Pótszilveszter
[kepesifi] listáról

A Zentai Városi Rádió szilveszter reggeli híreke

HÍREK

ÁRAM(SZÜNET)

A Villanygazdaság illetékesei kérik a polgárokat, hogy kisdolgukat a
folyókba végezzék, ezzel is hozzájárulva a víztározók mielőbbi
feltöltéséhez.

(S)EX

Marko Milosevity  az új évszázadot katonáskodással kezdi. Leendő
felettesei peticiót nyújtottak be az ellen, hogy az exelnök száguldó kisfiát a
gépesített gárdába toborozták be. A még működőképes páncélosokat,
terepjárókat pedig sebtiben elrejtették.

A jugoszláv határszervek a kelebiai határátkelőhelyen őrizetbe vették
Mira Markovicsot, miközben naplóit szándékozta kicsempészni az országból.

Szlobodan Milosevity szakmai tanácsadóként  ismét munkaviszonyba került
egy belgrádi temetkezési vállalatnál. A vállalat tulajdonosai remélik, hogy az
exelnök fellendíti a magáncég forgalmát - jelenti az analfaBéta hírügynökség.

VAJDASÁG

Kasza József, megirigyelve Mlagyan Dinkics és Nenad Csanak sikerét a
könnyűzenei prondon, jómaga is dalra fakadt. A  Sírva vigad a
státuszmagyar című kesergőjét  az Ideiglenesen Ideges  Magyar Nemzeti Taps- és
tánckarral közösen adja elő  ma délután hat órától. Rádiónk kérdésére Kasza József
kijelentette, hogy az évszázad utolsó óráit családi vállalkozásainak
körében szándékozza eltölteni.

Ismét elrabolták Juhász Attilát, Zenta polgármesterét. Az emberrablók
azonban gyorsan szabadon is engedték a város közkedvelt politikusát,
miután az jóízűen elfogyasztotta szilveszter estéjére előkészített
vacsorájukat, plusz három habostortát.

Nenad Csanak a zene után a filmezéssel is megpróbálkozik. A tartományi
elnök sérülésére való tekintettel a Szelíd Motorosok következő epizódjában
fogja játszani a főszerepet.

Balla Lajos-Laci, Kanizsa polgármestere a Zitzer Szellemi Köztársaság
szellemében  Szellemes borbély és fodrászszalont nyitott a kanizsai
városházabeli irodájában.

REKLÁMOK APRÓHIRDETÉSEK
( na jó, ez már nem ment élőben, egyfajta bonus)

Báger kft. Az Ön választása. Ne bízza a forradalmát pancserekre.
Látványos s sikeres forradalmainkkal messze földön híresek vagyunk.
Nem kapta meg a fizetését? Főnöke, főszerkesztője unalmaskodik önnel, vagy éppen egy
diktátor okoz gondot népének?
Ne csüggedjen., mi minden  ügyes-bajos dolgát elintézzük.

Vásároljon áramot képeslapon.
Áramszünet ideje alatt unatkozik?
Nyomdánk látványos kivitelezésű képeslapjain felidézzük önnek milyen is az,
amikor van áram.  A család tévét néz, Anyu hajat szárít, Pisti a számítógépen
játszik című képeslapjaink sikeres voltukat bebizonyították már
Romániában, Ukrajnában, s egyébb fejlodő  országokban.  Elektromos energia
képeslapon- idézze fel legkedvesebb elektromos energiával kapcsolatos  emlékeit a
legsötétebb éjszakán, gyertyafény mellett is.
 

Szavazat hamisítást vállalunk jutányos áron - Szövetségi
Választási Bizottság Bt.
Az esetleges mellékhatásokért felelősléget nem vállalunk.

Bukott pártok tagsági könyvecskéit, rentábilisebb szervezetek belépési
nyilatkotazatiért elcserélném.
SZDE tagpártok, Ellenállás belépésnyilatkozatok előnyben.
Jelige :  Fordult a kocka, fordulok én is
 

BUÉK Mindenkinek a listákon és magánban is.

Hírszerelő, reklámszagértő : Horváth Zsolt-Tádé
 
 
 
 
 
 
 
 

Vissza a kezdőlapra