ET ülés Isztambulban
Magyar kezdeményezésre jelentés készül a magánosításnak a hazai iparra gyakorolt kedvezőtlen hatásáról Kelet- és Közép-Európában - ET ülés Isztambulban



Isztambulban ülésezik az Európa Tanács állandó bizottsága - magyar kezdeményezésre jelentés készül a magánosításnak a hazai iparra gyakorolt kedvezőtlen hatásáról Kelet- és Közép-Európában.

Az Európa Tanács elfogadta Surján Lászlónak, a magyar parlamenti küldöttség vezetőjének azt az indítványát, amelyben a politikus azt javasolta, hogy a páneurópai szervezet foglalkozzon a kelet- és közép-európai magánosításnak a hazai iparra kedvezőtlen hatásaival, illetve következményeivel. Az Isztambulban ülésező állandó bizottság úgy döntött tehát, hogy készüljön jelentés erről a kérdésről. A magyar képviselő a győri kekszgyár tervezett bezárása és a tiltakozó akciók, illetve Franciaországban a cég elleni bojkott idején az Európa Tanács áprilisi közgyűlésén nyújtotta be az indítványát. Azt ellenszavazat nélkül fogadta most el a szervezet vezető testülete. Surján László a Krónikának elmondta: ez mindenképpen sikernek tekinthető, de arra is felhívta a figyelmet, hogy az isztambuli tanácskozás utolsó napján magyar szempontból a legfontosabb téma a moldvai csángók anyanyelvi oktatásának ügye lesz. Ha az Európa Tanács állandó bizottsága elfogadja a kulturális bizottság jelentésében foglaltakat, akkor megszületik az az ajánlás, amely felszólítja a román államot, hogy biztosítsa a Moldvában élő magyar ajkú kisebbség, a csángók számára az anyanyelvi oktatást és vallásuk gyakorlását, kultúrájuk megőrzését.

Kegyes Csilla tudósítása
Isztambulból
Vissza a kezdőlapra