Vissza
a kezdőlapraMagyarország reneszánsza a 3. évezredben Kopátsy SándorTőkeáramlás és szellemi vagyon
Megmondom őszintén, hogy közgazdász életem egyik legnagyobb élménye az volt, mikor Marx Webert először olvasva rádöbbentem, hogy a kapitalizmust és polgári társadalmat csak ott lehet felépíteni, ahol a protestáns etika az uralkodó. Ez egy friss közgazdásznak megdöbbentő volt. Minél öregebb leszek, annál inkább rájövök, hogy mennyire igaza volt, és mennyire nem vesszük tudomásul ezt a felismerést. Max Weber ugyanis ránézett a térképre és azt látta, hogy csak ott vannak fejlett ipari országok, csak ott van polgári demokrácia, ahol a reformáció működött. Elsősorban úgy, hogy győzött, de ha nem, akkor úgy, hogy az ellenreformáció megfertőződött, és ott már egy másik katolicizmus született. Max Weber nem az elméletet próbálta ráerőltetni a valóságra, hanem megnézte a létező valóságot, és abból vezette le az elméletét. Mert a századforduló első évtizedében az volt a valóság, hogy csak azokban az országokban van polgári demokrácia, fejlett gazdaság, csak azok jutottak el a kornak a fejlett gazdasági élvonalába, ahol a protestáns etika volt az uralkodó.
Szerencsétlenül fogalmazott, mert ha nem protestáns etikát mond, akkor nem lesz ebből ilyen vallásháború. Akkor most a holland, a német, vagy a rajnai katolikusok nem ugyanazt a társadalmat, és gazdagságot építették? Ha ő azt mondta volna, hogy puritánok, akkor ez sokkal helyesebb lett volna.
Mert ő maga is – nem véletlenül - legtöbbszőr értékrendet mond. Az értékrendbe valamiféle olyan követelményrendszert állít, ami nélkül a kapitalizmus nem volt felépíthető. Ez a szorgalom, a tisztaság, a takarékosság, és az időben való gazdálkodás. Ez csupa olyan erény, amit nem a vallás fogalmazott meg, hanem a vallás tett gyakorlattá. A protestáns vallás lett a puritán kereszténység vallása bizonyos tekintetben. De a megújult katolicizmus is nagyon alkalmazkodott ehhez a követelményhez. A nyugat-európai feudális társadalom akkor emelkedik a nagy, magas kultúrák közé, amikor a mediterrán vívmányok találkoznak a protestáns angolszász, germán, skandináv kultúrával. Azzal az értékrenddel, amely takarékos, beosztó, fegyelmezett. A kettő találkozása Nyugat-Európát előbb az óceánok meghódítására, majd az ipari forradalom kialakítására vezette. Az, hogy Nyugat-Európa nagykorú lett, annak az az értékrend volt a kulturális előzménye, amit mi puritanizmusnak hívunk, amelyik takarékos, bátor, beosztó.
Miért nem lett a mediterrán világban olyan kapitalizmus, mint a germán, angolszász puritán világban? Gondoljuk meg, hogy mit csinált a kor két leggazdagabb családja, a Medici meg a Fugger. A Mediciek pápák, hercegek akartak lenni. Gyönyörű márványszobrokat építettek, palotákat, képtárakat. A Fuggerek meg minden pénzüket visszaforgatták a gazdaságba, legföljebb a munkásoknak építettek lakótelepet. Nekik a tőke hatékonysága fontosabb volt, mint a tőkén keresztül való érvényesülés. Már akkor jelentkezik a kultúrának ez a kapcsolata! Nem tudom ismeri-e a modern korosztály, a fiatalok, hogy a magyar fukar szó, az a Fugger szóból származik. Tehát Európa leggazdagabb emberét, úgy tekintette a magyar kultúra, a közvélemény, mint a “legsmucigabb, legskótabb” embert. A skótok meg azt mondják, hogy németalföldi, mert azok még fukarabbak, mint a skótok. Önmagában itt egy kultúrának a szerepével találkozunk: Ha ma ránézünk a térképre, akkor azt látjuk, hogy ahol a különböző népeknek, országoknak sikerült a világ élvonalába jutni, ott vagy a protestáns, puritán kultúra, vagy a felvilágosult katolicizmus a jellemző. Még ahol a protestantizmus csak megfertőzte őket, de aztán visszatértek a kultúrájuknak megfelelő kereszténység útjára, ott is igaz ez a megállapítás. Ahol pedig még puritánabb kultúrát örökölt a nép, a Távol-Keleten, ott még szorgalmasabbak, takarékosabbak, beosztóbbak, fegyelmezettebbek, tisztaságszeretőbbek az emberek. Ma azt mondhatjuk, hogy a világ élvonalába, az általunk is kitűzött reneszánsz világba, csak azt kerülhet be, akit a nyugati kultúrán keresztül többé-kevésbé megfertőzött a protestantizmus. Vagy azok a távol-keletiek, akik már Konfuciánus óta - közel kétezer évvel a reformáció előtt - már puritánok, illetve ehhez hasonló értékrendet alakítottak ki.
