Bűnpártoló MSZP
Surján László
Meglepetést, felhördülést váltott ki a képviselőkből, amikor a szavazások eredményét jelző táblán megjelent a tény, nyolcvannál több tartózkodás miatt a Ház nem függesztette fel Székely Zoltán előzetes letartóztatásban lévő képviselő mentelmi jogát.
Bár a mentelmi bizottság tagjai sejthettek valamit a bizottsági vitából, mégsem gondoltuk, hogy nyíltan bűnpártoló lesz majd a szocialista frakció. Pedig őt tartózkodtak a szavazásnál.
A magyarázat, amelyet adtak, gyermekes: "kétszer már kiadtuk Székelyt, előbb ezeket tisztázzák az ügyészségen". Mint tudjuk, a vád most államtitoksértés volt. Lehet, hogy a szocialisták találva érezték magukat??

Úgy látszik, hogy a jelenlegi szabályozáson célszerű lenne változtatni. Talán okosabb lenne, ha a felfüggesztés a megindult nyomozás kapcsán feltárt minden cselekményre vonatkozna. Most új elem felmerülésekor újból kérni kell a mentelmi jog felfüggesztését. Székely esetében tegnap már a harmadik kérelemmel foglalkoztunk. Általánosságban viszont nem lenne célszerű egy konkrét ügy miatt a mentelmi jogot teljesen megszüntetni. Ekkor egy kisebb jelentőségű dolog (pl. gyorshajtás) miatti felfüggesztés politikai ellenfelek nemtelen támadásának is kitenné a képviselőt.

Az MTI a szavazásról

Vissza a kezdőlapra