Az ügynökökről

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Soron következik az egyes fontos, valamint közbizalmi és közvélemény-formáló tisztségeket betöltő személyek ellenőrzéséről és a Történeti Hivatalról szóló 1994. évi XXIII. törvény módosításáról szóló és az ezzel összefüggő törvénymódosításokról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása és lezárása. Az előterjesztést T/3713. számon, a bizottságok ajánlásait pedig T/3713/1-5. számokon kapták kézhez.

Tisztelt Képviselőtársaim! Mielőtt a képviselői felszólalásokra lehetőséget adnék, megadom a szót Demeter Ervin miniszter úrnak, aki szólni kíván. Öné a szó, miniszter úr.

DEMETER ERVIN, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Az elmúlt alkalommal, három héttel ezelőtt a plenáris vitán elhangzottak olyan érvek a beterjesztett törvényjavaslattal kapcsolatban, amelyekre a válaszokat szükségesnek tartom még az általános vita során, annak lezárása előtt, hogy ezt érdemben tovább tudjuk gondolni.

A törvényjavaslat legnagyobb vihart kiváltott, legvitatottabb részéről kívánok szólni, az úgynevezett 150 év problémájáról, hiszen a képviselők részéről elhangzott, illetve egy konkrét képviselő részéről is elhangzott, hogy a 150 éves moratórium alkalmazásával a kormány el akarja zárni a külvilág elől a volt állampárti iratokat. Hogy még közérthetőbb legyen a megfogalmazás, egy példával próbálta megvilágítani, és arról beszélt a tisztelt képviselő úr, hogy a javaslat megvalósulása egyenesen azt jelentené, hogy például a kossuthi emigráció iratait most ismerhetnénk meg, ha ez a szabályozás már akkor is érvényben lett volna.

Nos, tisztelt Ház, messze nem erről van szó. A kormány javaslata természetesen nem erről szól; ha a tisztelt képviselő úr figyelmesen elolvasta volna az előterjesztést, akkor bizonyára láthatta volna. A körülmények tisztázása érdekében szükségesnek tartom röviden elmondani, hogy hogyan néznek ki ma a hatályos levéltári kutatási és nyilvánosságra hozatali szabályok. A kutatás szabályai alapvetően az egyes iratokban szereplő adatok minőségéhez igazodnak.

A fő szabály szerint az 1990 előtt keletkezett iratokban - ha azok nem esnek valamilyen más megismerési korlátozás alá - az irat keletkezését követő 15 év elteltével bárki szabadon kutathat. A különbség a személyes adatok kutatásának vonatkozásában jelentkezik. Ezek esetében tapasztalhatunk szigorúbb szabályozást, amely az alkotmányban garantált, a személyes adatok védelméhez fűződő jogokból fakad.

A hatályos szabályok alapján a Történeti Hivatalban lévő iratokra, amennyiben a törvény nem tartalmaz ettől eltérő rendelkezést, természetesen a levéltári törvény kutatási szabályait kell alkalmazni, és a Történeti Hivatalban levő iratokban szereplő állambiztonsági, úgynevezett szt-tisztek, valamint hálózati személyek személyes adata az általános szabályok alapján kutatható. Ez azt jelenti, hogy az ilyen iratokat az érintettek elhalálozását követően - a levéltári törvény szabályai szerint - 30 év múlva, ha a halálozás időpontja nem ismert, a születést követő 90 év múlva, ha ez sem ismert, akkor az irat keletkezésének ideje az irányadó, attól számított 60 év múlva kutatható. Ez a fő szabály. Ez alól természetesen vannak kivételek.

