Duma-István András
Horváth Sándor
Király László
Nagy Zoltán Mihály
Szabó Palócz Attila
Szente B. Levente
Tartalom:
Heten egy hangon
Hét törzsnek bolondjai
én vagyok
Gyűrött vers
Igátlan állat
Kínnak sajnálása
Hat
személy fehér asztalnál össze-vissza botlódik
és
isszák a sört, mérték nélkül hajnalig
Annál
több, hogy szeretjük egymást, nem lehet,
s
mégse mindegy, hogy milyen a szeretet
Kezünkben
poharunk koccintásra hív,
milyen
szép, ha együtt dobban a szív
Egy
pap vagy táltos vagy még heten vagyunk,
nem
tudhatom hová, merre tartunk
Hová
visznek vajh, a szeszes gondolatok,
mikor
az életben vagy vagyok, vagy nem vagyok…
Mert
lehet, hogy szentek a táltosok, s a papok,
de
én sem szent, sem táltos nem vagyok
Hányszor
baszódtál féligazságokon?
Ahányszor
ottmaradtál szárazon…
Pálinka-kedvesem,
talán szebb a lét
Mefisztó
velünk van gonoszért
Hová
tűnt innen a szenny és a szemét?
Ki tudja
kimondani még a saját nevét?
S leszünk,
ki elmondja még ennek ellenére
Kerül-e
zsír a kárpátaljai kenyérre?
Ki majdan
saját szemét kaparja ki,
Lehet
szellemi harakiri
én
kárpátaljai magyar vagyok
én
csángó magyar vagyok
én
erdélyi magyar vagyok
én
délvidéki magyar vagyok
én
felvidéki magyar vagyok
én vagyok
Összegyűrődött
bennem egy levél,
összegyűrödött
bennem egy élet, mely nem él,
sima
lelkemet nem éri bánat,
búvópatakban
lesem hazámat
kavics
létemet a patakra hagyom,
szeret
könyveit mamáig sirom…
Hová
mehetnék, kit keresnék, hol találom?
Hétköznapivá
kopott a halálom
Pedig
az élet: álom
s
mégis vállalom halálom.
Nem
voltam más, csak igátlan állat,
megvakítva
is csak téged látlak,
ha
rózsákon csuszok vagy mászok,
nem
érdekel, hogyan látnak más virágok
csokorba
kötnek, akik nem szeretnek,
és
körénk gyűlnek mindnyájan a szentek,
így
leszünk örök szétszórattatásban,
együttesen,
rettegve vagy bártan
Szeretjük
egymást és erre nincs bocsánat,
ettől
epednek el bennünk a vágyak,
kuruzslók
mondanak fejünkre hibát,
mégsem
látok színt mást, csak lilát.
Mérges
epeikkel nyavadnak sajnáljuk,
csak
az otthon lehet, hol megálljunk.
Miért
maszatos ablak a szemünk?
Sosem
tudjuk, hová megyünk.
A
csönd falja fel a csángó epét,
s
e csönd nem látja még önnön végzetét.
