KISEBBSÉGI FIGYELŐ

SZLOVÁKIA
2001. március

Külpolitika

Günter Verheugen, az EU bővítési biztosa februárban három napos látogatást tett Pozsonyban. Elutazása előtt kedvező értékelést adott az ország csatlakozásának esélyeiről. Megítélése szerint Szlovákiai fel tud zárkózni azokhoz az országokhoz, amelyekkel Brüsszel 2002-ig befejezi a csatlakozási tárgyalásokat. Verheugen hangot adott annak, hogy bízik benne, hogy az elmúlt év alatt megnyitott 16 fejezet után most újabbakra is sor kerülhet. A biztos az ország vezetőivel történt tárgyalások mellett felkeresett kelet-szlovákiai roma településeket is. A romák helyzetével kapcsolatban megjegyezte, hogy tapasztalatai felemások voltak, és utalt arra, hogy a csatlakozni kívánó országok előreláthatóan nem fogják tudni megoldani rövid időn belül a romák gondjait, de amit Brüsszel elvár, az a roma lakosság felemelkedésére vonatkozó komplex stratégia kidolgozása.

Február végén Pozsonyban tárgyalt Vojislav Kustonica jugoszláv elnök a szlovák állami vezetéssel. Ennek során Mikulas Dzurinda kormányfő a Duna hajózhatóságának helyreállításához szükséges segítséget ajánlott fel Kostunicának.

Eduárd Kuka külügyminiszter február 20-án Strassbourgban aláírta a Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját, amely előrelépést jelenthet Szlovákia uniós csatlakozásainak menetében is. Az egyezmény célja Európa történelmi, regionális vagy kisebbségi nyelveinek a védelme. A dokumentumot elfogadó országoknak el kell ismerniük, hogy az országban (vagy egy részén) létezik kisebbségi nyelv, valamint tiszteletben kell tartaniuk annak földrajzi körzetét (oly módon is, hogy a közigazgatási felosztás ne akadályozza a nyelvhasználatot). Pozsony elsősorban azt vállalta, hogy azokon a településeken engedélyezi a kisebbségi anyanyelvek használatát, ahol a kisebbség létszáma eléri a 20 %-ot. A dokumentum ratifikálása várhatóan széleskörű vitát fog Szlovákiában kiváltani.

Vissza a kezdőlapra