A kutatás és a nyilvánosságra hozatal azonban nem ugyanaz, és itt ez okozza a problémát, hiszen ezek a moratóriumi idők nem az esemény megismerésére vonatkoznak, hanem a személyes adatok nyilvánosságra hozatalára. A személyes adatok kutatási joga nem jelenti automatikusan azt, hogy ezek nyilvánosságra is hozhatók. Tudományos kutatás céljára felvett vagy tárolt személyes adat természetesen csak a tudományos kutatás céljára használható fel. A tudományos kutatást végző szerv vagy személy személyes adatot csak akkor hozhat nyilvánosságra, ha az érintett abba beleegyezett, vagy pedig az a történelmi eseményekből folytatott kutatások eredményeinek bemutatásához elengedhetetlenül szükséges.

A félreértések elkerülése végett tisztázni kell, és erre már több alkalommal igyekeztem a figyelmüket tisztelettel felhívni, a törvényben megfogalmazott 150 éves moratórium nem a III/III-as főcsoportfőnökséggel kapcsolatban álló személyek személyes adataira vonatkozik, és az események megismerését semmiben sem korlátozza. Ennek a célja eredetileg az volt, hogy 1990 után törvényesen, a demokratikus keretek között működő nemzetbiztonsági szolgálatoknál feladatot végző személyek személyes adatai élvezzenek egy speciálisabb, nagyobb idejű védelmet.

Hangsúlyozni kívánom: az 1990 után a demokratikus nemzetbiztonsági szolgálatoknál dolgozók személyes adatai.

E kis kitérő után azonban, tekintettel arra, hogy az általános vitában ez a 150 év váltotta ki a leghevesebb vitákat, véleményeket, szeretném jelezni, hogy nyitottak vagyunk a kérdéssel kapcsolatos álláspontunk felülvizsgálatára annak érdekében, hogy a félreértés, sőt mi több, a félremagyarázás lehetőségét kizárjuk. Ezért támogatni fogjuk azt a javaslatot, amely az általános, tehát a levéltári törvény kutatási szabályai alá helyezi a Történeti Hivatalban szereplő szigorúan titkos állományú hivatásos alkalmazottak és hálózati személyek adatait, és a személyes adatok nyilvánosságra hozatalára ugyancsak a levéltári törvényben meghatározott eljárási rendet javasoljuk, illetve támogatjuk az ez irányú módosító javaslatot, mert ez a megoldás megfelel az Alkotmánybíróság 23/1990. számú határozatában foglalt ezen iratok kutathatósági és nyilvánosságra hozatali szabályainak alkotmányos kereteit vizsgáló döntésnek.

Az általam jelzett és támogatott módosítás értelmében a jövőben a Történeti Hivatalba kerülő iratokban lévő személyes adatok kutatására is és nyilvánosságra hozatalára is az általános, tehát a levéltári szabályok vonatkoznának, és ezzel megteremtenénk az összhangot a kutatás szabadsága és a nemzetbiztonsági érdekek védelme között, mert tudomásul vesszük, hogy bár több mint tíz éve, tizenegy éve demokratikusan és törvényesen működnek a szolgálatok, mégsem sikerült annyi bizalmi tőkét felhalmozniuk, hogy elismertessék azt a megítélésem szerint jogos követelményt, hogy jogállami keretek között a személyes adatokat nagyobb védelem illesse, ezért azt fogjuk tenni, a szolgálatoknak, úgy látom az a feladatuk még, hogy azon dolgozzanak, hogy ezt a társadalmi bizalmat és tőkét tovább erősítsék, és amíg erre nincsen megfelelő támogatottság, addig azt javaslom, hogy az általános, tehát a levéltári szabályok szerint legyenek kezelve ezek az adatok is.

Köszönöm figyelmüket.

ELNÖK: Köszönöm szépen, miniszter úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Először megadom a szót Lezsák Sándor képviselő úrnak, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjából, aki írásban előre és ismételt felszólalásra jelentkezett. Öné a szó, képviselő úr.

LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Az általános vita első szakasza egyértelművé tette azt, hogy a törvényjavaslat legfontosabb célja a parlamenti többség számára elfogadhatatlan. A továbbiakban tehát fel kellene sorolnunk azokat a feltételeket, amelyek révén reményeink szerint közeledhetnek a ma még egymástól távol lévő álláspontok, s miniszter úr előbbi megszólalása ad reményt arra, hogy az álláspontok közeledjenek.

