Magyarország reneszánsza a 3. évezredben
dr. Várszegi Asztrik

A magyar katolikus egyház hozzájárulása a rendszerváltást követő megújuláshoz

Azt gondoltam, hogy a szobrászok kitűnő szobrokat tudnak alkotni, de a szobrászok rendkívül szellemes előadók is. Nagyböjt elején vagyunk, ami a vallomások időszaka. Irigylem Miklóst. 1971-ben kerültem Budapestre, és a központi szeminárium magyar iskolájában szellemi nyitásként, éppen párbeszédre hívták meg Juhász Ferenc költőnket. S akkor föltették neki a kérdést: mi az, amiben hisz? S akkor azt mondta, nagyon röviden, tömören, hogy "hiszek a századunk végére az evangéliumok reneszánszában."

Most, amikor egy ilyen konferencián kell beszélnem Magyarország reneszánszáról a harmadik évezredben és az egyházban, amikor az egyház küldetéséről kell szólnöm, akkor én nem tudok mást idézni, mint ezt: Hiszek az evangéliumok reneszánszában és hiszem azt, hogy ebből egy megújuló egyház, a megújuló egyházból pedig megújuló magyar társadalom épülhet és növekedhet. S éppen ezért előadásom bevezetésében az evangéliumot idézem: “Jézus bejárta egész Galileiát, tanított, hirdette országának örömhíreit és meggyógyított a nép között minden betegséget és minden bajt. Nagy népsereg követte. A tömeg láttára Jézus felment a hegyre és így tanította őket: Boldogok a lélekben szegények, övék a mennyek országa. Boldogok a szomorkodók, majd megvigasztalják őket. Boldogok a szelídek, övék lesz a föld. Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, majd kielégítik őket. Boldogok az irgalmasok, majd nekik is irgalmaznak. Boldogok a tisztaszívűek, ők meglátják az Istent. Boldogok a békességesek, ők Isten fiai. Boldogok, akiket az igazságért üldöznek, övék a mennyek országa. Ti vagytok a föld sója. Ha a só ízét veszti, ugyan mivel sózzák meg? Ti vagytok a világ világossága, a hegyre épült város el nem rejthető. Hallottátok a parancsot: szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom néktek, szeressétek ellenségeiteket és imádkozzatok üldözőitekért. Így lesztek fiai mennyei atyátoknak. Ti olyan tökéletesek legyetek, mint mennyei atyátok.” Eddig az idézetek. Én itt az előadás, a kerekség érdekében és a nagyhétre való tekintettel elvittem az evangélium eseményét a hegyi beszédtől egészen addig, amíg Jézus apostolainak, tanítványainak azt mondja: "Menjetek, tegyetek tanítványommá minden népet és tanítsátok őket mindannak megtartására, amit parancsoltam nektek. Íme, én veletek vagyok minden nap a világvégéig." Tisztelt, kedves hallgatóim, amikor az egyház szolgálatáról, a rendszerváltás megújításában való részesedését szemléljük, illetve erről kell beszélni, akkor ezt a kulcsfogalmat kell kiemelnünk: evangelizáció. Bármi történik, bármit tesz az egyház, ez a küldetése, és amikor intézményekbe vagy szervezetekbe öltözködik, vagy öltözteti mondanivalóját, akkor is, az intézményei is csak annyit érnek, és csak akkor fajsúlyosak, ha ezekben az intézményekben elkötelezett, Jézus Krisztus evangéliumában hívő, és ezt az evangéliumot megvalósító, cselekvő emberek élnek, dolgoznak, szolgálják a többieket. Nem tévesztettem el a házszámot, nem hittanórát akarok én tartani azzal, hogy ilyen sokáig idéztem az evangéliumot, csak érzékeltetni szerettem volna, hogy bármit tesz Krisztus egyháza, erről van szó. Tekintsünk egy pillantással a történelembe. A feltámadott Jézus Krisztus örömében indul a tanítványi körhöz, az akkor ismert világban. Mivel útja az ókorból a középkorba visz, egy széteső ókori kultúra megmentője, hordozója és átadója is lesz a későbbiek során. Vándorlása során a mi magyar népünk is előbb a kereszténység bizánci formáit, majd római-latin formáját ismeri, és a latin kereszténységnek a részese lesz. Szent István királyunk Imre fiához írott intelmeiben már ezt írhatja: "Minthogy a királyi méltóság rangját csakis a hívők és a katolikus hitet vallók nyerhetik el, ezért parancsainkban a szent hitet tesszük az első helyre."

