Gallup felmérés - Fidesz, MSZP egyaránt 26 %

A május eleji felmérés szerint a megkérdezettek körében 26 százalék mondta azt, hogy a Fideszre szavazna. Ugyancsak 26 százalék szavazna az MSZP-re is. Az áprilisi adatokhoz képest mindkét párt támogatottsága emelkedett. Áprilisban a Fidesz 22 százalék, az MSZP pedig 23 százalék szavazatot kapott volna. Az a tendencia tehát, amely szerint már hosszabb idő óta csökkent a távolság az MSZP és a Fidesz között, változatlanul folytatódni látszik: a Fidesz mostanra teljesen beérte a szocialistákat.

Csökkent a bizonytalanok aránya

Az előző hónaphoz képest jelentősen, 45 százalékról 37 százalékra csökkent azok aránya, akik nem rendelkeztek semmilyen párt-elkötelezettséggel. 2 százalékkal azok aránya is csökkent, akik biztosan nem mennének el szavazni, és 27-ről 21 százalékra olvadt azoknak a száma, akik még nem tudják kire szavaznának.

Mind a két nagy párt gyarapodott a bizonytalanok arányának csökkenése által, a kisebb pártoknak nem sikerült ebből a táborból növelniük támogatottságukat.

A biztos párt választók arányának változása

2001
Fidesz
MSZP
május
41
41
április
40
43
március
39
44
február
38
46

A Fidesz esetében tehát egyértelmű, és igen jelentős mértékű javuló, az MSZP esetében pedig egyértelműen romló tendenciát figyelhetünk meg a pártot választók körében.

A MIÉP és az SZDSZ a parlamentbe jutási küszöb környékén, "kieső helyen" az MDF és az FKGP a kiesők között van.

Gallup

A pártot választó biztos szavazók

Ebben a körben az MSZP támogatottsága a tavaly decemberi 49 százalékról mára 43 százalékra csökkent. A Fideszt támogatók aránya pedig a tavaly decemberi 33 százalékról mára 40 százalékra növekedett.

Pártok szavazótáborainak százalékos aránya 2001. május elején

 
A teljes mintában
A pártot választók között
A pártot választó biztos szavazók között
N=1803 fő
(a minta hibája: 
+/- 2,3%)
N=1125 fő
(a minta hibája:
+/- 2,9%)
N=889 fő
(a részminta hibája:
+/- 3,3%)
MSZP
26
41
43
Fidesz
26
41
40
SZDSZ
3
5
6
FKGP
1
2
2
MDF
2
3
2
MIÉP
3
5
5
Munkáspárt
1
2
2
Egyéb pártok
1
1
0
Nem szavazna
16
   
Nem tudja, nem válaszol
21
   
Vissza a kezdőlapra