Argentin barátommal vitatkoztunk egyszer és mondom neki, hogy Argentínának kitűnőek az adottságai. Van óriási területe, jó éghajlata, ásványi kincsei, szántóföldje, ugyanúgy, mint az Egyesült Államoknak, csak a kontinens déli részén van. Igen ám, mondja ő, de Argentínába a mediterrán népek jöttek, a spanyolok, portugálok, olaszok, akik otthon sem vitték sokra. Amerikába meg a hollandok, az angolszászok, a svédek, meg a németek mentek. Tehát az, hogy a két Amerika két útra tért, annak kulturális okai vannak. Itt szeretném hangsúlyozni, hogy itt a kultúra szó alatt sajnos a magyar nyelvben is mást értünk, mint az angolszászban, vagy a németben. Ezen én inkább valami értékrendet értek. Nem egy tízparancsolatszerű kultúrát, ami inkább tilt, mint ösztönöz, hanem egy olyan értékrendet, amibe a takarékosság, a beosztás, a tisztaság kap rangot. Azt szoktam mondani, hogy a nyugati puritán kultúra addig tart, ameddig egy országban a vasútállomás mosdójának tisztasága. Azt mondja egy öreg közgazdász Önöknek, hogy ahol nem tiszta az állomás mosdója, ott ne számítsunk jobb jövőre. Egy ilyen környezeten én jobban le tudom mérni, hogy hol tart a fejlődésben egy társadalom, egy nép, egy ország, mintha megnézem a statisztikai hivatal összes jelentéseit, meg kiadásait.
A másik ilyen jellemző a pontosság. Nyugaton, ha egy időpontban megállapodnak, akkor azt komolyan veszik, és rosszul érzi magát, aki három percet késik. Na, most minél keletebbre megyünk, ez a késés annál hosszabb. Tőlünk keletre, egy kicsit még jobban keletre, ott már “szijcsász” van. Nem tudom, hogy mennyire ismeri ezt a szót a mai korosztály. Közülünk mindenki évtizedekig tanulta az oroszt, mi tudjuk ennek a szónak a jelentését. Ez jelentheti azt is, hogy mindjárt, meg azt is, hogy jövőre. Ez egy fogalomkörbe tartozik, és senki sem botránkozik arrafelé a késésen. Nem csak egy randevún, egy találkozáson, egy értekezleten, de egy alvállalkozói szállításon is. Pedig ezek olyan ismérvek, ami nélkül nincs hatékony gazdaság. Egyszóval, ahol egy időpontot nem vesznek komolyan, oda tőkét ne vigyenek, mert ott elpusztul a tőke.
Az utóbbi időben, nem csak az “utolsó puritánok”, a finnek meg az észtek zárkóznak fel sikerrel, hanem az Alpok meg a Pireneusok mindkét oldalán élő népek is. Ezek ugyan takarékosak voltak, de nem volt jó szántóföldjük, termékeny talajuk. Az élelmiszerük sem volt elég, ezeknek több lábon kellett állni. Gondoljunk arra, hogy egy svájci vagy egy tiroli paraszt az már 500 évvel ezelőtt háziiparban ténykedett, fuvarozott, elment vándorkereskedőnek. Egyszerűen több lábon kellett állni. Most meggazdagszik minden olyan nép, amelyik a kultúrájában hordja ezt a többlábon állást. Megint a magyar példára utalok. 1982-ben, Kiskőrösön már háromszor akkora volt az autósűrűség, mint Mezőhegyesen. Tehát Európa legjobb földjén nem mentek semmire, a legrosszabbon meg elkezdtek gazdagodni. Miért? Mert Kiskőrösön nem tudtak megélni abból, hogy kukoricát, meg búzát termeltek, meg disznót tartottak, hanem sok minden mást is kellett tenni.