Tisztelt Ház! Kiinduló tételnek kellene tekinteni azt az egyszerű tényt, hogy a szocialista diktatúra utáni első szabad választás 1990-ben volt. Másképpen kell tehát megítélni az 1990 előtt keletkezett, az elnyomást szolgáló titkosszolgálati jelentések nyilvánosságát, és másként kell megítélni az 1990 utániakét. A törvényjavaslat nem tesz különbséget a kétféle legitimitású titkosszolgálatok iratai között, ami ellentétes az adatvédelmi biztos korábbi állásfoglalásával is, amely szerint meg kell különböztetni a jogszerű és a jogellenes módszerekkel megszerzett információkat.

Meg kell jegyezni, hogy a Történeti Hivatal létjogosultságát éppen az adja, hogy a rendszerváltás előtt keletkezett iratok különleges bánásmódot igényelnek, ideje tehát meghatároznunk a különleges bánásmód mibenlétét. Az eltelt idő nem lehet a megkülönböztetés indoka. Például óriási titkosszolgálati segédlettel, 1946 nyarán kezdődött meg az egyházi hátterű katolikus és protestáns szervezetek felszámolása. Csak katolikus egyesületből másfél ezret oszlattak fel 1946 nyarán. Ezt követően mind gyakrabban tiltottak be körmeneteket, búcsújárásokat, zarándoklatokat és egyéb egyházi megmozdulásokat. Ezt követően 1948-49-ben került sor az egyházi könyvkiadók és az egyházi sajtó államosítására. S most nem beszélek arról a sok emberről, egyházi személyiségről - Mindszenty bíborosról -, akik igen keményen megszenvedték ezt az időszakot.

Nem látom át, hogy miért kellene bármit is titkosítani az akkori gyalázatos tettekből. Akik ebben a több mint ötven évvel ezelőtti akcióban mint hálózati személyek részt vettek, azok többsége már nem él, vagy már régóta élvezi a kiemelt nyugdíját. Közülük nyilvánvalóan már nem dolgozik senki sem. Semmilyen nemzetbiztonsági érdek nem fűződik tehát az akkori akciók titkosításához. Semmi nem indokolja azt, hogy ne ismerjük meg a kommunista diktatúra mindennapjait.

Tisztelt Ház! Véleményem szerint nem lehet a megkülönböztetés indoka az, hogy melyik ügy tartozott a III/III-as ügyosztályhoz, és melyik a III/II-eshez vagy máshoz.

Ezek a feladatkörök és osztályok folyton változtatták tevékenységi területüket, de közös volt bennük egy zsarnoki hatalom szolgálata, s a demokratikus törekvések elfojtása. Például az 1947 és '51 között lezajlott egyik nagy gazdasági pert, a MAORT ellenit az Államvédelmi Hatóság vezényelte le. Az ipari objektumokra vonatkozó megfigyelések az 1960-as évek második felétől átkerültek a kémelhárításhoz, a III/II-es részleghez, illetve a katonai elhárításhoz, a III/IV-es részleghez. Mindmáig az olyan volt nagyüzemek, mint a Tiszai Vegyi Kombinát, a százhalombattai kőolajfinomító, az összes, a várpalota-inotai, komlói, oroszlány-bokodi, kazincbarcikai, tatabányai erőmű, a tatabányai és az ajkai alumíniumkohó iratai azért nem hozzáférhetőek a Történeti Hivatalban, mert úgymond a katonai elhárítás ügykörébe tartoznak.

Elfogadhatatlan ez az érv is, hiszen ezáltal elrejtjük a munkásságot beáruló, elméletileg, tehát állítólagos uralkodó osztálynak kinevezetteket megfigyelő szervezetek tevékenységét. Az ipari objektumoknak a kémelhárítás vagy a katonai elhárítás révén történő megfigyelése semmiképpen nem jelenti azt, hogy az így szerzett információk túlnyomó többségét ne a III/III-as főcsoportfőnökség használta volna.

