Válogatás
a Miniszterelnöki Hivatal
sajtószemléjéből
1. Belföld
 

Hétfőn az Országgyűlés előtt esküt tett Vonza András, akit Mádl Ferenc köztársasági elnök március 26-ai hatállyal a miniszterelnök javaslatára agrárminiszterré nevezett ki. Vonza tegnap megismerkedett a kisgazda képviselőkkel, és kijelentette: az agrártárcánál folyó vizsgálatoknak végig kell menniük a maguk útján. Kinevezését követően az agrárminiszter a tárcánál tartott állománygyűlésen - melyen Orbán Viktor miniszterelnök és Stumpf István kancelláriaminiszter is jelen volt - bejelentette: Kékkői Zoltán kisgazda képviselő lett az FVM politikai államtitkára. A tárca közigazgatási államtitkári posztjának betöltésére még nem tett javaslatot. A miniszter Orbán Viktor szavait idézte: egy váltás bizonyos energiákat felszabadít. Boros Imre, akinek ideiglenes agrárminiszteri megbízatása hétfőn megszűnt, megerősítette: elkészítette a listát azokról a kisgazdákról, akik különböző, általában tanácsadói jogcímen juttatást kaptak az FVM-től, vagy annak cégeitől

Az FKGP frakciójának 26 képviselője - köztük Szentgyörgyvölgyi Péter frakcióvezető, valamint kisgazda miniszterek - kezdeményezte a párt országos nagygyűlésének összehívását. A hivatalos indoklás szerint azért, hogy módosítsák a pártalkotmányt. Lapértesülések szerint azonban az aláírók szándéka valójában az, hogy változást érjenek el az FKGP élén. Szentgyörgyvölgyi jelezte, külön nem értesítik Torgyán Józsefet a kezdeményezésről, hiszen pártelnökkén tudomást szerez majd arról. Úgy tudni, a budapesti Kútvölgyi úti kórházban tartózkodó pártelnök állapota javult, de várhatóan a héten még kórházban kell maradnia. Kisgazda politikusok tájékoztatása szerint elnöküknek kifejezett kérése, hogy egyáltalán ne tekintsék betegnek, és ne is látogassák meg. Információk szerint az FKGP-ben biztosra veszik, hogy Torgyán József nem kíván egészségi állapotára való hivatkozással visszavonulni a politikai életből. Ennek ellenére a párt meghatározó politikusai készülnek arra az időre, amikor esetleg már nem Torgyán Józsefnek hívják az FKGP elnökét.

Koalíciós körökben nem tartják kizártnak, hogy ha az országos nagygyűlés a pártalkotmány módosításával lehetővé teszi majd a nagyválasztmány összehívását, leváltják Torgyán Józsefet, és esetleges távozását követően Turi-Kovács Béla környezetvédelmi miniszter lehet az FGKP elnöke. Lányi Zsolt, a reformkisgazdák vezéregyénisége emlékeztetett rá: ők kezdeményezték először a nagygyűlés összehívását, vállalva összes kockázatát. A párttagság mögöttük áll, a polgári platformos és reformkisgazdák szájából nem lehet kiénekelni a sajtot. Tegnap már megkezdték az FKGP választási programjának kidolgozását
- Népszabadság: Újabb kezdeményezés...
- Magyar Nemzet: Frakciójavaslat...