Ezeknek a kulturális örökségeknek a jelentősége egyre nagyobb. Én ott tartok, hogy csak annak a népnek van jövője, amelyiknek a kultúrája alkalmazkodik a kor követelményeihez. Most ezt a tudomány úgy hívja, hogy szellemi tőke. Én inkább a szellemi vagyon szót szeretem használni, mert nehéz a pontosságot, meg a tisztaságot tőkeként fölfogni, holott közvetve a gazdaság hatékonyságára ugyanúgy hat. Ezért szellemi vagyonról beszélek.
Azt mondtam, hogy a szellemi vagyon a tudás, a tehetség és az erkölcs szorzata. Na, most a szorzat egy nagyon rafinált dolog, mert ha az egyik tagjának az előjele negatív, akkor hiába pozitív a másik kettő, a végeredmény negatív. Itt még rafináltabb a helyzet, mert a tudás is, a tehetség is nullánál kezdődik, tehát abszolút szám, az előjel meg nem vitás, csak pozitív lehet. De az erkölcs az lehet rossz, meg lehet jó is. Ma egy társadalom szellemi tőkéjének az előjele függ attól, hogy milyen az erkölcse.
Az erkölcs alatt, nem vallási erkölcsöt értek, hanem azt, amit puritanizmus alatt értettem korábban: pontosság, megbízhatóság, szolidaritás, szorgalom, takarékosság. Ahol ez negatív, ott a szellemi tőke nem ér semmit. Sőt, hozzáteszem, hogy ezt a képletet nem csak egy népre, hanem az egyénekre is alkalmazhatjuk. Mennyit ér az ember a szorzat alapján? Milyen iskolába járt, milyen tehetséges és milyen az erkölcse! Ha az erkölcse rossz, akkor annál kártékonyabb társadalmi lény, minél iskolázottabb és minél tehetségesebb. Nem ártana néha ezt a szorzatot legalább fejben elvégezni, mert megbízhatóbb képet kapnánk egymásról.
Nem mindig volt ám ez így! Abban a világban, amikor a proletárnak szövőgyárban, bányában kellett dolgozni, akkor az erkölcse nem játszott olyan nagy szerepet. Minél fejlettebb a technika, minél inkább iskolázottabbak az emberek, annál inkább kicsinyíti a negatív erkölcs a tudást, meg a tehetséget, illetve egyszerűen megváltoztatja az előjelét.
Végül arra szeretnék utalni, hogyan is állunk mi magyarok a szellemi vagyon tekintetében. Ami a tudást illeti, jelenleg is sokkal jobban állunk, mint híreszteljük. A magyar középiskolai képzés jobb, mint a nyugati kultúra bármelyik országában. Itt a csehekkel vagyunk többé-kevésbé versenyben, de toronymagasan megelőzzük az Egyesült Államokat és a nyugat-európai országokat, még a skandinávokat is. Ezen belül a matematikában még jobban állunk. Ott világbajnokok vagyunk. A tudásrésznek ez a része, hogy József Attilával szóljak: középiskolás fokon mi világbajnok vagyunk. Jó volna erről is néha beszélni! Mi arról beszélünk, hogy negyed olyan életszínvonallal, meg bérszínvonallal lépünk az Európai Unióba, mint az ottani tagországok, de nem tesszük hozzá, hogy egy sokkal felkészültebb tudással, aggyal, képességgel megyünk oda. Ez úgy folytatódik, hogy néhány éven belül elérjük, hogy a tizennyolc éves korosztály ötven százaléka főiskolára, egyetemre kerül. Ez már megint a világ élvonalának felel meg. Ezt azért tartom fontosnak, mert ma nem azt kell mérni, hogy mekkora az analfabétizmus, mint száz meg százötven évvel ezelőtt, hanem mennyi a diplomások száma egy adott korosztályon belül. Ha ez a szám alacsony, akkor az a nép eltemetheti magát. De nekünk itt a tudás mennyiségének a növelésére is koncentrálni kell. Itt nagyon jó a kiindulási pontunk. Még az egyetemi szinten is. Megnéztük a pécsi egyetem angol nyelvű orvosi szakát. Az ott végző Amerikai Egyesült Államokbeli hallgatók 80%-a leteszi az első vizsgát, ami a szakorvosihoz kell. Ugyanez a szám