Örültem, hogy Bauer Tamás érdemben válaszolt a „Hazátlanság helyett két hazát” című vita-cikkemre. Merőben másképp gondolkodunk a kérdésről, s ez látszólag értelmetlenné is teszi a további vitákat. Cikkének viszont van két olyan eleme, amely lehetővé, sőt szükségessé teszi a folytatást.
 
1. Bauer Ungváryval való vitájában megfogalmazza álláspontjának lényegét: „a kisebbség saját nyelvi-kulturális környezetének megőrzése és fejlesztése kétnyelvűséggel, magyar könyvekkel és televízióval, magyar oktatási rendszerrel és kulturális intézményekkel és azzal, hogy a magyar állam mindezt a maga eszközeivel – diplomáciai eszközökkel, sok-sok pénzzel, szakemberekkel, intézményes továbbképzéssel, műholdas televízióval, az internet-hozzáférés terjesztésével stb. – támogatja.” Mindezt magam is vallom. Fontos, hogy Bauer is elismeri: ehhez a magyar állam tevékeny részvétele és anyagi ereje szükséges. Nehéz ezek után megérteni, hogy miért fél Bauer attól, ha a magyar kisebbség nemcsak szülőföldjén kap extra támogatást, hanem az anyaországban is. Az egyik következik a másikból. Hogyan lehet tiszta szívvel támogatni a határon túli akciókat, és ugyanakkor elvetni a határon belülieket?
2. Az anyaországban adott gondoskodást semmilyen körülmények között nem lehet irredentizmusnak tekinteni. A Kárpát-medencében az irredenta szónak sokak fülében rossz csengése van. Ne vitatkozzunk azon, hogy ez jogos, vagy jogtalan. De ne is vonjunk be vitáinkba oda nem illő kifejezéseket. Bauer Tamás azt állítja, hogy az én felfogásom ”irredentizmus, területi igények nélkül”, ami pedig fogalmi ellentmondás, ha tetszik fából-vaskarika. Az irredentizmus ugyanis - a szótár szerint - éppen területi igényeket akar nemzetiségi összetartozás, vagy történelmi jog címén érvényesíteni. Puhának akkor nevezhető, ha a területet szerzésre nem erőszakkal, hanem a Helsinki Egyezmény szellemében tárgyalások útján törekszik. A mi jövőképünkben a területi kérdésnek még a felvetése is értelmetlen, hiszen maguk a határok lesznek értelmetlenné, értelmezhetetlenné. Ezért visszautasítok minden olyan gondolatot, amely elképzeléseinket az irredentizmussal hozza kapcsolatba.


Örömmel számolhatok be arról, hogy ez az új felfogás nemcsak az érintett magyar kisebbségek körében, hanem például szlovák és román részről is kap támogatást. A kereszténydemokrata Dzurinda miniszterelnök úr például ebben a szellemben vett részt az európai néppárti tagsággal rendelkező Magyar Koalíció Pártja legutóbbi kongresszusán. Ők is tudják, hogy a mi terveink csak akkor valósulhatnak meg, ha ők maguk is az Európai Unió tagjává lesznek. Szlovákok, románok, kisebbségi és anyaországi magyarok közös érdekét képviseljük tehát. A megoldás, amit javaslunk, tartósabb és hatékonyabb az irredentizmus minden formájánál.

Surján László

Vissza a kezdőlapra