Macedónia - percrõl percre
a B92 rádió hírei alapján
Hírek tartalomjegyzéke:
Kedd

Macedónia ultimátumot intézett az albán fegyveresekhez
22:11 A macedón védelmi minisztérium kedden ultimátumot intézett a fegyveres albán csoportokhoz, melyben felszólítja õket, 24 órán belül vagy tegyék le a fegyvert, vagy hagyják el Macedónia területét. A B92 Rádió jelentése szerint az ultimátumot azt követõen adták ki, hogy a macedón fegyveres erõk erõteljes és szinkronizált támadást indítottak a szélsõségesek valamennyi állása ellen a Tetovó feletti hegyoldalban, valamint Drenovec, Lpce és Szelce helységekben. Az akcióban minden rendelkezésére álló fegyverzet bevonásával részt vesz a macedón hadsereg is, az errõl szóló döntést a macedón állami vezetés Javier Solanával folytatott konzultációi után hozta meg.

A macedón sajtó jelentése szerint Tetovó városában néhány helyen összetûzésekre került sor a rendõrök és a fegyveres civilek között. Az A1 nevû független televízió és az macedón állami televízió forgatócsoportjait is célba vették a mesterlövészek, de nem találták el õket. Kedd este Tetovóban nyugalom volt, még elszórt lövöldözések zaját sem lehetett hallani. Az utcák üresek, mert a kijárási tilalom továbbra is érvényben van. Áldozatokról és sérültekrõl egyelõre nem érkezett hírügynökségi jelentés.

Az országot továbbra is tömegek hagyják el nap mint nap. A legnagyobb a tolongás a szkopjei repülõtéren, ahonnan naponta 2 000 ember utazik el valamelyik európai országba. Eddig 150 százalékkal emelkedett a Törökországba utazók száma, de hatalmasak a sorok a szkopjei görög nagykövetség elõtt is, jelenti a B92.

Solana és az albán vezetõk közös nyilatkozata
22:12 A Macedóniában mûködõ két legerõsebb albán politikai párt vezetõje és Javier Solana, az EU kül- és biztonságpolitikai fõmegbízottja kedden Tetovóban közös nyilatkozatot írt alá, amely egyebek között mindkét felett azonnali fegyverletételre szólítja fel és a párbeszéd megkezdésére az albán nemzeti kisebbség és a macedón kormány képviselõi között. Arben Xhaferi, az Albánok Demokratikus Pártjának elnöke és Imer Imeri, a Demokratikus Prosperitás Pártja vezetõje két órai hosszáig tartó tárgyalás után írta alá a Deklarációt.

Az aláírást követõen Xhaferi és Menduh Thaqi, az ADP két vezetõje sajtótájékoztatón erõsítette meg, hogy továbbra is koalíciós partnerek lesznek a macedón kormányban, és hogy továbbra is a válság békés megoldásában érdekeltek.

Xhaferi a koalíció felbontásával fenyeget
22:46 Az albán nyelvû sajtó jelentései szerint Arben Xhaferi, az Albán Demokratikus Párt elnöke kedden bejelentette annak lehetõségét, hogy pártja kilép a kormányzókoalícióból abban az esetben, „ha Tetovóban tovább romlik a helyzet”.

”Ebben az esetben nem lesz más választásunk, mint kilépnünk a kormányból”, jelentette ki Xhaferi tetovói sajtótájékoztatóján, jelenti a SRNA. Az elnök szerint az albán párt mindeddig ki volt zárva a döntéshozatalból. Ugyanakkor kifejezte egyet nem értését a fegyverek használatával kapcsolatban, és a kormányt arra szólította fel, hogy kezdjen párbeszédet az albán pártokkal.

A Pentagon pénzzel segíti a macedón hadsereget
22:49 A Pentagon a „lehetõ legrövidebb idõn belül” közvetlen pénzügyi segélyt fog folyósítani a macedón hadseregnek, közölte a Deutsche Welle Rádió macedón nyelvû adása, washingtoni kormánykörökre hivatkozva. A SRNA jelentése szerint ugyanez a hírforrás hozzáfûzte, „ez elég egyértelmû üzenet lesz az albán szélsõségesek számára”. Várható, hogy George Bush amerikai elnök még e hét folyamán összehívja a Nemzetbiztonsági Tanács elsõ ülését, amelyen Macedónia ügye is napirendre kerül.

