Szabaddemokrata hétvége
A hír ennyi volt: (TV Hiradó)

  Az SZDSZ Országos Tanácsa támogatja Demszky Gábor pártelnök
  fővárosi villamosvásárlási ügyben tett lépéseit.

  Haraszti Miklós ügyvivő a szombati testületi ülés után elmondta: az OT
  megértéssel fogadta Demszky Gábor szocialistáknak tett
  kompromisszumos ajánlatát. Ugyanakkor a politikus szerint
  meggyőződésük, hogy a főpolgármester és a budapesti SZDSZ részéről
  helyes volt a nyilvánosság előtt tisztázni a párt - a koalíciókötésre
  vonatkozó - alapelveit is. Haraszti Miklós szerint ebben a vitában
  nemcsak az volt a tét, hogy a Fidesz-kormány pénzelvonó, Budapest
  tönkretételére játszó politikája sikerrel járhat-e. Az ügyvivő hangsúlyozta:
  pártja kiáll a közpénzekkel átlátható gazdálkodás mellett. Szent-Iványi
  István frakcióvezető a miniszterelnököt a sorkatonai szolgálatról kifejtett
  véleménye miatt élesen bíárálta és hozzátette: az SZDSZ azért is
  fogadta megütközéssel a kormányfő szavait, mert eddig a Fidesz is a
  kötelező sorkatonai szolgálat megszüntetését szorgalmazta, még akkor
  is ha ezt jóval hosszabb idő alatt hajtotta volna végre, mint az SZDSZ.
  Béki Gabriella, az országos tanács elnöke Mikola Istvánt azzal vádolta,
  hogy az egészségügyi miniszter a reformok végrehajtása helyett
  "pótcselekvést folytat", rendcsinálást ígér és részt vesz a Nyírő Gyula
  kórházzal kapcsolatos "botránygerjesztésben".

Nézzük ennek a hírnek a lényegét. Három témájuk van: a villamos, a sorkatonai szolgálat és a Nyírő Gyula kórház. Három szereplő adja elő az SZDSZ véleményét.
A villamos ügy a legkínosabb. Tudjuk, Demszky véleménye az volt, hogy vagy villamos, vagy koalíció. Ma már biztosan tudjuk: a koalíció marad, s a villamos alighanem jön. Annyit tudott a főpolgármester elérni a szocialistáknál, hogy a hivatalos lezárással megvárják a közbeszerzési tanács döntését. Ennek tartalmában viszont az ügyet ismerők biztosak: támogatni fogják a vásárlást. Ezért terelik most a kérdést az átlátható gazdálkodás címszó alá, okosan elkezdenek másról beszélni, mint eddig. Mi azért ne feledjük, Demszky komoly vereséget szenvedett. Az pedig, hogy végül beáll a sorba, hiteltelenné tesz minden olyan mondatot, amely szerint az SZDSZ független, a Fidesztől és a szocialistáktól egyenlő távolságot tartó párt. A hannoveri villamos feltárta, hogy milyen hosszú - pontosabban: milyen rövid  - a póráz Demszky nyakán. Az egész folyamat értékelését a jobboldalisággal aligha vádolható Mészáros Tamás is elvégezte. Tanulságos olvasmány.

Szent-Iványi azt hiszi, hogy akkor lesz jó frakcióvezető, ha folyton támad. Mint a régi jó időkben, amikor a szabaddemokraták jelvénye két betű volt: de, ami talán a demokratát hangsúlyozta, ám lényegüket, a kekeckedést emelte ki. A miniszterelnöki beszéd valóban szólt arról, hogy a magyar fiataloknak jobb erőnléti állapotban kellene lenniük. Nem szólt azonban arról, hogy a katonai szolgálat mikor alakul át önkéntessé. Tudjuk, jelenleg is sok betöltetlen hely van, amelyre nem akad jelentkező. A katonai szolgálat tekintélyének visszaszerzését emelte ki, tehát olyan lépéseket tervez, amelyek  előfeltételei a sokak, így a Fidesz által is jónak tartott önkéntes hadsereg felállításának. Ám az SZDSZ szándékosan kiemel részleteket és az általa készített torzításokat támadja. Régi trükk. Most azonban kapkodnak, elfelejtették házi lapjukkal megbeszélni, hogy hová tegye a hangsúlyt. A Népszava ugyanis nem sokat mond arról, amit az SZDSZ támad.

Mikola István határozottan lépett fel a Nyírő Kórház ügyében. Hogyne tette volna, hiszen nemcsak arról szóltak a hírek, hogy egy nővér saját bevallása szerint 30-40 beteget megölt, hanem arról, amit a kórház amúgy derék főigazgatója mondott, hogy ez bárhol megtörténhet.
Ebben a pillanatban minden nővér bűnös, minden beteg veszélyben van. Ahogy valaki egy rosszkedvű pillanatban mondta, ezentúl csak az anyósom mehet kórházba, az anyám nem... Ám nem lehet eltréfálni a dolgot. A közbizalom helyreállítása volt a tét, ami gyors és határozott intézkedéseket követelt.
A hírhez lassan hozzászoktunk. A miniszter úr nem engedte elterelni a figyelmet a téma lényegéről. Biztos, hogy kevés nővér van a kórházakban, de ennek semmi, de semmi köze nincs ahhoz, hogy valaki gyógyít, vagy öl.  Ha csak öt beteg van rábízva, nem harminc egy éjjel, akkor is megölhet egyet az ötből.
A miniszter tette a dolgát, olykor kissé talán érdesen fogalmazott, s közben egy ügyvéd kitalálta, hogy a gyilkosságot semmi sem bizonyítja, csak a nővér vallomása. Ha visszavonja - s elkezdték rábeszélni erre - máris lehet vádolni a minisztert, hogy feleslegesen, hebehurgyán cselekedett. Ez a lejáratósdi megkezdődött néhány újságcikkben, s ennek az aljas folyamatnak része a Béki nyilatkozat is.
 
 

Vissza a kezdőlapra