Minden érdekelt párt értékelte a dabasi időközi országgyűlési képviselőválasztás vasárnapi érvénytelen, első fordulóját, amelyen Szűcs Lajos, a koalíciós pártok közös jelöltje végzett az élen, megelőzve az MSZP jelöltjét.Kövér László, a Fidesz elnöke élesen bírálta Kovács Lászlót, mert az MSZP elnöke előre beharangozta a választás vasárnapi érvénytelenségét. Kövér bejelentette azt is, hogy egyik jobboldali párttal sem kívánnak tárgyalni visszalépésről. A pártelnök ismételten határozottan cáfolta, hogy a Fidesz előrehozott választásokra készülne. Nagy Sándor, az MSZP frakcióvezetője Kövér Kovács Lászlóra vonatkozó kijelentésére a következőképpen reagált: kíváncsi lenne, hogy a Fidesz elnöke egyedül jutott-e erre a megállapításra, vagy ehhez is külön tanácsadókra volt szüksége. Hozzátette: az MSZP minden politikusa minden fórumon azt hangoztatta, hogy minél többen menjenek el szavazni
- Magyar Nemzet: Dabason folytatódik...
- Népszabadság: Újraindult...

A napilapok beszámolója szerint heves vita alakult ki az MSZP frakciójának tegnapi ülésén a pártelnökség vasárnapi döntésével kapcsolatban, hogy június 30 -ára hozzák előre azt a kongresszust, amelyen a küldöttek döntenek az MSZP miniszterelnök-jelöltjéről és országos listájáról. A vasárnapi elnökségi ülésen több résztvevő is kétségbe vonta, hogy kormányválság lenne, s azt is kifejezésre juttatták, hogy ezért nem lehet előrehozott választásokra stratégiát felépíteni. A frakció tegnapi ülésén többen kifogásolták, hogy az MSZP még nyár előtt megnevezi miniszterelnök-jelöltje nevét, és elfogadja országos listáját, mivel néhány képviselő úgy vélte, ezzel ellövik utolsó puskaporukat is. Néhány képviselő szerint elég lenne novemberben megrendezni a kongresszust, mivel nem lehet előrehozott választásokkal számolni, és az elnökség a vasárnapi döntéssel kész helyzet elé állította a képviselőcsoportot
- Népszava: Jelöltlistákat készítenek...
- Népszabadsag: MSZP-s vita

A Magyar Nemzet MSZP...  értesülése szerint a párt vezetése sem számol komolyan az előrehozott választásokkal, a mostani döntést politikai okok indokolják. Többek szerint Kovács László azért karolta fel a június 30-ára vonatkozó javaslatot, mert pozíciója megrendült. Ennek egyik oka, hogy a Fidesz támogatottsága gyakorlatilag megegyezik az MSZP-ével, és ezért az első számú felelősnek a pártelnököt tartják.

(Az MSZP úgy látszik csak vitatkozni tud, még maguk között sem értenek egyet. Sorra bukkanak fel újabb és újabb miniszterelnök-jelöltek. Vajon ilyen sok a feladatra alkalmas ember van náluk vagy ellenkezőleg, nincs egy sem, s végső kétségbeesésükben megpróbálják a rosszak közül a kevésbé rosszat kiválasztani? Az biztos, hogy egy sincs aki megfelelne az egész pártnak, akkor hogy lenne olyan jelölt, aki megfelelne az országnak.)

A Világgazdaság Szűkül a rés...  a négy nagy közvélemény-kutató cég összegző eredményét hozza arról, hogy milyen sorrend alakult ki a pártok között a biztos pártválasztó, biztos szavazók körében. Tárki: MSZP 43, Fidesz 38, SZDSZ 6, MIÉP 4, FKGP 3, MDF 3. Szonda: MSZP 42, Fidesz 38, SZDSZ 6, MIÉP 4, MDF 4, FKGP 2. Gallup: MSZP 45, Fidesz 39, MIÉP 5, MDF 5, SZDSZ 4, FKGP 2. Medián: MSZP 38, Fidesz 37, SZDSZ 11, MDF 4, FKGP 3, MIÉP 3 százalék.