A hit tehát, amelyről beszélek, a következő: "Higgy erősen a Mindenható Atyaistenben, és az ő egyszülött fiában, a mi urunkban, Jézus Krisztusban és a Szentlélekben. A királyi palotában a hit után az egyház, melynek első ízben a mi fejünk, tudniillik Krisztus vetette el a magját." Eddig az idézet. A mi magyar népünk térítése, kereszténységre való térítése is úgy indult, hogy evangelizálták, természetesen az vitatott hogy, hogyan, milyen módon: a keresztények gyakorolták a cultus divinust, az istentiszteletet, és ebből a cultus divinusból a mi népünk számára is cultura humana, cultura hungarica lett. És ez végtére európai műveltségkultúra is. Azért idéztem Szent István intelmeit, mert idilli egységben illetve utasításban mondja el fiának azt, hogy a hit legyen az első helyen, aztán pedig a hitet a királyi palotában az egyház kövesse. Ez a fajta szemléletmód, amit így mondunk a középkori történelmünkben: a trón és az oltár egysége, szövetsége, ez igazában véve csaknem egy évezredig jelen volt a magyar történelemben. Az újkor és a legújabbkor bonyolult történeti fejlődése, hogy Nyugaton korábban, Keleten és a mi történeti régiónkban később indul meg a változás, amely egyúttal azt is jelenti, hogy az egyház leoldja a királyi, állami patronátust, fokozatosan szabaddá válik, már ott, ahol szabaddá válhatott. Ez azonban azt is jelenti, hogy éppen a szabadságban, a közért folyó közös munkában új területek és új lehetőségek alakultak. A második világháború utáni, kommunista diktatúra a hazai katolikus egyházat tudatosan teszi lehetetlenné, korlátozza a szabadságában. Szándékosan vágja el attól, hogy a világegyház életében és fejlődésében részt vehessen, hogy a második vatikáni zsinat eszméit, gondolkodásmódját átvegye, és azokat életében alkalmazza. A zsinati gondolat befogadásának folyamata igazában véve a rendszerváltás szabadságában indult meg egyházunk életében. És engedjék meg, hogy mint egy víziót, egy látomást, most a második vatikáni zsinat öndefinícióját olvassam fel szó szerint. Ez a látomás, amely felé törekszünk, és amit meg akarunk valósítani és adott esetben, ha jól hallgatjuk, akkor kritika is a jelenünket illetően: “Mivel Krisztus a nemzetek világossága, ez a Szentlélekben összegyűlt szent zsinat Krisztusnak az egyház arcán tükröződő fényességével minden embert meg akar világosítani. Ha túlhangsúlyozom ezt azért teszem, mert hangsúlyos. És a keresztény küldetés sohasem rész szerinti, sohasem partikuláris, mindig egyetemesen mindenkinek, minden embernek szól. Tehát minden embert meg akar világosítani azáltal, hogy minden teremtménynek hirdeti az evangéliumot. Mivel pedig az egyház Krisztusban mintegy a szentsége, azaz jele és eszköze az Istennel való, bensőséges egyesülésnek, a korábbi zsinatok nyomában járva, híveinek és az egész világnak jobban ki akarja nyilvánítani a maga egyetemes természetét és küldetését. Korunk sajátos körülményei sürgőssé teszik az egyháznak azt a feladatát, hogy a társadalmi és kulturális kapcsolatokban is megtalálják a teljes egységet.” Eddig az idézet. Azt gondolom, hogy ebben a definícióban nagyon sok célkitűzés, program benne foglaltatik, a mi számunkra, a katolikus egyház számára Magyarországon ma és az utolsó évtizedben időszerű, aktuális. Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a második vatikáni zsinatnak ezt a textusát, ezt a szövegét a hatvanas évek Nyugat-Európájában fogalmazták meg. Mi ebben az időben el voltunk zárva ettől a világtól. Erre utaltam előadásom bevezetésében, tehát hogy a világegyház tapasztalata és élménye nem lehetett része a magyar egyháznak, és éppen ezért kell arra törekednünk, hogy ezt a fajta egyetemes, az evangéliumból és az evangelizációból fakadó szemléletmódot mihamarabb a magunkévá tegyük, mert ez a záloga annak a szolgálatnak, amit mi a magyar társadalomnak föl tudunk ajánlani, föl tudunk kínálni. A katolikus magyar egyház a rendszerváltás pillanatában sajátos helyzetben volt. Küldetése nem társadalmi, nem politikai, nem gazdasági, még csak nem is kulturális, hanem a sajátosan krisztusi, mindenkihez szóló üzenet átadása, amelynek erejével az emberek megváltozhatnak, önzetlen, közösséget szolgáló emberré válhatnak. Ennek gyökere és záloga az Istennel való személyes kapcsolat, melyet a Biblia szótárából kölcsönözve hitnek, reménynek, szeretetnek mondunk. Egyházunk magával hozta fejlődésének második világháború előtti örökségét, a létező szocializmus alatt szerzett, részben örömteli, részben fájdalmas tapasztalatát. Meg kellett volna felelnie hirtelen az irányában támasztott azonnali elvárásoknak. Közben pedig a saját sorait is rendezni kellett, és kellett volna folyamatosan. A friss szabadságban időnként még védettnek érezte magát, melyet keresett is és keres is. Társadalmi tekintetben védtelennek érezhette magát. Küldetése, céljai és programja nem lehetett más, mint hogy Krisztus üzenetét, az evangéliumot a saját, belső helyzete és környezete, a gyorsan változó magyar válság közepette újra fogalmazza, ahogyan azt a vatikáni zsinat iránymutatóan megtette, és ezen eszményt az adott körülmények között, eszköztelenségét folyamatosan maga mögött hagyva, intézményes köpenybe öltöztesse, hogy azután az ezekből kinövő, megújult keresztény katolikus lelkiséget, szellemiséget fölajánlja az embereknek. S hosszabb távon reményt ajándékozva, az emberi szívekben kovásza, tiszta forrása legyen a magyar társadalom megújulásának, amely megítélésem szerint és szerény tapasztalatom szerint egy soha le nem záruló folyamat. Ha tényszerűen nézzük, és azt keressük, hogy mi történt az elmúlt tíz esztendőben, akkor nagyon sok mindent tudunk felsorolni. S bár sok minden marad ellentmondásos, mégis próbáljunk egy megfelelő képpel élni. A Szahara száraz időszakban terméketlen, hatalmas sivatag, homoktenger. Ha esőt kap, akkor minden sejt, minden kiszáradtnak látszó bokor újraéled, szárba szökkennek a növények, virágot hoznak s talán még gyümölcsöt is. A Monte Cassinó-i bencés apátság, minden bencés kolostorok anyjának a jelmondata ez: A visszanyesett fa kizöldül. És azt gondolom, hogy akár a Szahara képe, akár ez a visszanyesett, megnyesett fa képe alkalmazható a mi magyar katolikus helyzetünkre is. Egyházunk belső életét tekintve az elmúlt tíz esztendőben, azt lehetne mondani, hogy a szabadsággal élve szabaddá vált az út a keresztény értékek forrásainak feltárásához, magyar nyelvű kiadásához, a mindennapi keresztény életben való alkalmazáshoz, megvalósításához. A Biblia akadálytalan és különféle kiadásai, számos teológiai könyv, fordításos irodalom