Brit katonai szakértõk utaznak Macedóniába
22:13 A brit védelmi minisztérium közölte, hogy szerdán Macedóniába utazik egy katonai szakértõi csoport, azzal a feladattal, hogy tanácsokkal segítse a macedón hatóságokat az albán szélsõségesek elleni harcban, jelenti a SRNA. „A tíz tagot számláló csoport elõször is felméri, mire van szüksége az ottani kormánynak, de brit megítélés szerint ez még nem számít katonai segítségnek”, közölte a minisztérium egyik meg nem nevezett szóvivõje, aki szerint a csoport kb. egy hétig lesz majd Macedóniában, és valószínûleg ellátogat Tetovóba is”.

Pénteken kezdõdik a szerb-albán párbeszéd
22:14 „Pénteken elkezdõdhet a szerb és az albán fél közötti párbeszéd”, erõsítette meg az újságíróknak Nebojsa Csovics, a dél-szerbiai koordinációs bizottság vezetõje és Pieter Feith, a NATO-fõtitkár balkáni kiküldötte.

A megbeszéléseket követõen elõször Pieter Feith szólt az újságírókhoz: „Igen hasznosak voltak a megbeszélések, jó kiindulópontot jelentenek a további tárgyalásokhoz”. Csovics szemmel láthatóan jó hangulatban kijelentette, hogy megtették az elsõ lépést elõre.

A nap folyamán Zeciri Fazliu, az Albán Egyesülés Demokratikus Pártjának elnöke is megerõsítette az albán fél tárgyalási készségét. A B92 Rádió értesülése szerint Pieter Feith holland diplomata következetes maradt abban az álláspontjában, hogy nem lesz „postásdiplomata”, azaz a legfrissebb hírek szerint a tárgyalások mégsem úgy fognak majd zajlani, hogy a jugoszláv tárgyalócsoport Bujanovácon tartózkodik, az albánok pedig Koncsulj településen, az egyes javaslatokat pedig külföldi diplomaták közvetítik a két fél között, hanem úgy, hogy a felek közös tárgyalóasztalhoz ülnek.

A tárgyalások helyszíne Merdare falu lesz Koszovó északi részében. Ennek a falunak egyik fele Kursumlija, a másik pedig Podujevó községhez tartozik, azaz félig Szerbiához, félig pedig Koszovóhoz.

Zsizsics: Jugoszláv erõk a biztonsági zónában
22:16 Zoran Zsizsics szövetségi kormányfõ kedden bejelentette, hogy a jugoszláv fegyveres erõk hamarosan elfoglalják pozícióikat a biztonsági zónán belül Plav község területén is, Montenegró északi részén. „Erõink már behatoltak a zóna keleti részébe, a macedón határ felé. Hamarosan elfoglalják pozícióikat a biztonsági övezet nyugati részében is, Albánia és Koszovó felé. Miután jelen lesznek a zóna mindkét végében, ezzel stabilizálni fogják a helyzetet, és úgy hiszem, záros határidõn belül ez egyben a biztonsági zóna megszûnését is fogja jelenteni”, nyilatkozta Zsizsics a B92 Rádiónak adott interjújában.

Amerika nem küld csapatokat Macedóniába
12:15 Amerika hétfõn támogatását fejezte ki Macedóniának, de egyben minden kétséget kizáróan bejelentette, hogy nem küld csapatokat a volt jugoszláv köztársaságba, hogy segítsenek az albán szélsõségesek elleni harcban. „A szélsõségeseknek nincs legitimitásuk és nem képviselik a Macedóniában élõ albánok többségét – jelentette ki Richard Baucher, a State Department szóvivõje. „Mi támogatjuk Macedónia területi integritását és a kormánynak azt a legitim törekvését, hogy megõrizze a törvények hatalmát” – mondta Baucher, és hozzátette azt is, hogy Amerika nagyon aggódik a helyzet miatt, amelyet a NATO szövetségesekkel közösen elemeznek. Szavai szerint a NATO-erõk megbízatásukon belül határozott lépéseket tesznek, hogy ellenõrzésük alatt tartsák Macedónia Koszovó felöli határát. „Keressük a lehetõséget, hogy a hatáskörünkön belül még több segítséget nyújtsunk Macedóniának, de ez a megbízatás Koszovóra vonatkozik és nem gondolkozhatunk azon, hogy a NATO csapatok hogyan léphetnék át a határt” – mondta Baucher, jelenti a Tanjug.

