Zilált Haj
A Zsöllye című színházi folyóirat cikke
2001. május
Írta: Mihájlovits Klára
Galt Mac Dermot-James Rado-Gerome Ragni: Hair
Magyar szöveg: Miklós Tibor
Főbb szereplők: Csernik Árpád (Berger), Balázs Áron (Claude), Puskás Zoltán (Woof), Nagypál Gábor (Paul), Kalmár Zsuzsa (Sheila), Szorcsik Kriszta (Jeanine), Mezei Kinga (Chrissy)
Rendező: Nagy Viktor
Koreográfus: Gyenes Ildikó
Díszlettervező: Szendrényi Éva
Jelmeztervező: Benedek Mari
Bemutató: Újvidéki Színház, 2001. április 17.


Nagy-nagy várakozás előzte meg az Újvidéki Színház legújabb produkciójának, a Hairnak a bemutatóját, annál is inkább, mivel ugyanez a gárda, ugyanezzel a rendezővel készítette el néhány évvel ezelőtt a Sztárcsinálókat -- azt az előadást, mely nemcsak állandó teltházat biztosított a gyakorta  nézőhiánnyal küszködő színháznak, de a szerb nyelvű kritika és közönség ámulatát és csodálatát is kivívta. A prömiert megelőzően voltak ugyan kétkedők, akik nem egészen értették, hogyan lehet ez a darab mai, hogyan szólhat a máról és a mának, de az előzetes beharangozók nyugtatgatása, miszerint a másság és annak a tolerálása kerül majd előtérbe, bizalomkeltőnek tűnt.
S lehet, hogy éppen a túlzott elvárások tették, de az előadás nem igazán azt nyújtotta, amit kellett volna. Jó a felütés: a Vízöntő hatásos és várakozáskeltő. Aztán jön az első prózai jelenet, melyben Berger, a vörös tüsifrizurás, talpig bőrbe öltöztetett vagány pukkasztaná a polgárt. Harsány, kemény és mesterkélt. Beszalad a színpadra az első jelenetben egyenkékbe öltöztetett társaság -- ezúttal valami hippikommunákat idéző, hihetetlenül zagyva kosztümökben -- s ettől kezdve a néző nem igazán tudja, hová csöppent. Váltakoznak a jó dalos-táncos jelenetek a végtelenül unalmas és erőltetett prózai képekkel, a színpadi történés (ha egyáltalán beszélhetünk ilyesmiről) szétfolyik: nincs kezdet, nincs drámai ív és nincs lezárás; csak egymást követő jelenetek, sok-sok műviség és valami végtelen káosz. Sheilát először egy tüntetés szónokaként látjuk, hogy aztán jelenéseinek nagy részét Bergerrel csókolózva töltse el, az állapotos Jeanine szerepköre kimerül a terhesség hangsúlyozásában, Claude-unk a maga szenvedő, tétova figurájával még hiteles is,  ha Berger -- a színpadi ellenpont -- gyakorta nem is az. S aztán hirtelen valami négerek kerülnek a képbe -- legalábbis ez derül ki a szövegből --, akik valamitől másak, mint azok, akik nem négerek, az viszont, hogy ki a néger és ki nem az, szintén teljesen hományos marad. S egy narancssárga kosztümös Hare Krishnával véget ér az első felvonás.
A második rész már lényegesen jobb: a közönség túljut a kísértésen, hogy a Forman-film sztoriját keresse az eredeti színpadi változat helyett, a történet felpörög, mindenki belendül, s a Vietnám-jelenetek már nagyon jók.
Valójában az egész produkcióval ez a legnagyobb baj: jelenetekről lehet beszélni, egyes szereplőkről is, de ezek a jelenetek és ezek a szereplők nem állnak össze előadássá. Úgy tűnik, mintha a rendezőnek a legnagyobb gondja az lett volna, hogy hogyan  állítson minél több dalt színpadra, s nem igazán foglalkoztatta ennek a miértje. A táncok pontosak, precízek, kidolgozottak, Balázs, Szorcsik, Mezei, Nagypál próbál lelket is lehelni a figurába, de valahogy minden hevenyészett -- koncepciótlan? -- marad. Külön problémát jelent, hogy időben sem lehet elhelyezni az egész darabot: egy helyen elhangzik, hogy 2001-et írunk, viszont minden más (a szexuális szabadosság, a kábítószerek dicsőítése, a kosztümök, a fel-felbukkanó motívumok) a hatvanas éveket idézi. Igazán maradéktalan dicséretet a díszlettervező érdemel: nagyon egyszerű, mégis roppant hatásos, funkcionális megoldás a csapóajtóval ellátott lejtő plató, mely hol táncparkettként, hol tömegsírként szolgál.
Mindent összevetve: a Hair tömegeket vonzó előadás lesz, a közönség szeretni fogja a fiatal, jól éneklő, jól táncoló társulat produkcióját, s annak, aki nem próbál meg jelentést keresni benne, nem is lesz gondja vele. A kissé keserű szájízt az okozza, hogy az Újvidéki Színház gárdája eddig úgy is tudott „közönségbarát” darabokat készíteni, hogy közben a művészi igényeknek is megfelelt.

Időről időre hírt adunk a határokon túli magyarság kultúrális életének eseményeiről. Ezt azonban csak akkor tudjuk megtenni, ha olvasóink - mint most is - maguk is szerzőinkké lesznek.
Vissza a kezdőlapra