Megvan az alkotmány, vége a mézesheteknek?

Mint ismeretes, a szlovák alkotmány módosítása Szlovákia Európa Uniós csatlakozásához is okvetlenül szükség volt. Az alkotmányt a koalíció nem tudta megszavaztatni, csak a MKP segítségével. Miután megegyeztek azokban a dolgokban, amelyek az MKP szerint lényegesek, megtörtént a szavazás. A kormánypártok közül csak az MKP adta le az összes szavazatát.
A három kérdéskör, amelyben az MKP előre akar lépni, a nyitrai magyar kar, a közigazgatási reform, és a tulajdonos nélküli földek ügye. Egyik pontban sem fogadták el maradéktalanul a magyar javaslatokat, de mindháromban ésszerű kompromisszum bontakozott kis, ezért a magyar képviselők megszavazták az alkotmánymódosítást.

Úgy tűnik, a mór megtette a kötelességét, a mór mehet.

Erre utal az a sajnálatos tény, amely durva szószegés benyomását kelti: a szlovák partnerek tagjai a magyar Koalíció Pártja egyetlen javaslatát sem fogadták el. Az MKP elhagyta a koalíciós egyeztetést, és a választmány összehívása várható. A koalíció megtartásáról vagy felmondásáról ugyanis csak ez a testület dönthet.
Magyarország számára is kellemetlen, sőt káros ez a helyzet, mert megnehezíti mind a Duna vízelosztásáról szóló tárgyalásokat, mind a kétoldalú kapcsolatrendszer egészét. Szlovák belügyekbe ugyan nem avatkozhatunk, de a védhatalmi státus mégis fellépésre kötelez. A vita központjába most a közigazgatási reform került. Itt a kormánynak semmi mást nem kellene tennie, mint hallgatni az Európa Tanács szakértői csapatára.
 

A
Vissza a kezdőlapra