Magyarország reneszánsza a 3. évezredben
Telekommunikáció és információtechnológia

Dr. Sztojanovits Iván

Szekcióvezetői értékelés a plenáris ülésen

Be kell vallanom, hogy engem, mint közlekedési szakembert ért az a megtiszteltetés, hogy a telekommunikáció információ szekció munkáját vezethettem. Meg kell mondanom, hogy rám fért, mert hitetlenből ezen a területen már-már egy hívőt faragtak belőlem ezek az előadások. Ettől függetlenül én nem merem megtenni, amit az előttem szólók tettek, hogy előadásról előadásra végigmenjek az elhangzottakon. Ez messze túl nagy bátorság lenne részemről. Az én szekcióm azon szerencsések közé tartozik, melynek védnökei majd a szünet után szerepelnek. Lotz Károly miniszter úr erre sokkal hivatottabb, hogy ennek a területnek a jövőképéről valamiféle áttekintést adjon.

Szeretném inkább egy személyes emlékemmel kezdeni. Engem a véletlen sodort a közlekedési tárcához, Siklós Csaba, korábbi miniszter kabinetfőnökeként. Ott az első egyik igen érdekes munkám az volt, hogy rendet tegyek 1991-ben a telefonra várakozók listájában, ami tulajdonképpen arra szolgált, hogy senki ne tartsa be. Még egyszer tisztességgel nekiláttunk. Keletkezett egy lista és nagyjából ebben az időszakban érkezett meg Samsula miniszter úr. Én Samsula miniszter úrnál ugyancsak kabinetfőnök, később közlekedési államtitkár lettem. Az első jelentős vitám a miniszter úrral pont e lista miatt volt. Talán megbocsátja nekem, hogy ezt a kis közös titkunkat én most kifecsegem. Komoly nézeteltérésünk támadt a tekintetben, hogy egy miniszternek félévente hány emberrel szabad a listát megfejelnie, vagy ha úgy tetszik, megelőznie. Ez nem került állásomba, sőt talán a barátságunk megalapozója lett. Mindez 1993-ban történt. Tényleg csak azt tudom mondani, hogy milyen boldog lenne ez az ország, ha minden miniszterének az ilyen jellegű problémái ilyen villámgyorsan oldódtak volna meg.

A szekció eddigi munkája alapján tulajdonképpen három csoportba oszthatók az előadások. Az első csoport egyetlenegy szereplője (de hát ez hivatásával jár) Bölcskey Imre államtitkár úr volt, aki végsősorban az információ, telekommunikáció törvényi szabályozásáról tartott előadást. Ezen szabályozás lényege, hogy a piacnyitás fokozatos, kíméletes, és lassú. Számomra igen érdekes volt, hogy további feladata a tárcának e területen a koncessziós rendszer fölszámolása. Ezt annál inkább meglepőnek tartottam, hiszen a telekommunikációnál és a közlekedésnél a ma is sokat és gyakran szidott koncessziós rendszert tulajdonképpen az európai közösségből érkezett szakértők és az európai finanszírozási bankok erőszakolták ránk annak idején.

