Fehéredik a fekete
 
Befellegzett azoknak, akik eddig különböző „titkos” számlákon és takarékbetétkönyvekben rejtették el feketén szerzett jövedelmüket a végrehajtók elől. A szeptemberben életbe lépő módosított végrehajtási törvény értelmében ugyanis a bankoknak valamennyi náluk vezetett számláról informálniuk kell a cégbíróságot, így a végrehajtók akár több helyről is összeszedhetik az adós tartozását. Újdonság, hogy az ingatlanokat szeptembertől csak beköltözhető állapotban lehet elárverezni, de ezentúl nyílt pályázatot is ki lehet írni értékesítésükre. Magánszemélytől ősztől éppúgy le lehet majd foglalni a bankszámláján lévő összes pénzt, mint a jogi személyek esetében. A kivétel csupán annyi, hogy előbbinél az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét – ami most 18.310 forint – számlán kell hagyni.
Az intézkedés szervesen kapcsolódik a kormány család-munka-rend hármas értékére való törekvéséhez.
Vissza a kezdőlapra