A Népszabadság Forgatókönyvek 2002-re...  a Századvég, Tárki előrejelzését közli: a cég számítógépes szimulációs modell alkalmazásával kísérletet tett arra, hogy előre jelezze: mely pártok mennyi mandátumot szerezhetnek a 2002-ben esedékes országgyűlési választásokon. A Tárki a februári és márciusi adatok alapján két-két forgatókönyvet vázolt fel. A februári adatok szerint, ha a biztos szavazó pártválasztók preferenciái érvényesülnek, akkor az első forgatókönyv alapján a következő sorrend várható: Fidesz 38, MSZP 41, FKGP 6, SZDSZ 5, MIÉP 3, MDF 4, egyéb pártok 3 százalék . A Fidesz 187 mandátumhoz jutna, az MSZP 170- hez, az FKGP 16 -hoz, az SZDSZ 13 -hoz. A második forgatókönyv szerint az MDF és a MIÉP is átlépné az 5 százalékos küszöböt. Így a Fidesz 36,6, az MSZP 39,7, az FKGP 5,7, az SZDSZ 5,1, a MIÉP és az MDF egyaránt 5,1-5,1 százalékot szerezne. A Fidesz mandátumainak száma 177, az MSZP-é 163, az FKGP-é 13, az SZDSZ-é, a MIÉP-é és az MDF-é 11-11 lenne. A márciusi adatok alapján az első forgatókönyv szerint a következő lenne a sorrend 2002-ben: Fidesz 38, MSZP 43, FKGP 3, SZDSZ 6, MIÉP 4, MDF 3, Munkáspárt 2 százalék . A mandátumok száma: Fidesz 170, MSZP 198, SZDSZ 18. A második forgatókönyv alapján: Fidesz 35,5, MSZP 40,3, FKGP 5,1, SZDSZ 5,8, MIÉP 5,1, MDF 5,1, Munkáspárt 1,5 százalék. A mandátumok száma Fidesz 167, MSZP 173, FKGP 11, SZDSZ 13, MIÉP 11, MDF 11.

A magyar közszolgálati rádiózás és televíziózás felügyeletének alapvető átalakítását sürgeti a brüsszeli székhelyű Nemzetközi Újságíró Szövetség (IFJ) jelentésében, amely szerint a politikai manipuláció és az illetékes hatóságok tudatos felelőtlensége miatt a megsemmisülés szélére jutott a közszolgálati elektronikus média, különösen a köztévé Magyarországon. Az Aidan White főtitkár által vezetett szövetség tapasztalatai szerint " Orbán Viktor kormánya új médiaháborút indított a kormány tevékenységéről kritikusan beszámoló média ellen." A jelentés több olyan incidenst említ, amelynek során a kormány közvetetten beavatkozott a média tevékenységébe. A jelentés szerint "a kormányzó koalíció lépései kérdésessé teszik Magyarország elkötelezettségét a valóban szabad közszolgálati televíziózás alapelvei iránt." Arra a kérdésre: vajon indokolt-e a jelentésben foglalt kemény megfogalmazásokat használni, White azt felelte: "Az a véleményünk, hogy azzal segítünk, ha teljesen egyértelműen beszélünk. A magyar közszolgálati média létezése van veszélyben, évek óta romlik a helyzet, és a kormánypártok ez ellen nem tesznek semmit. Itt egész egyszerűen nem lehet enyhébb szavakat használni, mert akkor további ürügyet szolgáltathatnánk a bajt közönyösen vagy önelégülten szemlélőknek. Nyilvánvaló, hogy azonnali lépésekre van szükség, mert a további tétlenség már helyrehozhatatlan károkat okoz. Természetesen nem támadást intéztünk a kormányzat ellen, és az országnak sem ártani, hanem segíteni akarunk azzal, hogy felhívjuk a figyelmet a magyar helyzet, és az általános európai sajtó értékrend közötti különbségre." Wisinger István, a MÚOSZ elnöke utolsó figyelmeztetésnek tartja az IFJ jelentését. Szerinte a dokumentum egyben arról is tanúskodik, hogy a kormánynak nemzetközi fórumokon kell számot adnia arról, hogy milyen cél érdekében tette tönkre a magyar közszolgálati televíziózást . A mai napon kerül az MTV Rt . hazugságokkal teli üzleti terve a nagykuratórium elé, ennek pedig nem kellett volna így történnie - fogalmazott Wisinger
- Magyar Hírlap: Az IFJ szerint...
 