Tisztelt Ház! A szovjet fogságból hazatérteket még évekig figyelték. Semmilyen katonai érdek nem fűződhet már az akkor leírtak titkosításához. Mi lehet tehát a nyilvánosságra hozatalnak az egyetlen elfogadható feltétele? Talán csak az a nemzetbiztonsági érdek lehet feltétel, hogy az akkor diktatúrát szolgáló hálózati személyek még ma is fontos feladatot tölthetnek be a világban vagy itthon. Csendesen megkérdezhetném persze azt, hogy miért ennyire megbízhatóak ezek a korábban esetleg más külföldi hatalmat szolgáló személyek, de nem kérdezem meg, mert a moralizálás valószínűleg távol áll ettől a szakmától.

Azt természetesnek tekintem, hogy a 150 évre kiterjedő védettséget megkapják azok a hivatásos alkalmazottak is, akik az első szabad választást követően léptek szolgálatába. Viszont nem tartom indokoltnak, hogy a BM III-as főcsoportfőnökségének és elődszervezeteinek az iratai, továbbá a HM felderítő csoportfőnökségének és jogelődjei iratai 150 évig ne legyenek kutathatóak, mivel nyilvánosságra hozataluk már semmilyen nemzetbiztonsági kockázattal nem jár.

Dr. Horváth Balázs MDF-es képviselőtársammal együtt egy ilyen tartalmú módosító javaslatot nyújtottunk be. Minden becslés szerint az összes titkosított anyagon belül a kellő indok nélkül titkosított vagy fekete filccel áthúzott sorok aránya legalább 90 százalék lehet, tehát a törvényjavaslat ilyen arányban védené azoknak a hálózati személyeknek az úgymond személyiségi jogait, akik már nem is élnek, vagy csak 1990 előtt voltak a szolgálatok tagjai.

El tudnám tehát fogadni az 1990 előtt keletkezett iratok titkosítását, de legfeljebb csak 10-15 százalék hányadban, a többi adat titkosítására nem látok semmilyen, úgymond nemzetbiztonsági indokot, hiszen az akkori hálózati személyek többsége vagy már nem is él, vagy már nem dolgozik a nemzetbiztonság területén. Azoknak a személyeknek a hosszú távú adatvédelmét is el tudom fogadni, akik 1990 előtt nem elnyomói, hanem nemzetpolitikai célokat szolgáltak. Annak viszont még a gondolatát is elutasítom, hogy egy diktatórikus állam szilárdsága érdekében engem erkölcstelenül lehallgatók, leveleimet feltépők, a lakásomba poloskákat elhelyezők hozzám képest olyan többletjogokkal rendelkezzenek, hogy ők mindent tudhatnak rólam, én meg semmit sem róluk. Elfogadhatatlan számomra azok állítólagos személyiségi jogait védeni, akik abból éltek, nem is rosszul, hogy lábbal tiporták mások személyiségi jogait.

A törvényjavaslatban szereplő 150 éves titkosítás nem jelent automatikus nyilvánosságot, hiszen esetleg még évtizedekig ezután senki sem nyúl az ilyen iratokhoz. Például a bécsi levéltárban a titkosságot feloldó határidő után is csak több évtized múlva kerültek a történészek kezébe, mintegy két évtizede azok a jelentések, amelyekből kiderült, hogy - és nagyon szomorúan mondja ki az ember ezt a nevet - Martinovics Ignác fizetett besúgó volt. Sajnos, a bécsi hadilevéltár adataiból az is kiderült, hogy több, a maga korában ünnepelt '48-as honvédtiszt a Bach-korszakban jelentéseket írt gyanúsnak ítélt honvédtársairól. Egyszer úgyis eljön az igazság pillanata; de miért félünk szembesülni ezzel most?

