STÁTUSTÖRVÉNY
az RMDSZ észrevételei

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) 28 pontban foglalta össze észrevételeit azon a megbeszélésen, amelyen a határon túli magyar szervezetek képviselői vitatták meg a szomszédos országokban élő magyarokról szóló törvény (a státustörvény) tervezetét a magyar kormány illetékeseivel -- közölték az RMDSZ vezetői a Romániai Magyar Szó című lapnak adott nyilatkozatukban, tudósít az újvidéki Magyar Szó című napilap mai száma. Markó Béla, az RMDSZ elnöke elmondta: „a szövetség módosító javaslatainak továbbra is az a célja, hogy a törvénytervezet minél pontosabb legyen, minél pontosabban fogalmazzon. Ugyanakkor, ahol lehetséges -- bár kerettörvény jellegű --, minél konkrétabb is legyen”. Az RMDSZ elnöke nagyon lényegesnek nevezte: minél pontosabbak legyenek azok a kritériumok, amelyek alapján meghatározzák, hogy kik kerüljenek a státustörvény hatálya alá. Az első lépés a magyar igazolvány igényléséhez mindenképpen egy nyilatkozat lenne arról, hogy a kérelmező magyarnak vallja magát. Ebbe a körbe belekerülnének családtagok is. Ugyancsak igényelhetne ilyen igazolványt az, aki magát magyarnak valló személy családtagja: házastársa, gyereke.

„Hangsúlyozom, elsősorban nyilatkozatról van szó, mert a hovatartozás szabad bevallás kérdése. Mi magunk döntjük el, hogy melyik nemzethez kívánunk tartozni. De ennek azért vannak kritériumai. Például bizonyítani kellene valamilyen módon egy minimális nyelvtudást, vagy azt, hogy valaki magyar iskolába járt vagy magyar egyházhoz tartozik. Ezek alternatív kritériumok lennének, s alkalmazásukról valószínűleg még lesz vita. Azért is igyekszünk pontosan fogalmazni, mert nem arról van szó, hogy egy törvény segítségével vagy egy ajánló szervezet segítségével valaki megpróbálja megállapítani: ki a magyar”, mondta Markó Béla. Szerint nem kellene szigorú kritériumrendszert felállítani, mert ennek a törvénynek befogadó jellegűnek kellene lennie, hiszen a múlt században elég sokan tettek azért -- maga a történelem is --, hogy sokakat eltávolítsanak a magyar nemzettől. „Most hasznos lenne egy ellenkező irányú folyamat”, fejezte be az RMDSZ elnöke, írja a Magyar Szó az MTI-re hivatkozva.
 

Vissza a kezdőlapra