Annan elítélte az albán szélsõségeseket
12:16 Kofi Annan, a ENSZ fõtitkára elítélte a macedón szélsõségeseket és úgy értékelte, hogy tevékenységükkel veszélyeztetik a Balkán stabilitását. A fõtitkár mélységes aggodalmát fejezte ki az erõszak fokozódása és a harcok folytatódása miatt – áll a közleményben. Annan szerint az is aggodalomra ad okot, hogy a szélsõségesek másoktól, vagyis Koszovóból kapnak segítséget. Kijelentette, bátorsággal tölti el a szkopjei hatalomnak az a törekvése, hogy elszigetelje a szélsõséges csoportokat és hangsúlyozta, meg kell õrizni Macedónia multietnikus összetételét – jelenti a Tanjug.

A fegyveres szélsõségesek közleménye
17:26 A fegyveres albán szélsõségesek kedden felhívták a macedón hatóságokat, nyilatkozzanak, elfogadják-e az albánok javaslatát és békés úton oldják meg a helyzetet, míg az albán politikai tényezõknek azt üzenték, hogy a jogokat senki sem fogja nekik odaajándékozni.

A Makfaksz jelentése szerint a közleményben azt is állítják, hogy a macedón hatóságok képmutatóan ignorálják az albánok követeléseit, ami miatt az albánok türelme igencsak fogytán van. „Nem akarunk háborút és öldöklést, lévén, hogy évszázadokon át áldozatok voltunk, de innen kezdõdõen a béke már nemcsak tõlünk függ. Határozottak vagyunk céljaink valóra váltását illetõen, s felhívunk minden macedón politikai tényezõt, nyilatkozzon, akarja-e hogy a probléma békés úton rendezõdjön, vagy sem", üzeni a közlemény. „Ezek után nem vállalunk felelõsséget a dolgok további alakulásáért, s követeljük a nemzetközi közösségtõl, nevezze meg azokat, akik a háborút és azokat is, akik a békét akarják", szögezi le a közlemény, amelyrõla FoNet tudósít.

Veszélyben az újságírók munkája
17:23 „Tetovón az albán szélsõségesek csak azért bántalmaztak két újságírót, mert azok a helyszínrõl tudósítva a munkájukat végezték. Ezzel szinte egyidõben fegyveres macedóniai albánok csoportja ledöntött két televíziós átjátszó állomást. Felhívjuk a figyelmüket, hogy ezek a riasztó tények jelentõsen gátolják a tájékoztatás szabadságát", áll abban a közleményben, amelyet a Riporterek Határok Nélkül szervezet tagjai juttattak el Jiri Dinstbiernek, az ENSZ emberjogi különmegbízottjának.

Robert Menard, a szervezet fõtitkára szerint a szóbanforgó két újságíró egyikét, Atanasz Szokolovszkit, az A1 magántelevízió tudósítóját azért verték meg, mert a radikális albánokat próbálta meginterjúvolni. Az újságíró kórházi ápolásra szorul. Nem úszta meg jobban kollégája sem, akinek még a kameráját is összetörték. Tetovón immár nem lehet hozzájutni a napi sajtóhoz sem, tudósít a SENSE.

Veszélyben az újságírók munkája
17:23 „Tetovón az albán szélsõségesek csak azért bántalmaztak két újságírót, mert azok a helyszínrõl tudósítva a munkájukat végezték. Ezzel szinte egyidõben fegyveres macedóniai albánok csoportja ledöntött két televíziós átjátszó állomást. Felhívjuk a figyelmüket, hogy ezek a riasztó tények jelentõsen gátolják a tájékoztatás szabadságát", áll abban a közleményben, amelyet a Riporterek Határok Nélkül szervezet tagjai juttattak el Jiri Dinstbiernek, az ENSZ emberjogi különmegbízottjának.