Az előadások második blokkjához sorolnám Sogvik György vezérigazgató úr előadását az Antenna Hungáriától. Ő a digitális műsorszórásról, ennek előnyeiről és hatásairól beszélt. Hangsúlyozta, hogy egy ilyen léptékű technológiai váltás állami segítség nélkül tulajdonképp nehezen elképzelhető. Dr. Szabó Csaba professzor pedig egy a telekommunikációban és informatikában lezajló integrációs folyamatról beszélt, amelynek a közeljövőben mindnyájan részesei leszünk. A további előadók, engedjék meg, hogy név szerint említsem Őket: Dr. Kürti Sándor elnök-vezérigazgató a Kürt Computer Kft-től, Turányi Zoltán igazgató helyettes az Ericson távközlési Kft-től, Simó György vezérigazgató helyettes úr a Matávnet-től, Dr. Beck György igazgató úr a Compaq Computer Kft-től, Vári László igazgató-helyettes úr a Nokia-tól, Herczeg Tamás igazgató úr a Microsoft-tól, és Herbert Gerber igazgató elnök vezérigazgató úr az IBM-től követte. Előadásaiknak egy meghatározó közös pontja volt, hogy Magyarország számára egy nagyon jelentős, egyesek közülük úgy fogalmaztak, egyetlen kitörési lehetőséget ad a telekommunikáció-iparban végbemenő változás. Tulajdonképp más-más megfogalmazásban, de megemlítették, hogy ennek elsőszámú lépcsője a színvonalas felsőoktatás. Második lépcső - amit igenis el kell viselnünk - a nagy multinacionális cégek betelepedése. Sokkal könnyebb elviselnünk, ha ugyanezek a cégek már fejlesztőintézményeiket is behozzák az országba. Ennek nyomán a negyedik lépésként lehetőség van arra, hogy önálló kisebb magyar fejlesztőintézetek is felnőjenek ezen óriások árnyékában. Az előadók egy teljesen új gazdaságról szóltak, amelyekhez nekünk is csatlakozni kell. A teljesen hagyományos ipari technológiákon alapuló feldolgozó, vagy gépipart fel fogja váltani egy integratív jellegű fejlett technológiájú ipar, aminek szerves része a kutatás-fejlesztés. Tulajdonképp e két blokk között, tehát a régi és az új között lenne lehetősége a kis és közepes méretű magyar vállalkozóknak a bedolgozásra. Hogy ez menni fog, ebben eléggé egyöntetű véleményt vallottak. Megállapították, hogy az ország adottságai elsősorban a kiművelt emberfőket illetően jók, vannak mobil kis és középvállalkozóink, és ami teljesen meghatározó, ha eljutunk ennek a fejlődésnek előbb említett harmadik, negyedik fázisáig, biztosítani tudjuk azt, hogy a multik kivándorlási hajlama is csökkenjen. Ugyanis a képzett munkaerő horgonyt, kötést jelent ahhoz, hogy az országban maradjanak. Hogy fölzárkózásunk, ennek az iparnak a kiépítése milyen időtávban képzelhető el, ezt szinte vitaindítóként 15 évben deklarálták. Többen kihangsúlyozták azt is, hogy akár 5, akár 10, vagy akár 15 év, ez egy nagyon viharos folyamat lesz. Kihat az egész társadalomra, kihat a társadalom egyes csoportjaira, és kihat az egyénre is. Tudományos konferenciákon ezt lehet konvergenciának hívni, de lehet értékrend-változásnak is nevezni. Ahogy az egyik előadó kifejtette, számos állampolgár, egyén ezt szinte tájfunként fogja megélni. Idézték ezzel kapcsolatban Bill Gates-t, aki olyan alternatívát mondott, ami minden, csak nem szimpatikus: gyors siker, vagy halál. Tulajdonképpen ez is azt indokolja, hogy itt az állam szerepe meghatározó legyen. Egyrészt a folyamatot segíts, a másik oldalról, ezt a folyamatot társadalmi károk nélkül levezényelje. A gyorsaságról elhangzott egy érdekes hasonlat. Hadd idézzem, mert a gyorsaság, miközben abszolút fogalom, relatív is egyben. Elhangzott a példa, hogy két, afrikai szafarin résztvevő úr a sátra közvetlen környezetében oroszlánbőgést hall. Az egyik rögtön fölkapja a bakancsát és a puskáját, míg a másik letargikusan megkérdezi tőle: “Miért Te arra gondolsz, hogy még menekülhetünk?” Mire az első egyfajta cinizmussal azt mondja: “Nekem már az is elég, ha gyorsabb leszek, mint te!” Hát valahogy így jellemezték az országunk helyzetét. Szó nincs arról, hogy mi az ilyen tekintetben fejlett országokkal, az Egyesült Államokkal, Svédországgal, illetve Nyugat-Európával versenyezzünk. Mi itt egy régióban élünk. Bár ez nem volt egy humánus vicc, de a régióban igenis gyorsabbak tudunk lenni! Igen, még egyszer szeretném kihangsúlyozni, hogy közösen vallották az előadók és ezt kvázi, mint megfogalmazandó ajánlást is szeretnék viszontlátni, hogy egy ilyen jellegű technológiai váltásban az állam szerepe nélkülözhetetlen. A tekintetben voltak itt eltérések, hogy ezt önálló programként kell e megfogalmazni vagy valami átfogó, például Széchenyi terv programcsomag részeként kell illeszteni.

Végül hadd térjek vissza egy személyes élményemre. Én tegnap sugárzó optimizmussal Batthyány téren mentem haza. Bízva a XXI. század magyar információs társadalmában. És tényleg minden okom meg volt erre, mert kérem a Batthyány téren már a föld alatt is csörögnek a mobiltelefonok. Hogy ez mennyire szép, ezen lehet vitatkozni, de hogy technikai előrelépés, ez biztos. Amikor az ember kiér a föld fölé ott látható öt, vagy hat volt telefonfülke, telefonbenyíló, ahonnan a telefonok azóta nyomtalanul eltűntek, drótok lógnak ki a falból és körülbelül térdmagasságig ezek a fülkék fel vannak töltve a hajléktalanok ingóságaival, na de rögtön a szagával is. Ne értsenek félre, én ezt semmiképp se azért említem, hogy ennek a szociológiai tartalmával foglalkozzak. Inkább arra gondoltam, amikor ezt láttam, hogy miközben van Magyarországon egy olyan iparág, ami már-már Nyugat-Európai tempóval közeledik a felzárkózáshoz, akkor nem keletkezhet egy árok a társadalmon belül. Nem viselhető el egy ilyen leszakadás! Nem is fogják a szomszédaink, a vezető ipari államok sem elismerni a fölzárkózásunkat, hogyha mi ezeket a kérdéseket, - legyen ez idegenforgalom, legyen ez szociálpolitika, vagy közbiztonság - nem tudjuk megfelelő módon kezelni.

Ezzel szeretném zárni összefoglalómat, és nagyon bízom abban, hogy amilyen mértékben csökkenni fognak a különbségek a fejlett nyugati országok és közöttünk, ugyanúgy fognak eltűnni az országunkon belüli szakadékok is.



2000. áprilisában Budapesten rendezte meg a Magyarország Felemelkedéséért közhasznú Alapítvány azt a konferenciát, amelyen kíváló előadók nagyszerű előadásokkal járultak hozzá a címben jelzett célok megvalósulásához. Most Karácsonyra az Alapítvány az anyagot cd-n is megjelentette. A MHL megkapta a lehetőséget, hogy az előadsok anyagát az interneten is megjelentesse. A következőkben tehát gyakran találnak majd tisztelt olvasóink ilyen anyagot honlapunkon. Javasoljuk, folytassuk a konferenciát! További hozzászólásoknak is teret biztosítunk. Az e-mailon beküldött hozzászólásokat az egyes előadások után helyezzük majd el.
A hozzászólók IDE kattintsanak!
Vissza a kezdőlapra