Amerikában csak 40%. A legjobb egyetemen végzetteknek a 90%-a leteszi ott is, de hát ott sok a rossz egyetem. Mi meg nem vagyunk olyan gazdagok, hogy sok rossz egyetemünk legyen. Nekünk, ami van az szegényen is jó egyetem. Mi egy olyan nép vagyunk, akik a környezetünknél, meg a számba jöhető versenytársainknál is sokkal rosszabbul megfizetett pedagógusokkal, rosszabbul felszerelt iskolákban, messze jobb eredményt érünk el, mint azok, akiket utol kell érnünk. Büszkék lehetünk, mert higgyék el a jövő szempontjából sokkal fontosabb ez a tudásmennyiség, mint hogy egy társadalom hány autót tud termelni. Ha megnézik, hogy autóra mennyit költ egy társadalom és mennyit oktatásra, akkor nézzék meg azt is, hogy mennyit hoz a konyhára, illetve a társadalomnak a két tevékenység. Rögtön kiderül, hogy mennyivel fontosabb gazdasági ágazat fejlődése szempontjából a képzés színvonala. Nekünk e tekintetben nagyon jók az adottságaink. Ami a tehetséget illeti, a tehetség dolgában mi magyarok jól állunk, de minden nép ugyanezt állítja magáról. Sokáig azt tartottam, hogy biztos a csehek, a lengyelek ugyanúgy azt mondják, hogy milyen jó sportolók, meg mennyi Nobel-díjasuk van.
A 80-as évek közepén készült az Egyesült Államokban egy óriási statisztika. A meglévő korosztálynak mérték fel a jövedelmét, képzettségét, adatait, de úgy, hogy a nagyszülőkig megnézték a származást. Akinek egy nagyszülője magyar volt, az 25%-os magyar ma Amerikában. Kimutatták, hogy a 20. században Európából két olyan bevándorlás volt, amely az angolszász őslakosságot legyőzte. Ez a 30-as évek antiszemitizmusa elől menekülő zsidó bevándorlók és az 56-os magyarok. Kiment innen egy olyan réteg, amelyik rossz egyetemeken járt, de fiatalon, lelkesen elkezdett dolgozni, és ma Amerikában jobb, mint aki ott született Amerikában, angolszász környezetben. Nem is a feketéket, meg a spanyolokat számítom ide, hanem az angolszászokat. Egy nép, amelyik erre képes, az képes a saját országán belül is hasonló teljesítményre.
Egy iskola hatékonysága kilencven százalékban a tehetség kiválasztástól függ. Mert ha valakit olyanra tanítanak, amihez nincs tehetsége, a világon a legjobb pedagógus, a legdrágább felszereléssel sem fog semmire menni. Én diákkoromban sok diákot tanítottam matematikára. Hát nincs elkeserítőbb munka, mint matematikára tanítani azt, akinek nincs hozzá érzéke. Lehet, hogy az embernek sikerélménye van, hogy végre megértette, és egy hét múlva kiderül, hogy fogalma sincs róla. Na, most ezzel szemben, akinek érzéke van, azt meg élvezet, mert ahogy felvezeti az ember a feladatot, abban a pillanatban kapcsol. Azt mondom, hogy zenére vagy labdarúgásra tanítani azt, akinek nincs érzéke... Hiába lesz jó politikai meg pénzügyi patrónusa a labdarúgásnak, attól nem lesz jobb. Attól lesz jobb, ha gyerekkorban elkezdenek szelektálni sok futballozó gyerek közül a labdaérzékenyebbeket, és akkor lesz magyar futball. Nem felülről kell kezdeni ezt is, hanem alulról. Egy olyan országban, ahol az adott korosztály ötven százaléka egyetemre kerül, ott ennek a szelekciónak van széles merítési bázisa. Amikor középiskolába kerültem - nemrég néztem utána – akkor a magyar lakosság három és fél százaléka, a korosztályom három és fél százaléka ment középiskolába. Ma ötven százalék megy középiskolába meg egyetemre. Akkor egy nagy szelekció volt, mert minden századik falusi gyerek mehetett középiskolába és a városi polgárság, meg az úri középosztály gyereke. Ma az egész országból szelektálhatjuk a tehetséget.