Robert Menard, a szervezet fõtitkára szerint a szóbanforgó két újságíró egyikét, Atanasz Szokolovszkit, az A1 magántelevízió tudósítóját azért verték meg, mert a radikális albánokat próbálta meginterjúvolni. Az újságíró kórházi ápolásra szorul. Nem úszta meg jobban kollégája sem, akinek még a kameráját is összetörték. Tetovón immár nem lehet hozzájutni a napi sajtóhoz sem, tudósít a SENSE.

El kell vágni a szélsõségesek útvonalát
13:57 George Robertson, a NATO fõtitkára úgy értékelte, hogy a jugoszláv-macedón határ koszovói oldalán eredményes lehet a KFOR csapatainak megerõsítése, mert elvághatják azokat az útvonalakat, amelyeken az utánpótlás érkezik a szélsõségeseknek. Robertson a BBC-nek nyilatkozva elmondta, hogy a KFOR tagjai naguon jól ismerik azt a terepet, habár a járõrözés nehézségekbe ütközik. Arra kérdésre, hogy a NATO kész-e a szkopjei kormánynak katonai segítséget nyújtani, Robertson kijelentette, ebben a pillanatban politikai stratégiára és a probléma „józan" értékelésére van szükség, jelenti a Tanjug.

A KFOR tervezi, hogy növeli csapatainak számát azon a részen, ahol Macedónia Koszovóval határos - erõsíette meg a SRNA Hírügynökségnek a KFOR szóvivõje, de hozzátette, biztonsági okokból nem mondhat többet.

A macedón hadsereg megérkezett Tetovóba
10:53 Antonio Milasevszki, a macedón kormány szóvivõje hétfõn közölte, hogy a délután folyamán a macedón erõknek sikerült szétverniük a Tetovó feletti hegyet ellenõrzõ albán szélsõséges alakulatokat, de hozzátette, a földalatti alagutakban még mindig ott vannak az albán fegyveresek. A B92 Rádió helyszíni tudósítója szerint Tetovóban megjelentek a macedón hadsereg egységei is, de mindeddig nem vettek részt az összetûzésekben. Hírelemzõk a hadsereg jelenlétét úgy értelmezik, hogy a macedón kormánynak sikerült túltennie magát elsõ megdöbbenésén, és elszánta magát a döntõ lépés megtételére is, ha arra szükség mutatkozik. Ezt támasztja alá az a hír is, hogy a hadsereg mozgósította tartalékos állományát is. A hadsereg jelenléte máris nagyobb biztonságérzetet adott a helyi macedón lakosságnak: többen már visszatértek a városba, jelentik a helyszínrõl. A B92 Rádió tudósítója szerint a macedónok dühösek a tehetetlenség miatt, mert teljesen kiszolgáltatottnak érzik magukat a nemzetközi közösségnek. Az albán szélsõségesek szóbeli elmarasztalása mellett semmit sem kaptak, még csak azt sem ismerték el nekik, hogy a fegyveresek minden gond nélkül érkezhetnek Koszovóból Macedóniába.

Trandafilevszki: Ez lesz a végsõ csapás
14:09 A macedón hadsereg és rendõrség tagjai hétfõn este átcsoportosították erõiket és olyan állásokat foglaltak el, hogy végsõ csapárt mérhessenek azokra, akik a macedón szuverenitás ellen tevékenykednek - jelentette ki Gyorgye Trandafilevszki, a Honvédelmi Minisztérium szóvivõje - jelenti a SRNA. Hétfõn valamennyi politikai párt, a macedónok és az albánok is, támogatták a hadsereg bekapcsolódását a szélsõségesek elleni harcba. Arben Xhaferi, az Albánok Demokratikus Pártjának elnöke viszont cáfolta, hogy külföldi újságíróknak kijelentette volna, az albánok addig harcolnak, amíg nem érik el a teljes egyenjogúságot a macedón lakossággal.

