Az MDF-et az élre várják
A Magyar Demokrata Néppárt és a Vállalkozók Pártja Uniója közös választmányi ülést tartott.

Kónya Imre elmondta: az MDNP választmánya kétharmados többséggel   megválasztotta az unió legfőbb döntéshozó testületébe, azt a 20 tagot, akik az MDNP-t képviselik. A testületbe ugyancsak 20 tagot delegál a Vállalkozók Pártja is. A közgyűlés hattagú elnökséget választ majd tagjaiból, amelynek a két párt elnöke, Pusztai Erzsébet és Ékes József társelnökök is tagjai lesznek. Az unió szellemiségével azonosulók és az antalli értékeket magukénak valló más szervezetek is hasonló feltételekkel csatlakozhatnak és delegálhatnak - jelentette ki az MDNP alelnöke, aki kiemelte: két olyan párt lép szövetségre, amelyik nem akarja a másikat bedarálni, hanem saját erőiket összeadni, az egyenjogúságot és a szuverenitást megőrző alapon. Kónya Imre elmondta: azt is várjuk, hogy az MDF élére álljon az uniónak.

A két most úniót alkotó párt valóban egyenragú, és egyenlő erőt is képviselnek. Kár, hogy a bedarálás emlegetésével más összefogásokat minősítenek, még akkor is, ha finoman, sejtelmesen teszik is. Nem érthető azonban az egyenjogúság szó hangoztatása és az MDF-nek az élre várása. Mi ez az él, s mit jelent az MDF számára?

A Békejobb felmelegítgését szolgáló felhívásnak felel meg Kónya nyilatkozata.  Mennyivel jobb lenne, ha az MDF és az MDNP soha nem vált volna ketté! Lássuk be, mindkét fél tévedett: Lezsákék nem mentek el sem szélsőjobbra, sem balra, és az MDNP sem akart rosszat. Ám olyan mély sebeket ütöttek egymáson, hogy azt pártelnök kézfogással nem lehet könnyen lezárni. Ezen vérzett el a Békejobb, s az hogy az MKDSZ-nek és a Fidesznek sem tetszett, nyilván nem segítette őket, de nem ez utóbbi tényező volt a kudarc oka, hanem az MDNP-MDF viszony.

Vissza a kezdőlapra