Vajdasági hírek
Vajdaságnak saját költségvetése lesz?

Az újvidéki 021 Rádió vendégeként Gyorgye Gyukics tartományi kormányfő elmondta, hogy a köztársasági költségvetés új tervezetének értelmében a vajdasági költségvetés ezután reális bevételekből fog majd létrejönni. Gyukics szerint a költségvetésről szóló törvény lehetővé teszi majd, hogy a tartományi kasszába folyjon be a vajdasági vállalatok nyereségének tíz százaléka, és a tartomány területén dolgozók fizetésének öt százaléka. A kormányfő értékelése szerint ilyen módon évi négyszáz millió dinár bevételhez juthat majd a vajdasági költségvetés.

Az erről szóló törvényjavaslatot a köztársasági képviselőháznak kell jóváhagynia, ezért Gyukics arra figyelmeztetett, hogy még lehetségesek különböző módosítások és változtatások.

Hamarosan kinevezik az új iskolaigazgatókat

A Tartományi Végrehajtó Tanács hétfőn napirendre tűzte a tartományi oktatásügyi titkárság javaslatát a vajdasági általános és középiskolák megbízott igazgatóinak kinevezésére vonatkozóan, jelenti az újvidéki 021 Rádió. Az ezzel kapcsolatos javaslatokat az egyes városok helyi önkormányzatai juttatták el a tartományi illetékesekhez, akik a javaslatokat a köztársasági oktatási minisztérium felé továbbítják.

Az ülésen azt is hangsúlyozták, hogy az új iskolaszékek megválasztásának folyamatát legkésőbb április 15-ig be kell fejezni, áll a tartományi tájékoztatási titkárság közleményében, jelenti a 021 Rádió.

A szabadkaiak visszavárják Gyingyicset

Csak nagy vonalakban sikerült a legégetőbb problémákról tárgyalni dr. Zoran Gyingyics szerbiai kormányfővel a múlt heti szabadkai látogatása alkalmával, ezért hamarosan ismét a városba látogat majd munkatársaival, jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján Ispánovics István polgármester. Külön figyelmet szentelnek majd a gazdasági kérdéseknek, jelenti a Szabadkai Rádió.
 
 

Vissza a kezdőlapra