Tetovóban még nincs „végsõ leszámolás"
13:52 Kedden reggelig sem kezõdött meg a bejelentett végsõ leszámolás az albán szélsõségesekkel Tetovóban. A B92 Rádió helyszíni tudósítója szerint egyre kevesebbet lõnek, de a városban egyre több a katona és a fegyver. A szélsõségesek számáról semmit sem tudnak, az újságírók mozgását korlátozzák. A fegyveres albánok a Tetovo körüli hegyekben vannak és fegyveres támadással fenyegetik a várost, amelynek a másik részén van a macedón hadsereg tankokkal és páncélos jármûvekkel. A rendõrség a hegy lábánál foglalta el az állását és idõnként tûz alá veszi a szélsõséges csoportokat. A macedón erõk csak két szállító helikopterrel rendelkeznek, a beígért görög segítség nem érkezett meg. Szkopjéban meg nem erõsített forrásokból elterjedt a hír, hogy ismeretlen irányból négy harci helikopter repült, amelynek képzett személyzete volt. A macedón lakosság haragja egyre fokozódik a nemzetközi közösség ellen, mert úgy gondolják, könnyen átengedtek mindent a szélsõségeseknek - jelenti a B92 Rádió.

Négyezer család menekült el Tetovóból
11:00 A macedón Vöröskereszt adatai alapján Tetovóból eddig 4000 család menekült el, Szkopjéban 3500-at vettek közülük nyilvántartásba - jelenti a SRNA. A menekülés más, Macedónia nyugati részében lévõ városokból is elkezdõdött. A bolgár határról jelentették, hogy az elmúlt napokban Macedóniából Bulgárián át Törökországba érkezett mintegy 2000 menekült, zömében nõk és gyermekek.

Hamarosan világos politikai követelések
10:59 A Nemzeti Felszabadítási Hadsereg (NFH) hamarosan ismerteti a pontos politikai követeléseit - jelentette ki Szadri Ameti, az álkatonai alakulat szóvivõje az újságírók egy kisebb csoportjának, akikkel Selce faluban találkozott - jelenti az AFP-re hivatkozva a Tanjug. Ameti, aki azt állítja magáról, hogy az NFH parancsnokának közeli munkatársa, elmondta, most kell megalakítani a csoport politikai vezetését és ki kell nevezni azt a személyt, aki nyilvánosan ismerteti a követeléseket. Egyben dialógusra szólította fel a macedón vezetést, mert -szavai szerint - õk is jobban szeretnek tárgyalni, mint háborúzni. Hozzátette azt is, hogy az NFH-nak nem az a célja, hogy ellenõrzése alá vonja Tetovót, hanem nyomást szeretne gyakorolni a szkopjei hatalomra.

Macedónia - a kormány végsõ leszámolásra készül

09:17 A macedón biztonsági erõk - a kormány bejelentése szerint - hamarosan "végsõ hadmûveletet indítanak" a Tetovo környéki albán szabadcsapatok szétzúzására.

A kormány bejelentését követõen harckocsik menetoszlopa indult útnak a többségében albánok lakta, határhoz közeli város felé, és keddre virradóra néhány páncélos már elfoglalta harcállásait Tetovo peremén. Az AP amerikai hírügynökség arról számolt be, hogy a tetovói rendõrkapitányság elõtt hosszú sorok kígyóznak, mert a városban maradt emberek abban reménykednek, hogy még a hadmûvelet kezdete elõtt sikerül útlevelet szerezniük. Antonio Milosovszki kormányszóvivõ szerint a hadszíntéri parancsnokok döntenek a végsõ hadmûvelet megindításáról, mert elsõdleges szempont, hogy a biztonsági erõk soraiban a lehetõ legalacsonyabb legyen az emberveszteség. Eközben az Európai Unió, a NATO, Oroszország, az Egyesült Államok és Kofi Annan ENSZ-fõtitkár támogatásáról biztosította a macedón kormány erõfeszítéseit, de csak Moszkva szorgalmaz katonai segítséget. Javier Solana, az EU kül- és biztonságpolitikai fõképviselõje hétfõ este Szkopjéba utazott Szrgjan Kerim macedón külügyminiszterrel, aki Brüsszelben tájékoztatta a helyzetrõl az uniót és a NATO-t. Igor Ivanov orosz külügyminisztert kedden szintén a macedón fõvárosba várják

Hétfõ

Az albán külügyminiszter Macedóniáról

21:58 Az albán kormány hétfõn óvta Macedóniát attól, hogy katonailag is beavatkozzon az ország északnyugati részén kialakult konfliktus megoldásába.

