontosabb az, ami a közhangulatban, a lelkekben, a gondolkodásban következik be. Kövér László kijelentette, a kormánynak sikerült megállítani a társadalom kettészakadásának folyamatát, és van esély arra, hogy egyre erősödő középosztállyal háromosztatú polgári társadalom jöjjön létre.

 Szellemi „homelessek”
Kifogásolta, hogy az elmúlt két és fél évben a kormány az MSZP-SZDSZ meghatározta ellenzéktől semmilyen segítséget nem kapott. Kövér László arra kérte az ellenzéki pártokat, hogy ne vegyék el a magyar társadalom kibontakozó életkedvét, valamint hagyják abba az áskálódást külföldön a kormány ellen. A politikus azt tanácsolta az ellenzéknek, hogy ne igyekezzenek mindent lerombolni, inkább vegyék fel a párbeszéd fonalát. Nagy Sándornak és Kovács Lászlónak nem ártana, ha néha-néha kommunikálnának saját választóikkal – hangoztatta Kövér. A politikus szerint az MSZP és az SZDSZ 98-ban a választásokat unalomba fullasztotta, 2002-ben pedig az undorba akarja fullasztani.

Az előző és a mostani kormány közötti társadalomfilozófiai különbség azon is jól tetten érhető Kövér szerint, hogy miként ünnepelte az ország az 1996-os, a honfoglalásra emlékező és miként a 2000. millenniumi évet. Ennek kapcsán a millenniumra emlékező polgárok nevében az általa szellemi "homlesseknek" titulált ellenzéki értelmiségiektől kikérte, hogy gúny tárgyává tegyék az ünnepet. Ne irigykedjenek azokra, akiknek szellemi fedél van a fejük felett - szólított fel Kövér László.

"Akik még nem láttak romatelepet"
Segély helyett esélyt kell nyújtani – jegyezte meg a legnagyobb kormánypárt elnöke a munkanélküliség csökkentéséről. Szerinte belátható időn belül elérhető lesz a teljes foglalkoztatottság, bár mindig lesznek olyanok, akik nem akarnak majd dolgozni. A Fidesz elnöke azt üzente a jogvédő romavezetőknek, akik soha nem láttak közelről romatelepet, és akik a Rózsadombon, illetve a Gellért-hegyen laknak, hogy abba kellene hagyniuk az uszítást, és párbeszédre kellene törekedniük.

A pártelnök beszédét követően az országos választmány elfogadta a Fidesz idei költségvetését, és jóváhagyta a tavalyi büdzsé zárszámadását. A testület a Fidesz következő tisztújító kongresszusát május 5-ére, illetve 6-ára hívta össze.

Vissza a kezdőlapra