A modern világ egyik legértékesebb tehetsége, a vállalkozói érzék. Mindenki azt hiszi, hogy nemcsak a politikához meg a futballhoz ért, hanem vállalkozni is jó volna, ha volna pénze. Pedig az emberek négyötöde, minél több pénze van, annál biztosabb, hogy tönkremegy. Mert ehhez érzék kell, erre születni kell, és nevelődni kell. Ezt semmiféle tehetségkutató tudomány nem tudja előre megállapítani. Ezt csak az élet szelektálja. Most megint a történelmi ismereteimre hivatkozok. Európában egy nép van, ahol a vállalkozói szelekció országon belül működik. Ez Németalföld, a mai Hollandia, ahol a paraszti lakosság 90%-a másodállásban takácsként működött, meg más ipart űzött, tehát a polgárokkal kapcsolatban volt. Kiderült valami olyasmi, mint nálunk a kádár-rendszer utolsó 10 évében, hogy az egész ország próbált vállalkozni. Azt szoktam mondani, mi itt akkor beiratkoztunk a vállalkozások óvodájába, mert sem a miliő, sem a környezet, sem a politika nem volt megfelelő, pénz nem volt hozzá, de lehetett próbálkozni és vállalkozni. Most ott tartunk, hogy jelenleg a világ legvállalkozóbb államalkotó népe vagyunk. Elhangzott korábban, hogy a foglalkoztatás negyven százaléka ilyen kisvállalkozó. De amikor a fele nem életképes, meg szükségvállalkozó, meg se tudása, se tehetsége, nem fog hozzá. De itt ebből lehet szelektálni, ilyen széles anyagból nem merít egyetlen más társadalom sem, mint a mienk.
Ennek a jelentőségét nem vagyunk hajlandók tudomásul venni, éppúgy, mint a jó iskoláét, holott elég volna csak arra gondolni, hogy ma a világ két leggazdagabb népének nincs országa. Az egyik a zsidó diaszpóra, a másik a kínai. Kevesen tudják, hogy a kínai diaszpóra gazdagabb, mint Japán. Ők a zsidók a Távol-Keleten, tehát kisajátították maguknak azt a területet, amihez nem értenek azok a népek, akik között éltek, Indonéziában vagy Malajziában, másutt. Miért? Azért, mert ezeket elzárták a lehetőségtől, hogy mást tegyenek, mint vállalkozzanak. Kevesen tudják, a magyar történelemben sem tanítjuk, hogy a zsidóság óriási karrierje - amit a 19. század utolsó harmadától kezdve a 20. század első harmadáig megtett - az annak köszönhető, hogy nem lehetett paraszt, mert a földvásárlást törvény tiltotta meg. Nem lehetett állami tisztviselő, mert azt fenntartották a dzsentri osztálynak. Számukra két lehetőség maradt, vagy kereskedők lettek, vagy pedig elmehettek a szabad értelmiségi pályára. Abban a két ágazatban helyezkedhettek el, amelyiknek aztán fényes jövője lett. Én a jövőt ezért is látom pozitívnak, mert nem csak jó a magyarok vállalkozói szelekciója, hanem a magyar embernek a kulturális hajlama is megvan az ilyen vállalkozásra. Mert az emberismeret, a mozgékonyság, a rugalmasság kell a jövő szempontjából.
Érdekes módon kevesen hangsúlyozzák, hogy most a komputerek, az információ, az Internet világát éljük. Itt pedig szükséges, hogy egy népnek legyen képessége számokba, fogalmakba, jelekbe gondolkozni. Ehhez annak van érzéke, aki a matematikában megfelelően jártas. Akinek a matematikához van érzéke, annak majdnem biztos, hogy a komolyzenéhez, és a sakkhoz is van érzéke. Ha megnézzük, hogy a magyarok mire lehetnek büszkék, akkor tényleg a matematika, a komolyzene és a sakk, ebben mi otthon vagyunk. Ezt valahonnan keletről hoztuk. Nem tudom az okát, csak egyszerűen a tények bizonyítják, meg hogy a mi agyunk ezekre fogékony. Lehet, hogy egy ilyen fogékony agy többet jelent a jövőben, mint a befektetési bankok, meg minden az égvilágon.