Paskal Milo Tiranában kijelentette: országa reméli, hogy Macedónia ugyanolyan önkontrollt és realizmust tanúsít az ügyben, mint eddig.Az albán külügyi tárca irányítója leszögezte: Albánia a konfliktus politikai megoldását, a párbeszéd elmélyítését sürgeti mindazokkal az erõkkel, amelyek az albánokat képviselik Macedóniában. Azt, ami Macedóniában történik, nem szabad kapkodással és idegességgel kezelni - jelentette ki Milo, aki óvott attól is, hogy a kérdést vallási szempontból közelítsék meg. "Az albánok sosem léptek fel az iszlám zászlaja alatt a jogaik kiterjesztéséért vívott küzdelmükben, hanem a nemzetközileg elfogadott mérce szerint cselekedtek" - hangsúlyozta az albán külügyminiszter.

Bush aggódik

21:13 Az amerikai elnök nem fogadja jól a macedón erõk és az albán fegyveresek közti összecsapásokról szóló híreket, az USA ezért a Macedóniának nyújtandó fokozott nem-katonai jellegû támogatás lehetõségérõl gondolkodik.

Ari Fleischer fehér házi szóvivõ utalt arra, hogy a NATO elhatározta a KFOR-erõk járõrözésének fokozását. Bush azonban továbbra is aggódik a macedóniai erõszak miatt.Mary Ellen Countryman, a fehér házi nemzetbiztonsági tanács szóvivõnõje is hangsúlyozta: a Macedóniának nyújtandó fokozott támogatás nem katonai jellegû formáit tanulmányozzák."Támogatjuk a macedón kormánynak határai megvédésére irányuló erõfeszítéseit" - jelentette ki a helyzetet értékelve Countryman.

Macedóniai intelem

20:29 A magyar Külügyminisztérium szerint a magyar állampolgárok csak halaszthatatlan ügyekben utazzanak Macedóniába.

A Külügyminisztérium közleménye a Macedóniába utazni szándékozókat arra figyelmezteti, hogy a Szkopjétõl 60 kilométerre nyugatra található Tetovóban és körzetében változó intenzitású fegyveres harcok vannak. Az országban ugyan még nem vezettek be szükségállapotot, de a terrorakciók veszélye nemcsak Tetovóban és környékén, hanem az ország más városaiban, lakott településein is várható. A külügyi tárca ezért azt tanácsolja, hogy halaszthatatlan utazások elõtt az országba utazók közvetlen indulásuk elõtt mindenképpen tájékozódjanak a helyzet alakulásáról. A szkopjei magyar nagykövetség és a Külügyminisztérium Konzuli Szolgálata figyelemmel kíséri az eseményeket, és készséggel áll az érdeklõdõk rendelkezésére. A Külügyminisztérium azt javasolja a magyar állampolgároknak, hogy Macedónia nyugati területeire egyáltalán ne utazzanak be, több helyen egybéként sem tudnának már.

A macedón kormány leszámolásra készül

18:28 A macedón biztonsági erõk hamarosan hadmûveletet indítanak a Tetovo környéki albánok szétzúzására

A macedón biztonsági erõk - a kormány bejelentése szerint - hamarosan "végsõ hadmûveletet indítanak" a Tetovo környéki albán szabadcsapatok szétzúzására. A bejelentést követõen harckocsik menetoszlopa indult útnak a többségében albánok lakta, határhoz közeli város felé, és keddre virradóra néhány páncélos már elfoglalta harcállásait Tetovo peremén. A tetovói rendõrkapitányság elõtt hosszú sorok kígyóznak, mert a városban maradt emberek abban reménykednek, hogy még a hadmûvelet kezdete elõtt sikerül útlevelet szerezniük. Eközben az Európai Unió, a NATO, Oroszország, az Egyesült Államok és Kofi Annan ENSZ-fõtitkár támogatásáról biztosította a macedón kormány erõfeszítéseit, de csak Moszkva szorgalmaz katonai segítséget.

Vissza a kezdõlapra