A dabasi győzelem
Szűcs Lajos (Fidesz) és a koalíció nyert Dabason
A vasárnapi dabasi időközi országgyűlési  képviselő-választást Szűcs Lajos, a Fidesz-MDF-FKGP jelöltje nyerte 8124 szavazattal. A második helyen Kovács István, az MSZP jelöltje végzett 5787 vokssal, míg Nagy Ferenc az SZDSZ támogatásával - harmadikként - 436 szavazatot szerzett.

Kövér László, a Fidesz elnöke a dabasi időközi országgyűlési képviselő-választás eredménye kapcsán vasárnap este az MTI-nek nyilatkozva köszönetét fejezte ki a polgároknak, akik voksolásukkal eredményessé tették a választást.

- A tenni akarás győzedelmeskedett az érdektelenség felett - szögezte le Kövér László. A politikus Szűcs Lajos győzelmét a polgári koalíció sikereként könyveli el. Mint mondta: ez a siker jelzi, hogy a polgárok támogatják a családok érdekeit, és az ország felemelkedését képviselő koalíció tevékenységét.

Megfogalmazása szerint a Fidesz szempontjából is nagyon jelentős ez a győzelem, mert mutatja, hogy a párt támogatottságának növekedése nem csak a közvélemény-kutatási adatok, hanem a valóság alapján is megnyugtatóan alakul. Kövér László végül köszönetét fejezte ki Szűcs Lajosnak, és a jelölt kampánymunkáját segítő csapatnak.

Az MSZP jelöltje az első fordulóhoz képest csaknem ezer szavazattal kapott többet, így a MIÉP jelöltjének visszalépése biztosította a jobboldal győzelmét - reagált a Magyar Szocialista Párt országos elnöksége az MTI-hez eljuttatott közleményében a dabasi időközi országgyűlési képviselő-választás második fordulójának eredményére, vasárnap. A szocialisták álláspontja szerint "ezért nem válaszolt Orbán Viktor miniszterelnök Kovács Lászlónak, az MSZP elnökének a hozzá intézett levelében feltett kérdésekre, ezért kerülte el, hogy elhatárolódjon a MIÉP politikájától". A MIÉP szavazóival megerősített jobboldal győzelmében szerepet játszott az is, hogy maga a kormány is részt vett a kampányban, többek között azzal, hogy szombaton már a kampánycsend ideje alatt jelentették be a kormány egyelőre nem is végleges döntését a nyugdíjemelésről. A kormányoldal kampányát a megszokott, ám demokratikus jogállamban elfogadhatatlan egyoldalúsággal szolgálta ki a közszolgálati televízió és rádió is - áll az MSZP elnökségének közleményében. (Az MSZP nem tud felülemelkedni önmagán. Ez a nyilatkozat is védekezik meg támad, de semmi érdemit nem mond. Ilyenkor illik például gratulálni a győztesnek, ebből semmit nem látunk. Szokás valami önkritkát mondani, nem hallunk. Arról a csekélységről viszont hallgat az MSZP, hogy épp a kampány alatt határolódott el Kövér a MIÉP-től, s ezt még Pusztai is észrevette. Fel is hívta rá a figyelmet országosan is, nemcsak Dabason. A visszaléptetett MIÉP jelölt meg pártját a koalíció kurvájának nevezte, nem feltétlenül azért, hogy szavazói a koalíciós jelöltre adják voksukat. No, de Kovács mindig szabadon bánt a tényekkel.)

A szocialisták jelzik, hogy Szűcs Lajos győzelme Pest megye 14. számú választókörzetében nem módosította a parlamenti arányokat, mert ez a hely eddig is a Fideszé volt. - Ismét egy olyan mondat, aminek semmi értelme. A hely eddig üres volt, most viszont kormánypárti a képviselő. Az MSZP - ha már elnökségi nyilatkozattaal reagált, s senki nem adta a nevét, "arcát" a dologhoz, - azért megpróbálhatott volna kulturáltan viselkedni és legelőször gratulálni a győztesnek.

Nagyon örülök, hogy a dabasi időközi országgyűlési képviselő-választáson a kormánypártok közös jelöltje győzött - nyilatkozta Dávid Ibolya az MTI-nek vasárnap este. A Magyar Demokrata Fórum elnöke szerint ez az eredmény visszaigazolta azt a választási szisztémát, amely szerint a második fordulós összefogás az egyéni jelöltek esetében mindenkor sikert hoz. (Megjegyezzük, hogy jelen esetben nem volt valódi "második forduló", hiszen mindenki indulhatott most is, s a három koalíciós párt viszont eleve közös jelöltet állított. Sokkal inkább azt mutatja az eredmény, hogy érdemesebb közös jelöltet állítani.)
 

Vissza a kezdőlapra