A VMDP választmányának közleménye
A Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) Választmánya 2001. március 3-i ülésén külön napirendi pontban foglalkozott Zsarko Koracs kormányfőhelyettesnek, a Szociáldemokrata Unió elnökének minapi nyilatkozatával, amelyben az ismert szerb liberális politikus pártjának a szerb menekültek helyzetének rendezésével kapcsolatos projektumát ismertette a nyilvánossággal, írja vasárnapi számában a Magyar Szó. Koracs kormányfőhelyettes a 600 000 horvátországi és bosznia-hercegovinai, valamint a 200 000 kosovói szerb menekült lakás- és munkahelyteremtési gondjait a Tanjug hírügynökség február 27-i jelentése szerint külön állami alapokból vagy pedig erre a célra kivetett adókból kívánja megoldani, „mégpedig a nagyszerb nacionalizmus korábbról már ismert receptje szerint”, írja Csorba Béla, a VMDP alelnöke a választmányi ülésről készült beszámolójában, majd így folytatja: „Ebben az elképzelésben kiemelt szerepe lenne a Vajdaságnak, ahová a Koracs szerint félig lakatlan falvakba kellene a szerb menekülteket letelepíteni, szolidaritási lakásépítéssel és az elhagyott lakóházak állami felvásárlásával támogatva őket”.

 „A Vajdasági Magyar Demokrata Párt aggodalommal szemléli e legújabb asszimilációs törekvéseket, annál is inkább, mert az Európa Tanács (ahová állítólag Jugoszlávia is igyekszik) kisebbségi jogokra vonatkozó konvenciójának 5. szakasza határozottan megtiltja a demográfiai összetétel szándékos megváltoztatását azon régiókban, ahol kisebbségi lakosság él. Ezt a tilalmat Milosevics idején semmibe vették, ami, ismerve a diktatúrák természetét, sajnos érthető. Az viszont már érthetetlen, hogy egy magát demokratikusnak nevező párt és annak kormányfőhelyettesi rangú elnöke miért folytatja ott, ahol Milosevics és Seselj abbahagyta! Érthetetlen ugyanakkor az is, hogy Zsarko Koracs Vajdaságot és a vajdasági magyarságot is fenyegető projektumára mindezidáig nem reagált a vajdasági sajtó, vagy ha igen (pl. a Danasz), akkor a lényeget elhallgatta”, írja Csorba Béla, a VMDP alelnöke a Magyar Szó vasárnapi számában.
 

Vissza a kezdőlapra