Danone, sokadszor
Győr: tüntetnek és bizakodnak

GYŐR -- (Magyar Rádió) A szakszervezet hívására több mint ezren vettek részt a győri kekszgyárnál tartott demonstráción: győriek, székesfehérváriak, budapestiek fejezték ki tiltakozásukat, szolidaritásukat a gyár bezárásától tartó dolgozókkal.
Dombóvári Lajosné, a gyár szakszervezeti bizottságának titkára a tüntetés előtt azt mondta: nem tehetnek mást, tüntetnek és bizakodnak. Reménykednek abban, hogy a multinacionális francia cég megtartja szavát, mert megállapodást sem a Gazdasági Minisztériummal, sem a város vezetőivel nem írtak alá.

A Danone Budapest Kft. szakszervezeti vezetője jobban ismeri a francia tulajdonost, mert több mint nyolc éve telepedett meg a fővárosban. Mint mondta, a multinacionális cég nem tartja be a nemzeti törvényeket, a nemzetközi megállapodásokat, és nem tartja be a kollektív szerződést. A bérmegállapodásokhoz nem adják meg az információkat.

A budapesti szakszervezeti vezető felhívta a figyelmet, a Danone nem riad vissza attól sem, hogy megfélemlítse a szakszervezeti és az üzemi tanács tisztségviselőit, és mint mondta, az elkövetkező időben elbocsátásokra kell számítaniuk a győrieknek.



Eddig a hír. Amit nem értek, hogy a Budapestről jött vezető miért nem lépett fel a törvénysértések ellen?
Érdemes elolvasni, hogy milyen közleményt adott ki a Danone a megbeszélések után.
 
Találkozó a magyar hatóságok és a DANONE Csoport vezetői között

Jean-René Buisson, a DANONE Csoport Humán Erőforrás Igazgatója, és Jean-Louis Gourbin, a Keksz Részleg Igazgatója a mai napon találkoztak Matolcsy György gazdasági miniszterrel, hogy ily módon válaszoljanak a Győri Keksz átszervezésének bejelentése által keltett félelmekre.

E találkozó során a DANONE Csoport képviselői ismételten kijelentették: “Érzékenyek vagyunk mindazon indulatokra, amelyeket győri és székesfehérvári üzemeink ipari átszervezési terve keltett, és – mint ahogy azt a miniszter úrnak is jeleztük – nyitottak vagyunk arra, hogy részletes tárgyalásokat folytassunk a megfelelő szervekkel.”

A DANONE Csoport a Győri Kekszet 2000 novemberében vette meg.

„Hiszünk a magyar kekszpiac fejlesztésében, a társaság minőségében és dolgozóinak hozzáértésében, valamint márkáinak erejében – nyilatkozta Jean-Lous Gourbin. Ezen túlmenően pedig szeretnénk valamennyi innovációs ismeretünket is hasznosítani a társaságban. Azonban az utóbbi öt év során kialakult konkurencia nyomásának eredményeként a Győri Keksz elvesztette versenyképességét, és nem tudott további beruházásokat megvalósítani. A Győri Keksz a győri és székesfehérvári két üzemében ipari kapacitásának mindössze 30 %-át használja ki. Fontos tehát, hogy olyan megoldásokat találjunk, amelyek új erőt öntenek e cégbe. A növekedést csak a költségek csökkentésével és az ipari eszköztár versenyképességének megerősítésével érhetjük el.”

Jean René Buisson úr hozzátette: „A terv bejelentése óta meghallgattuk a munkavállalókat, az üzemi tanácsot, a szakszervezeti képviselőket, valamint a nemzeti és helyi hatóságokat. Mindez lehetővé tette számunkra, hogy jobban megbecsüljük a társaság dolgozóinak kekszgyártásban összegyűlt tapasztalatát és mély kapcsolódását Győr régiójához.

Következésképpen a miniszterrel közösen abban állapodtunk meg, hogy a Csoport európai eljárási szabályzatának megfelelően tanulmányozni fogunk és részletesen kidolgozunk minden lehetőséget, amely hozzásegít magyar üzemeink ipari hatékonyságának növeléséhez, maximálisan figyelembe véve a munkavállalók érdekeit.

Ezen lehetőségeket megvitatjuk a munkavállalók képviselőivel. Mindezt pedig annak érdekében tesszük, hogy a Győri Keksz tevékenységének fenntartásához és fejlesztéséhez elengedhetetlen pénzügyi erőforrásokat előteremtsük. Meggyőződésem, hogy Magyarországon a lakossággal és a magyar hatóságokkal az utóbbi évek során a friss termékek területén sikeresen kialakított kölcsönös bizalom lehetővé teszi, hogy kialakítsunk egy tervet a társaság jövőjéről.”


Ez a közlemény valóban nem konkrét, de kétségtelen fordulatot jelez. Ha a budapesti szakszervezetisnek igaza van és a cég szereti becsapni a partnereket, nem sok jót várhatunk. De hihetünk-e ma egy szakszervezeti vezetőnek, főleg ha évekig csak lapított?

Az idő majd meghozza, hogy mit kell még tenni. Ha valóban fontos valakinek a Győri Keksz, akkor azt jelezze. Honlapunkon a szavazatok aránya erre utal, de a leadott szavazatszám nem. Az ui. igen kevés.
Minimális tettnek számít ladni egy névtelen szavazatot, a látogatóinkank csak egy kis töredéke teszi meg.

Itt az alkalom!!!


Az embléma, amit kifogásolt a cég.

Vissza a kezdőlapra