Sasvári Szilárd, az Országgyűlés kulturális bizottságának fideszes elnöke az IFJ jelentéséről leszögezte: "Ezek az urak hetet, havat összehordtak. Az összegzés készítői nem ismerik az Európai Unió Magyarországra vonatkozó országjelentését, amely korrekten ítélte meg a hazai médiahelyzetet. Ez a jelentés ugyanis megállapította, hogy a közszolgálati médiakuratóriumok jelölési eljárásában az ellenzék nem vett részt. Ezért működik jelenleg ellenzéki kurátorok nélkül a Magyar Televízió és a Magyar Rádió Alapítványa . A szövetségnél nem rendelkeznek alapvető információkkal az MTV helyzetéről." Sasvári felhívta a figyelmet arra, hogy az MTV üzleti terve, amely nullszaldós gazdálkodással számol, a múlt héten elkészült. Bende Gyöngyi, az MTV Rt. szóvivője elmondta: az IFJ MTV-ről szóló jelentését csak másodkézből ismeri, ami pedig nem elégséges ahhoz, hogy arról érdemben nyilatkozzon. Az azonban igencsak megkérdőjelezhető, hogy az IFJ mennyire tudott valós képet kialakítani az MTV helyzetéről az épületében eltöltött bő 20 perc alatt. Bakó Lajos , az MTV Közalapítványa Kuratóriumának elnöke csodálkozását fejezte ki, hogy Aidan Wite -nak elegendő volt két nap, hogy megismerje az MTV helyzetét.

Elmondta: információi szerint Portugáliában, Belgiumban , illetve Spanyolországban a közszolgálati televízió hasonló jogi keretek között működik, mint hazánkban, sot a magyar köztévé sokkal több jogot kapott az önállóságra, mint az említett EU-tagországok állami televíziói
- Magyar Nemzet: Második...
- Népszabadság: Köztévé....
 

2. Gazdaság

A Financial Times brit lap úgy tudja: az orosz Szibur vegyipari nagyvállalat - amely a Gazpromhoz kapcsolódik és tulajdonrésszel bír a BorsodChem-ben (BC), valamint a TVK-ban is - egyesíteni kívánja a két céget. A Szibur elnöke szerint cégének a TVK-papírok 25 százalékára van opciója. A Mol vezérigazgatója, Mosonyi György viszont nem tud ilyen opcióról. A TVK elnöke, Olvasó Árpád azt mondta: az elképzelés nem illik bele a TVK jelenlegi stratégiájába
- Magyar Nemzet: Vegyipari...
- Népszabadság: A Szibur...
 

3. Külföld
 

Folytatódott a magyarellenes kampány Szlovákiában. Rimaszombaton a református templom falára kerültek a korábbihoz hasonló feliratok, de megjelent a horogkereszt és az áthúzott, körbe rajzolt H betű is. A Magyar Koalíció Pártja és az NEKH elnöke mélységesen elítéli a majdani békéscsabai szlovák főkonzulátus és a tavaly óta működő kassai magyar főkonzulátus épületének meggyalázását
- Magyar Nemzet: Újabb magyarellenes...

A macedón hadsereg folytatta a szakadár albán fegyveresek elleni támogatását, és tisztogató hadműveletet kezdett Tetovo környékén. A lázadók többsége állítólag megfutamodott. Lord Robertson, a NATO főtitkára leszögezte: nem tűrik a Balkán destabilizálását, senki sem akar egy újabb vérfürdőt
- Népszabadság: Menekülnek...
- Magyar Nemzet: Szkopje tárgyal...

összeállította: B.Ágnes
Vissza a kezdőlapra