Egyébként egy interpellációs szöveget készítettem elő a hazai neveléstörténet egyik megalapítójának ügyében, aki jóval 150 esztendővel ezelőtt bizony a bécsi rendőrség spliclije volt, és az elmúlt években derült ez ki, de tíz esztendővel ezelőtt egy pedagógiai főiskolát róla neveztek el. Azt hiszem, hogy igazán méltatlan, és 150 esztendő után is meg kell büntetni az olyat, aki aljas módon, kifejezetten anyagi szándékkal képes volt társait, barátait besúgni, följelenteni.

A politikai rendőrség még 1989-ben is 170 ezer embert tartott megfigyelés alatt. A korábbi évtizedekben megfigyelt százezrekről csak sejtéseink lehetnek, amíg mi magunk védelmezzük a minket megfélemlítő szervezetek jelentéseit. Meggyőződésem, elemi tisztesség lenne ezeket nyilvánosságra hozni, különben tényleg joggal kérdezhetik meg tőlünk, hogy történt-e rendszerváltás.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

ELNÖK: Megköszönöm képviselő úr felszólalását. Kérdezem képviselőtársaimat, hogy ki kíván még felszólalni. Megadom a szót Demeter Ervin miniszter úrnak. Öné a szó miniszter úr.

DEMETER ERVIN, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Az előző felszólalásomban igyekeztem arra rávilágítani, hogy mit és milyen különbözettétel illet meg, de talán ön előbb készült el a felszólalással, és ez bizonyára elkerülte a figyelmét. 1990-ben két lehetőség állt előttünk az akkori titkosszolgálatok jövőjét, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok megalapítását mérlegelve. Az egyik az, hogy porig zúzzuk és nulláról építünk, a másik pedig, hogy megnézzük, hogy demokratikus keretek között mely tevékenységek hogyan folytathatók tovább.

Akkor a Magyar Demokrata Fórum vezette kormánytöbbség, véleményem szerint helyesen, az utóbbi megoldást választotta. A szétválasztás alapja nem az volt, hogy III/III-as vagy nem III/III-as, hanem azt mondta az akkori szabályozás, hogy a III/III-as tevékenysége jogszabályi állam keretei között nem vállalható fel, jogutód nélkül megszünteti, és a további négy csoportfőnökség esetében szétválasztotta ügyiratok alapján a tevékenységeit: amelyik törvényes feladataik ellátásához egy demokratikus állam keretei között szükséges, és ami nem szükséges, és nem vállalható.

Ezek az iratok, ezek az anyagok teljes egészében átkerültek a Történeti Hivatalba, erre törvényi kötelezettség volt. Csak megjegyzem, hogy 1998 előtt a polgári nemzetbiztonsági szolgálatoktól 12 ezer oldal került így át a Történeti Hivatalhoz, az Orbán-kormány hivatalba lépését követően felülvizsgáltuk ezeket az iratokat, és további 28 ezer oldallal egészítettük ki 2000. február 28-áig, és így átadtuk a Történeti Hivatalnak.

Ezért, képviselő úr, bár jogosan említette, hogy MAORT-per és egyéb iratok nem találhatók, én azt tudom mondani, remélem, hogy a katonai szolgálatoknál is elvégezték ezt az irat-felülvizsgálatot.

Összefoglalva: elméletileg egyetértünk a képviselő úrral, semmilyen védelem nem illeti meg, semmilyen nemzetbiztonsági védelem nem illeti meg azokat az iratokat és azokat a személyeket, akik 1990 előtt a demokratikus keretekkel össze nem egyeztethető tevékenységet folytattak, a törvény nem is szolgál ilyen célokat. Éppen ezért hogy még a félreértések is tisztázhatók legyenek, terjesztettük be azt a javaslatot, amelyik az általános szabályok közé helyezi még a következő időszak nemzetbiztonsági tisztjeit is.

Köszönöm a figyelmüket.
 

Vissza a kezdőlapra