Megint csak egy példát mondok. A rokonainkat, a finneket a szükség vitte rá - mert olyan távol élnek egymástól az országban - a maroktelefon-rendszer kiépítésére a svédekkel együtt. A Nokia gyárnak februárban néztem a tőkepiaci értékét, 44 milliárd dollár. Ennek több mint ötven százaléka finn tulajdonban van. Az, hogy egy népnek ilyesmihez egyáltalán fogékonysága van, ebben sokkal több van, minthogy milyen kamatkedvezményt adunk, meg hogy milyen az adórendszer. Ezt mind fontosnak tartom, de ez még önmagában nem elég.
Zárószóként a legrosszabb része maradt meg a szorzatnak, az erkölcs. Mert sajnos erkölcsi tekintetben nem sokat javultunk, bizonyos tekintetben még csak romlottunk. Bizonyos fajta politikai karrierizmus már megszűnt. Ma már az emberek nemcsak a párttitkárra tekintenek meg a pártra. Többségük a maga dolgát teszi, de azért az erkölcsökkel komoly baj van. Két dolgot említek. Ebben az országban az elmúlt évtizedben másfélmillió ember vesztette el a munkáját. Jobb lett volna fokozatosan végrehajtani a változásokat. Lehet, hogy a végén ugyanúgy el kellett volna jutni a másfélmilliós számhoz, de hogy ez a gyors változás erkölcsileg mennyit rontott az országon, csak az tudja, aki kint él a gyakorlatban.
A másik dolog, amit még kevésbé fogadnak el tőlem, hogy az erkölcsök egy társadalomban nagyon szoros korrelációban vannak a jövedelemelosztással. Nem véletlenül vannak a skandináv országokban jó erkölcsök, mert a jövedelemelosztás sokkal igazságosabb. Sokkal kisebb a szegénység, sokkal lassabb a gyors meggazdagodás. Tehát ezekkel a feltételekkel nekünk a jövőben jobban kellene foglalkozni.
Azzal zárom a mondókámat, hogy az elmúlt héten az Economist folyóiratban olvastam egy cikket a volt FÁK országokba irányuló tőke bevitelről. A statisztikában kisebb országok nem szerepeltek. Ukrajnában egy lakosra tavaly 10 dollárnyi tőke ment, Észtországba meg 300. Harmincszor annyi tőke ment Észtországba. Ez amolyan skandináv, puritán ország, mert ott még az oroszok is mindent megtettek annak érdekében, hogy észtek legyenek és alkalmazkodtak hozzájuk. Ide huszonötször annyi tőke ment, mint a politikailag súlyos, a világpolitikai sakktáblán fontos szerepet játszó Ukrajnába. Holott ásványi kincse, jó termőföldje van, csak hiányzik az a kultúra, amit a tőke igényel. Mi eddig, a volt szovjet csatlós országok közül, a tőkebehozásban a legjobban szerepelünk. Ebbe az is belejátszott, hogy olcsón árultuk a cégeket és ingatlanokat, de a zöldberuházások tekintetében is elsők vagyunk.
Azt hiszem, nekünk úgy kell élnünk, hogy a magyar kultúra szívesen fogadja a tőkét, és ahol ilyen a kultúra, oda nagyon sok tőke fog menni. Hát ezt kívánom én a következő évezredre, amit Önök inkább megérnek, mint én.
2000. áprilisában Budapesten rendezte meg a Magyarország Felemelkedéséért közhasznú Alapítvány azt a konferenciát, amelyen kíváló előadók nagyszerű előadásokkal járultak hozzá a címben jelzett célok megvalósulásához. Most Karácsonyra az Alapítvány az anyagot cd-n is megjelentette. A MHL megkapta a lehetőséget, hogy az előadsok anyagát az interneten is megjelentesse. A következőkben tehát gyakran találnak majd tisztelt olvasóink ilyen anyagot honlapunkon. Javasoljuk, folytassuk a konferenciát! További hozzászólásoknak is teret biztosítunk. Az e-mailon beküldött hozzászólásokat az egyes előadások után helyezzük majd el.A hozzászólók IDE kattintsanak!