megjelent. Megjelentek a Szent szék dokumentumai, amelyek mind, mind a szellemi, lelki élet táplálását szolgálják. Az elmúlt időszak két alkalommal is örülhetett annak, hogy János Pál pápa, Róma püspöke Magyarországra látogatott. Az egyház belső szerkezetét is megpróbálták korszerűsíteni azáltal, hogy a magyar egyházmegyék határait a pasztorális, a lelkipásztori szempontok szerint igazították ki. Ezek csak ismét azt teszik lehetővé, hogy az evangélium eljuthasson a közösségekhez, az emberekhez. A magyar katolikus püspöki konferencia létrehozta titkárságát, az Országos Lelkipásztori Intézetet és számos olyan intézményt, családpasztorációt, hitoktatást, katekízist, felnőttoktatást és egyéb intézményeit, s ha ezeket külső szemlélőként nézzük, akkor azt jelzik, hogy egyfajta belső strukturális építkezés, gazdagodás folyik, s ha belülről nézzük, akkor azt mondhatjuk, hogy megteremtettük azokat a modern, korszerű lehetőséget amelyeken, mint valamely hajszálgyökereken vagy csatornákon az evangélium elérhet az emberek szívéhez. Az egyház igyekezett kivenni a részét a karitatív munkából és számos új intézményt hozott létre, pl. az idősek otthonát, a magyar Karitász teljes szervezetét, segítő karjait. Nem lebecsülendő a mindmáig tevékenykedő Magyar Máltai Szeretetszolgálat sem. A szociális karitatív tevékenységgel, még mindig nem vagyunk megelégedve. Talán még jelentősebb, de messze nem elégséges az, ahogyan az egyház az oktatásban és a nevelésben való részvételét megpróbálta növelni. Az elmúlt 10 év eredménye, hogy létrejött egy katolikus egyetem, s hogy a főiskolai-teológiai oktatásban jelen van az egyház. Bővült a közép- és az általános iskolai kör. Azt mondhatjuk, hogy az általános iskola illetve az óvoda teljességgel új az elmúlt 40 esztendő után, és ezekben az intézményekben csak remélhetjük - persze egy újraindulás számos keresztet, számos próbatételt is hoz-, hogy jól felkészült keresztény értelmiségi réteget tudnak majd képezni. Bővült a könyvkiadás, a sajtó, az egyház erőteljesebben, és természetesen kritizálható módon is jelen van a médiumokban, hiszen megkapta az európai normák szerinti, a neki járó helyet, adásidőt. A katolikus egyház - de amikor egyházról beszélek, bár erre nem hatalmazott fel senki<FONT FACE="Arial" SIZE=2 COLOR="#ff0000"> mutatis mutandis ugyanúgy<FONT FACE="Arial" SIZE=2 COLOR="#ff0000"> a testvéregyházakra, a protestáns egyházakra is gondolok - tehát az egyház fölvette a nemzetközi kapcsolatokat más egyházakkal, ökonomikus kapcsolatokat létesített, a nemzetközi konferenciákon való részvételével, bekapcsolódásával, értékeink másokkal való megismertetésével új, nemzetközi kulturális, gazdasági kapcsolatok alakulását szorgalmazta. És ez mind, mind olyan tényező, amely nemcsak az egyházat, hanem az egész ország, minden ember érdekét szolgálja. Külön fejezetet jelentenek a szerzetesrendek: mind a megmaradottaknak a küzdelme az életért és a jövőért, mind pedig az újjászervezetteknek az élete. Egy bizonyosan elmondható: a szerzetesrendek igen nagyfokú életképességről tettek szert az elmúlt időszakban, hiszen a legtöbbje a semmiből szervezte újjá életét. Nagyon sok külföldi professzort, rendtagot hazahívott, és ők az oktatásba való bekapcsolódásuk révén ismét csak az egyházat, az egyház