Szocialisták bírálják az MSZP-t
A szociáldemokrata és a baloldali platform kritikusabb hangvételt sürget

Azonnali változtatásokat sürget az MSZP politizálásában két párton belül működő platform. Miután az elnökség tegnap megtárgyalta a Kiss Péter és Vitányi Iván nevével fémjelzett levelet, Szili Katalin elnökhelyettes azt mondta, nem volt mit megszívlelni belőle, mivel a különböző testületek már hetek óta foglalkoznak a felvetett kérdésekkel.

Partvonalról való befütyülgetéshez hasonlította Szili Katalin, az MSZP elnökhelyettese Kiss Péter és Vitányi Iván – az általuk vezetett platformok nevében írt – kritikus hangú levelét, amelyet a párt országos elnökségének címeztek. A két politikus, akik korábban az elnökség tagjai voltak, ám a tavaly őszi tisztújító kongresszus óta nem viselnek tisztséget, fordulatot sürgettek a szocialista párt politikai tevékenységében, magatartásában, stílusában és kommunikációjában a választási és kormányprogram kidolgozásával párhuzamosan. – Álláspontunk szerint politizálásunkon változtatnunk kell, mégpedig azonnal! – olvasható a levélben, amelyet az MSZP Társulás a Szociáldemokrata Értékekért Platformjának szervezőbizottsága és a Baloldali Tömörülés vezetősége közösen írt. A dokumentumban rögzítik: az MSZP választási sikerének feltétele, hogy „a párt elnöke és elnöksége az eddigieknél lényegesen határozottabban vezesse az MSZP-t”.

Minden gyengíti a pártot, ami olyan benyomást kelt, hogy a vezetésben bizonytalanság van, az elnökségen kívülről jövő impulzusok a meghatározók. Ez óhatatlanul a lezárt személyi kérdések újra felnyitásához vezetne, ami a választási vereséget készítené elő – figyelmeztetnek.

A Vitányi Iván vezette szociáldemokrata és a Kiss Péter elnöklete alatt működő baloldali platform szorgalmazta, hogy a párt kommunikációjában új szakasz kezdődjön. A levélírók szerint nem elég meggyőző és határozott a Fidesz vezette koalíció és a kormányfő tetteinek kritikája. Fontosnak tartják azt is, hogy a kongresszuson megválasztott vezetés új tagjai nagyobb szerepet kapjanak a párt megjelenítésében.

Javasolják, hogy az MSZP jelentse be: kormányzati szerepre kerülve adóreformot valósít meg, a közszféra dolgozóinak jövedelmét, illetve a nyugdíjakat a gazdaság éves növekedéséhez kötve emeli, illetve fokozatosan 36 órára csökkenti a heti kötelező munkaidőt. A két platform sürgeti, hogy az MSZP haladéktalanul foglaljon állást a földkérdésben, és vállalja: véget vet a „politikai hidegháborúnak”. Hangsúlyozzák azt is: elfogadhatatlannak tartják a nagykoalíció lehetőségének bármiféle nyílt vagy rejtett lebegtetését.

Az MSZP országos elnöksége megtárgyalta a levélben foglaltakat, ám Szili Katalin nem kívánt tájékoztatást adni arról, hogy mely kritikákkal értett egyet a testület, és mellyel nem. Nem volt mit megszívlelni a leírtakból, hiszen nyitott kapukat döngetnek „a jó szándékú levélírók”, mivel a különböző párttestületek már hetek óta foglalkoznak a felvetett kérdésekkel.

Magyar Nemzet
Pásztor Zoltán
2001. március 14.
Vissza a kezdőlapra