Mától elnök George W. Bush
Szombaton délelőtt 11.30-kor (nálunk 17.30-kor) Washingtonban, a kongresszus épületénél  leteszi a hivatali esküt George Bush, az Egyesült Államok 43. elnöke.

A republikánus Bush Bill Clinton kétszer négy éve után költözhet be a Fehér Házba, ahol utolsó republikánus elődje édesapja, az 1993. januárjáig elnöklő idősebb George Bush volt.

A beiktatási ünnepség már csütörtök délután megkezdődött Lincoln-emlékműnél. A több ezres közönség előtt a haditengerészet zenekara játszott, filmet vetítettek Bush eddigi életéről, és volt tűzijáték is.

Az MTI washingtoni tudósítója a következők szerint számol be a négynapos ünnepségsorozatról:

                       A csütörtöktől vasárnap estig tartó eseménysor keretében nyolc nagy -
                   "szövetségi szintű" - beiktatási bált tartanak az amerikai fővárosban. Érdekesség,
                   hogy a nyolc helyszín egyike nem valamely nagyszálló elegáns bálterme, hanem a
                   washingtoni központi vasúti pályaudvar, a Union Station nagycsarnoka - amely
                   egyébként építészeti értékeit, valamint kifogástalanul karbantartott állapotát
                   tekintve felveszi a versenyt a legimpozánsabb helyekkel. A nyolc "központi bál"
                   mellett az egyes államok által rendezett mulatságok is színesítik a beiktatási víg
                   napokat. Ami leginkább "sikk" ezen a mostani beiktatáson, az a texasi "csizmás
                   bálon" való részvétel.
                        Bush szóvivője, Ari Fleischer csütörtökön megerősítette, hogy a megválasztott
                   elnök már sikeresen begyakorolta a legegyszerűbb tánclépéssorozatot. George Bush
                   - saját állítása szerint - utoljára előző beiktatásán táncolt, amikor texasi kormányzó
                   lett. Mint hozzátette, felesége már nagyon várja az újabb alkalmat.
                        A bálokon kötelező férfiaknak a frakk, nőknek pedig a nagyestélyi. A három
                   olyan gyertyafényes beiktatási vacsorára, ahol Bush megjelenése is várható, nincs
                   ilyen szigorú előírás az öltözéket illetően, de a 2500 dolláros részvételi díj bizonyára
                   erőteljes szűrő a "jól szituáltság" szempontjából.x Az elnöki eskütételt a
                   hagyománynak megfelelően parádé követi, és az immár Bushékat és kíséretüket
                   szállító elnöki autókonvoj (Bill Clinton ekkorra már megérkezik a New York melletti,
                   Chappaquában levő új otthonába) lassú menetben a Fehér Házhoz hajt. Az
                   eseménysor miatt lezárják a Capitol és a Fehér Ház közötti környéket. A
                   Pennsylvania sugárút mentén két olyan helyet jelöltek ki, ahol tiltakozó tüntetést
                   szabad tartani, de a rendőrök nagyon kiterjedt biztonsági intézkedéseket
                   foganatosítanak.
                        A meteorológia az elnöki beiktatás idejére kellemetlen időt, hűvös szelet és
                   havas esőt jósol.

Clinton már elbúcsúzott a választóktól csütörtök este egy tévébeszéddel. Beszédében jókívánságait fejezte ki utódjának, köszönetet mondott munkatársainak, és minden állampolgárnak a kapott támogatásért és együttműködésért. Értékelte az elmúlt 8 év eredményeit, s véleménye szerint jó állapotban adja át az országot utódjának. Külön kiemelte, hogy sikerült felszámolni a költségvetési hiányt, hogy Amerika továbbra is a nemzetközi életben vezető szerepet tölt be, és hogy a nagyon sokszínű Amerikában továbbra is őrizni kell azt a közös értéket, amelynek fő jellemzője a mások iránti türelem, az egyenrangúság és az egyenjogúság tiszteletben tartása.

Vissza a kezdőlapra