által pedig a magyar társadalmat gazdagítják. Az elmúlt időszakban számos teológiai iskola jött létre. Külön szeretném kiemelni, hiszen szívügyünk a Pannonhalmi Szent Gellért Főiskola. Öt évvel ezelőtt megalapították a szerzetes nők számára a Szófia Szerzetes Főiskolát, itt Budapesten. És az elmúlt évben sikerült a piarista, a ferences és a bencés főiskolák integrációjával a Sapientia Szerzetes Főiskolát is létrehozni, amely remélhetőleg hosszabb távon a magyar szerzetesség képzési, oktatási helye marad. Szabad szellemi, teológiai műhelyt jelent posztgraduális képzéseket tesz lehetővé, és azt jelenti, hogy egy még szélesebb mezőnyben tudjuk kezdeményezni a párbeszédet, felvenni a kapcsolatot a magyar társadalommal, és tudunk a szolgálatában állni. Külön ki kellene térni, (bár most már rövidíteni szeretném az előadásomat) az állam, a magyar társadalom és a magyar katolikus egyház kapcsolatára, de ehhez most kevés az idő. Azt gondolom, összefoglalásképpen azt kell hangsúlyozni, hogy az egyház sajátos küldetése úgy közvetíteni Jézus evangéliumát, hogy ez az evangélium az emberi szíveket átalakító erőforrás legyen. Ha az egyes ember révén, a közösségben is megvalósul ez az átalakulás, akkor, azt gondolom, hogy reneszánszot, megújulást, újjászületést ígérhetünk, remélhetünk és várhatunk az elkövetkezendő időszakban. A gondolkodó ember tudja, hogy a megújulás nem az intézmény, a rendszer hálózatának bővítésével valósul meg, hanem az elkötelezett hívő, lelkileg és szellemileg igényes keresztények jelenlétével, számuk gyarapodásával és a társadalomnak, az ország egészének adott, önzetlen szolgálatával. Engedjék meg, hogy a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciának, a közelmúltban megjelent, két jelentős körlevélnek egyikéből idézek, “Az igazságosság és a testvériesebb világot” című körlevélből, és ezzel zárnám előadásomat:

“Bármilyen áttekinthetetlennek tűnik is a kibontakozás, a jövő útja, bizalmunkat nem adjuk föl. Jézus Krisztustól tudjuk, mire teremtette és mire hívta meg Isten az embert. Hogyan tudja kibontakoztatni önmagát, jobbítani életkörülményeit. Békét és boldogságot teremteni a társadalomban. A reményre hívott meg minket Krisztus. Bízunk benne, hogy a boldogabb jövőbe vetett reménység elszánást és erőt ad mindnyájunknak, hogy közös összefogással és felelősségvállalással építsük az ország jövőjét.”

Eddig az idézet, és minden, ami elhangzott, csak azt szolgálta, hogy erre a közös munkára, közös felelősségvállalásra hívjam meg a jelenlévőket is és mindenkit, ebben az országban. Mindannyiunk örömére és szolgálatára.



2000. áprilisában Budapesten rendezte meg a Magyarország Felemelkedéséért közhasznú Alapítvány azt a konferenciát, amelyen kíváló előadók nagyszerű előadásokkal járultak hozzá a címben jelzett célok megvalósulásához. Most Karácsonyra az Alapítvány az anyagot cd-n is megjelentette. A MHL megkapta a lehetőséget, hogy az előadsok anyagát az interneten is megjelentesse. A következőkben tehát gyakran találnak majd tisztelt olvasóink ilyen anyagot honlapunkon. Javasoljuk, folytassuk a konferenciát! További hozzászólásoknak is teret biztosítunk. Az e-mailon beküldött hozzászólásokat az egyes előadások után helyezzük majd el.
A hozzászólók IDE kattintsanak!
Vissza a kezdőlapra